8 °C Budapest

Döglött tehén, élő hal, fürdőkád - nem hiszed el, miket akartak már feladni poggyászként

2017. július 12. 15:30

Egy ausztrál srác a hétvégén poggyászként adta fel dobozos sörét. Őt is meglepte, hogy viszonylag simán ment a dolog, ráadásul az ital sértetlenül ért földet. Közel sem ez a legfurcsább dolog egyébként, amit poggyászként adtak vagy szerettek volna feladni. Mutatjuk, mikkel próbálkoztak már utasok.

Egy ausztrál srác úgy döntött, megpróbálja feladni poggyászként dobozos sörét. Nem hirtelen ötletől vezérelve csinálta, első körben a listán volt a dezodor is, de végül a sör mellett döntött. A Melbourne-i reptéren legnagyobb meglepetésére elfogadták a dobozos sört poggyászként, ami sérülés nélkül ért földet Perthben. 

A dobozos sör egyébként korántsem tűnik akkora őrültségnek ahhoz képest, miket próbáltak már feladni utasok poggyászként. A brit Independent összegyűjtötte a legelképesztőbb dolgokat. A teljesség igénye nélkül próbáltak már repülőre vinni poggyászként élő halat egy vízzel teli nejlonzacskóban, egy Londonból Johannesburgba tartó gépre egy fürdőkádat próbáltak feladni.

Egy nevadai reptéren egy hűtőszekrénnyel próbálkoztak, de a John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülőtérről Londonba tartó egyik gépre valaki egy döglött tehenet szeretett volna feladni poggyászként.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm