2019. január 19. szombat Sára, Márió

Nehéz dolguk van az örökbefogadó szülőknek


Sorra érkeznek a megjegyzések a gyermek származására, és a vér szerinti szülőket sem kímélik, mégis egyre nyíltabban beszélnek a szülők az örökbefogadásról - többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása.

A szervezet több mint 500 örökbefogadó szülőt kérdezett meg arról, mennyire érzik elfogadónak a környezetet az örökbefogadással kapcsolatosan. Minden második örökbefogadó szülő kapott furcsa vagy negatív megjegyzéseket a környezetétől az örökbefogadás miatt. A legkevésbé toleránsak a szomszédok (33 százalék), a rokonok (29 százalék), a barátok (28 százalék) és a gyermek óvodájában, iskolájában dolgozó pedagógusok (26 százalék) voltak.

Minden második családnál a megjegyzések a gyermek vélt származására vonatkoztak, de a vér szerinti szülők elítélése is majdnem ugyanilyen gyakori (43,3 százalék). A harmadik leggyakoribb és bántó megjegyzés az örökbefogadó anyák felé irányul, hogy miért nem szültek inkább.Minden hatodik örökbefogadó családnak szakadt már meg valamilyen kapcsolata az örökbefogadás miatt.

Nem rettentenek el a megjegyzések

Annak ellenére, hogy ilyen mértékű előítéletekkel kell megküzdenie az örökbefogadóknak, mégis nyíltan vállalják az örökbefogadást. Míg pár évtizeddel ezelőtt még gyakori volt, hogy a szülők eltitkolták gyerekük elől az örökbefogadás tényét, a megkérdezettek között alig volt ilyen. A szülők többsége abban is támogatná a gyermekét, hogy felvegye a kapcsolatot a vér szerinti szüleivel vagy testvéreivel, ha a gyerek szeretné (82 százalék).

Az SOS Gyermekfalvak kíváncsi volt az örökbefogadó szülők hozzáállására is a roma, fogyatékkal élő és idősebb gyerekek örökbefogadásával kapcsolatosan is.

A válaszadók harmada fogadna 3 évesnél idősebb gyereket, majdnem minden második szülő pedig nyitott roma gyermek örökbefogadására. Lényegesen kevesebben nyilatkozták, hogy egyértelműen vállalnák fogyatékkal élő gyermek örökbefogadását (3,5 százalék), ugyanakkor majdnem minden második megkérdezett azt a fogyatékosság mértékétől tenné függővé.

Sokat kell várni

Az örökbefogadók 60 százaléka a gyerekre való várakozást tartotta a legnehezebbnek az örökbefogadással kapcsolatosan,  33,5 százalék pedig azt, hogy a vér szerinti szülő elállhat az örökbeadástól a gyerek hat hetes koráig.

Akár 5-6 évig is várakozhatnak azok, akik egészséges csecsemőt szeretnének örökbe fogadni és származási kikötést is tesznek. Lényegesen lerövidíti a várakozási időt, ha az örökbefogadó például nyitott roma gyerek örökbefogadására vagy óvodáskorú gyermekre. Az SOS-ben közel 400 gyerekről gondoskodnak nevelőszülők, évente átlagosan 2-4 gyereket sikerül örökbe adni. Ennél lényegesen több nem kerülhet vissza vér szerinti családjába, mégsem találnak örökbefogadó családra

- mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.

Az SOS megkérdezte azt is, mi jelentene leginkább segítséget a szülőknek. Legtöbben az örökbefogadási eljárás gyorsítását nevezték meg (62,1 százalék), a szülők harmada a támogató társadalmi közeget hiányolja második helyen, illetve több szakmai, akár pszichológiai segítséget igényelnének. A szülők negyede pedig több információt várna az örökbefogadott gyerekről. Minden hatodik örökbefogadó szülő úgy érzi, hogy a pedagógusok és a bölcsőde, óvoda, iskola körüli segítő szakemberek (pszichológus, gyógypedagógus, pedagógiai asszisztens, logopédus stb.) nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek az örökbefogadással kapcsolatosan.

JÓL JÖNNE 600 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 600 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 213 forintos törlesztőrészlettel a Cetelem nyújtja (THM 14,49%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 20 213 forintos törlesztőt (THM 15,62%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Provident, a Cofidis, valamint a Raiffeisen konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Itt tartunk: ennyivel többre futja egy átlag szlováknak, mint egy magyarnak
Az Egyesült Királyság és Ausztriába pedig látótávba sincs.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk