Bolondját járatja velünk az április: szép a hóesés, de mi lesz így a gyümölcsfákkal?
Szombaton változatos időjárásra készülhetünk: míg északon és az Alföld északi részén a tartós pára és köd miatt szitálás is előfordulhat, addig a Dunántúlon és délen több órára kisüthet a nap.
Szombat reggel még több tájegységünkön számíthatunk esőre, illetve szitálásra, néhol havas eső, ónos eső, északon havazás is előfordulhat, majd napközben elsősorban északon és az Alföld északi felén a nyirkosabb tájakon szitálás továbbra is kialakulhat, emiatt többfelé kell készülni vizes, csúszós, helyenként síkos, jeges, illetve a pénteki havazás nyomán latyakos, havas utakra is.
Eleinte többfelé pára, köd okozhat korlátozott látási viszonyokat, egyes tájegységeinken akár 100 méter alá lecsökkenhet a látótávolság, és napközben is számítani kell főként északon, északkeleten pára, köd okozta rossz látási viszonyokra.
A nap többi részében még többfelé előfordulhat kisebb csapadék, majd napközben elsősorban északon és az Alföld északi felén a reggelre képződött pára, köd tartósabban is megmaradhat, ezeken a tájakon szitálás továbbra is kialakulhat.
Máshol száraz időre van kilátás, a Dunántúlon és helyenként délen lesznek olyan tájaink, ahol több órára is kisüthet a nap. Délután, este a Dunántúlon a délkeletire forduló szél többfelé megélénkül. Kora délután 1-9 fokra számíthatunk, a naposabb tájakon mérhetjük a magasabb értékeket.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








