Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Csütörtökre a várható hőség miatt hét megyére és a fővárosra másodfokú figyelmeztetést, emellett a fél országra a heves zivatarok, több megyére felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Csütörtökön a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 Celsius-fok között várható. A meteorológiai szolgálatnak az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzése szerint csütörtökön a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, emiatt narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Somogy, Tolna és Pest megye, valamint Budapest területére.
Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint a fővárosra a várható heves zivatarok miatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezek közül Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék is hullhat, így emiatt ezekre a megyékre a felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben.
A meteorológiai szolgálat szöveges figyelmeztetésében azt írta: csütörtök hajnaltól az Alpokalján, a Kisalföldön alakulhat ki zivatar. Napközben legnagyobb eséllyel a Dunántúlon és északon helyenként intenzívebb zivatartevékenység is valószínű. Ezek között rövid idő alatt 20-30 millimétert meghaladó csapadék, az óránkénti 70 kilométernél erősebb szél és esetleg jégeső is lehet. Egy-egy heves zivatar sem kizárt.
A napi középhőmérséklet főként a déli, délnyugati országrészben alakul 25 fok felett. A középső és északnyugati országrészben csütörtökön átmenetileg mérséklődik a nappali felmelegedés. A következő napokban azonban az országban tovább emelkedik a hőmérséklet - tették hozzá.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő napokban a nyár eddigi legerősebb hőséghulláma várható.Az országos tiszti főorvos szerdától péntek éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







