Nemzetközi hírű előadók, történelmi hangszerek és különleges hangversenyek várják a közönséget június 26. és július 4. között a 42. Régi Zenei Napok Fesztiválon.
Irigylésre méltó összegeket kérnek el a hazai sztárok egy-egy fellépésért. Kiderült, ki, mennyiért hajlandó szórakoztatni a közönséget.
Koncertszervezői körökből megtudta a Ripost, mennyiért is vállalnak egy-egy fellépést a magyar sztárok. Demjén Ferenc gázsija a legnagyobb, ő legalább 1,5 millió forintot kér egy élő fellépésért. Őt Balázs Fecó követi 1,1 millió forintos gázsival. Az R-GO sem sokkal olcsóbb: 1 millió forintért adnak koncertet. Rúzsa Magdi 990 ezer forintot kér egy fellépésért, Charlie 980 ezret, Fenyő Miklós 920 ezret, a Beatrice 880 ezret, a Bikini 820 ezret, Radics Gigi pedig félmilliót.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyit tesznek zsebre a művészek egy-egy fellépés alkalmával, mivel még ki kell fizetni a technikusokat, a zenészeket, a menedzsereket és a sofőröket is.
- mondta a laknak Csepregi Éva. A Neoton egyébként 930 ezer forintért vállal egy koncertet. Az sem szabad viszont szem elől téveszteni, hogy nyáron heti több fellépést is vállalnak az együttesek és énekesek, de a téli hónapokra is gondolniuk kell, amikor csak alig vannak koncertek.
De panaszra még így sincs okuk, mivel ha a gázsiknak csak az ötöde landol az ő zsebükben, még akkor is bőven magasabb a keresetük, mint egy átlagos dolgozó magyarnak. Ráadásul egy átlag dolgozó havonta csak egyszer kap fizetést. Februárban bruttó 274 800 forint volt a magyarok átlagkeresete, nemzetgazdasági szinten az átlagos nettő fizetés pedig 182 700 forint volt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







