13 °C Budapest
Lviv, Ukraine - March 3, 2022: A crowd of people transiting through Lviv stand outside the Lviv train station.

Ukrajnába utazott az olimpiai bajnok Gyurta Dani: szörnyű volt, amit látott!

2022. március 18. 13:31

A háborús övezetben önkénteskedett az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó. Gyurta Dániel az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját segítette Ukrajnában.

Gyurta Dániel is segíti önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját Ukrajnában - írta a femcafe.hu. Az olimpiai bajnok most először járt háború sújtotta övezetben, tapasztalatairól pedig a Reggeli című műsorban számolt be. Dani azt is elmondta, hogy abszolút megviselték a látottak.

Lehetett látni a határon azokat az embereket, akik a harminc-negyven órás út után étel és víz nélkül, mosdó nélkül várakoztak és szerettek volna átjutni a biztonságot jelentő országunkba

– mondta el a sportoló, hozzátéve, hogy a segélyszervezettel közösen felállítottak egy mobilmellékhelyiséget is a határ ukrán oldalán. „Szörnyű volt látni, hogy a családok az autó hátsó ülésén vagy éppen kint, a szabadban pelenkázták a babákat, annyira nem volt ott semmi a határon” – fogalmazott.

Az a fajta jelenlét és az a fajta érzés, ami ott engem fogadott, amit a hírekben is lehetett látni és olvasni, de személyesen jelen lenni, az szörnyű volt. De fel tudtam még inkább hívni a környezetem és az ismerőseim figyelmét arra, hogy minél többen segítsenek, hiszen most az összefogásra kell buzdítani mindenkit. Szerintem ezt lehet is látni, a magyar társadalom elképesztő módon segít és összefogott ebben a kérdésben

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– fejtette ki. Az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as segélyhívószáma most is folyamatosan él, ezen is lehet segíteni a szervezet munkáját.

Címlapkép: Joel Carillet, Getty Images (Lviv, Ukrajna: Várakozók a Lviv-i vasútállomáson; 2022. március 3-án.)

NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem