Sikeresen lezárultak az egyeztetések a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, így Magyarország több mint 92 milliárd forintnyi támogatáshoz jut.
A második félidőben nagyon meglépett riválisától a magyar válogatott, négy gólos győzelem lett a vége.
Meggyőző fölénnyel verte Szerbiát a magyar férfi vízilabda-válogatott a Párizsban zajló olimpia vízilabdatornáján. Bár az első negyedben még Szerbia került két gólos előnybe, a magyar válogatott nem engedte meglépni ellenfelét, már a félidőben döntetlen volt az állás.
A magyar csapat utána kimondottan beleerősített, a harmadik negyedet 6-2-re nyerte, és ezzel komoly előnyre tett szert. Az utolsó nyolc perc szinte már jutalomjáték volt, és a magyar válogatott végül 17-13-ra verte régi ellenfelét. A győzelem azt is jelenti, hogy a magyar válogatott biztosan továbbjutott a csoportból.
címlapkép: Kovács Tamás, MTI/MTVA
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







