18 °C Budapest
Passenger car passing Pag bridge (Paski most), Pag island, Croatia

Karácsony a szomszédban: a horvátok enyhítenek, a szlovének szigorítanak az ünnepi időszakban

MTI
2021. december 22. 17:45

Horvátországban enyhítéseket, Szlovéniában további szigorításokat vezetnek be a koronavírus-járvány miatt az ünnepi időszakban - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből. Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: az országban enyhült a járvány terjedése, és mindössze nyolc esetben mutatták ki eddig a koronavírus új, omikron nevű változatát, ezért engedélyezik a vendéglátóhelyek nyitva tartásának meghosszabbítását szenteste és szilveszter éjszaka. A szállodák, éttermek és kávézók a jelenlegi éjfél helyett hajnali két óráig lehetnek nyitva - mondta, és egyben felszólított a járványügyi előírások betartására. 

A legtöbb városban szabadtéri szilveszteri programok is lesznek. A hatályos járványügyi intézkedések szerint 50 fő feletti összejöveteleket zárt térben csakis akkor szabad rendezni, ha a résztvevők rendelkeznek védettségi igazolással. Nyitott térben ez a létszámhatár száz fő, de a helyi válságstábok - ha úgy ítélik meg - engedélyezhetik a nagyobb összejöveteleket.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 4226 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 36-an haltak meg. Kórházban 2066 beteget ápolnak, közülük 266-an vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 246 948-an kaptak védőoltást, közülük 2 104 673-an már a második adagot is felvették.

A szomszédos Szlovéniában ezzel szemben újabb szigorításokat vezetnek be az ünnepi időszakban. A ljubljanai kormány csütörtökön dönt arról, milyen intézkedések lesznek hatályban.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter szerdán azt mondta: nagy valószínűséggel betiltják a szabadtéri szilveszteri mulatságokat és korlátozzák a különböző rendezvényeken résztvevők létszámát is. Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter ugyanakkor bejelentette: várhatóan engedélyezik a vendéglátóhelyek számára az éjfél utáni nyitvatartást szilveszter estéről újévre virradóra, azzal a feltétellel, hogy az oltott és a fertőzésből felgyógyult vendégeknek is rendelkezniük kell majd negatív vírusteszttel, amely nem lehet régebbi 24 óránál.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szerdára 1255 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 6 beteg halt meg. Kórházban 649 beteget ápolnak, közülük 206-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 244 497-en kaptak védőoltást, közülük 1 182 326-an már a második adagot is felvették. Az országban csökken a napi új fertőzöttek száma, szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy az omikron variáns megjelenése januárban újabb, ötödik hullámot hozhat magával.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 28. szombat
Emil, Csanád
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?