2019. szeptember 16. hétfő Edit

Nagyot kaszálhatott kispesti házának eladásával Bangó Margit


Eladta kispesti házát Bangó Margit, és Gyálon vett helyette lakást. Az énekesnő ezzel rendkívül jól járhatott, hiszen Kispesten jelentősen többe kerül az ingatlan négyzetméterenként, mint Gyálon.

Lakást vásárolnál? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Eladta ingatlanját Bangó Margit, és Gyálon vett házat - számolt be a Story magazinnak. Azt is megtudhattuk, hogy eddig hét ingatlanja között volt egy kispesti ház és egy nyaraló is. Az énekesnő nem anyagi okokból döntött ez eladás mellett, saját bevallása szerint az unokáihoz szeretett volna közelebb költözni. Bangó Margit ezzel kapcsolatban így fogalmazott:

Eladtam a nyaralómat, hét házam volt eddig, azokat is eladogadtam, mindig magamat hagyom utoljára, csak nekik legyen meg mindenük. Most vettem ezt a gyáli házat, remélem, ez az utolsó, innen már soha többet sehova nem kell elköltöznöm. 

Azt is megtudhattuk tőle, hogy valójában nincs megtakarítása, és saját bevallása szerint vagyona sem. Ezt mondta a lapnak:

Ninsc vagyonom, spórolt pénzem, az én feladatom az unokák taníttatása, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt.

Az agglomerációban sokkal olcsóbbak a lakások

Az ingatlanpiaci boom egyelőre nem látszik kifutni, a lakásárak folyamatosan nőnek. Azt Bangó nem árulta el, hogy mekkore volt az eladott és a megvásárolt ingatlan, kis kutatással azonban könnyen meg lehet találni a négyzetméterárakat.

Lakást vásárolnál? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Abból a szempontból biztosan jó döntést hozott az énekesnő, hogy ugyanazért a pénzért sokkal nagyobb lakást lehet kapni Gyálon mint Kispesten. Az ingatlannet.hu adatai szerint Kispesten 2019 májusában 461 656 forint egy négyzetméter, Gyálon 338 827 forint - azaz sokkal olcsóbb. 

Így tehát Gyálon egy 40 négyzetméteres kis lakást 13 553 080 forintért lehet megvásárolni, 50 négyzetmétert már 16 millió 941 ezer forintért. De ott még egy 100 négyzetméteres ház sem olyan vészesen drága, 33 millió 882 ezer forintért már vihető, míg egy 120 négyzetméteres házért 40 millió 659 ezer forintot kérnek átlagosan.

Jövő héttől indulnak a kedvezmények

Aki még családalapítás előtt áll, annak nem szabad elfeledkeznie a kibővített CSOK-támogatásról és a falusi CSOK-ról. A használt lakásra is felhasználható CSOK és CSOK-hitel rendkívül kedvezőek, a háromgyerekeseknek járó 10 milliós támogatásból és a 15 milliós CSOK-hitelből így például Gyálon már 75 négyzetméteres ház is kijön.

Nem vagy jogosult a CSOK-ra? Találj olcsó lakáshitelt kalkulátorunkban!

Mindemelett holnap indul a babaváró támogatás is, amely kamatmentesen tesz elérhetővé 10 millió forint kölcsönt a gyermeket vállaló pároknak, amely 3 gyermekesek esetén teljesen kamatmentes lehet. A CSOK előnye a babaváróval szemben azonban az, hogy a számítási alapba a meglévő gyermekek is beletartoznak.

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 52 421 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (54 071 Ft/hó; THM 10,03%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (63 419 Ft/hó; THM 16,06 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS