Na, vajon elvitte-e valaki a 760 millió forintos főnyereményt a 21. játékhéten? Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait és a nyereményeket!
80-on felül, nyugdíj mellett is kénytelen dolgozni a legendás humorista: ebből él jelenleg
Anyagi okokból a 80-on felül is kénytelen dolgozni Eric Idle, a Monty Python alapítója – derül ki a The Guardian cikkéből, amit a hvg.hu szemlézett.
Anyagi okokból a 80-on felül is kénytelen dolgozni Eric Idle, a Monty Python alapítója – derül ki a The Guardian cikkéből, amit a hvg.hu szemlézett. Az utóbbi évek nagy részét Los Angelesben töltő Idle megdöbbenve tapasztalta, hogy elapadtak a Monty Pythonból származó bevételek. „A Spamalot húsz éve hozott pénzt a konyhára, de most meg kell dolgoznom a megélhetésért, és ez nem könnyű ebben a korban” – nyilatkozta a humorista.
Hozzátette, minden az ő tulajdonukban van, amit valaha is csináltak a Pythonnal, és soha nem gondolta volna, hogy ez a jövedelemforrás ilyen katasztrofálisan befagyhat.
"Jól vagyok. Van munkám és írok. Azt csinálom, amihez értek, és amit a legjobban szeretek, egy új előadáson dolgozom. Ez teljesen hétköznapinak tűnik a számomra, hiszen 1963 óta ezt csinálom. Rengeteget tanultam, és fantasztikus mestereim voltak” – jelentette ki.
Címlapkép:Eric Idle brit színész, a Monthy Python csoport tagja, a Spamalot című musical (és film) szerzője és a társulat tagjai a Madách Színház előadása után tartott fogadáson 2015. június 1-jén. MTI Fotó: Kallos Bea
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








