A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Az ukrajnai háború elől menekülve hétfőn 3983 ember, köztük 1194 gyermek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden. A police.hu oldalon azt írták, hogy a legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 119 ember, köztük 62 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg - tették hozzá.
Jelezték: a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség erői a Keleti és a Nyugati pályaudvaron segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. Ellátásuk, szállításuk, elszállásolásuk érdekében a rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak, a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.
Címlapkép: Az orosz-ukrán háború elől menekülő emberek Budapesten, a Keleti pályaudvaron 2022. március 7-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







