Karácsony háro óm napja alatt 413 riasztáshoz vonultak a tűzoltók országszerte: nem unatkoztak.
Magyarországon nő a házasságkötések száma, ugyanakkor az újraházasodási kedv sem lanyhul, sőt, 2019-ben közel kétszer annyi 30-as nő házasodott újra, mint 2000-ben - derül ki a KSH egyik friss kiadványából. De megtudhatjuk belőle azt is, hogy ötször annyi 60 évnél idősebb férfi vonul anyakönyvvezető elé másodszor is, mint nő.
A KSH 2020-ban is kiadta, immáron 18. alkalommal a Nők és férfiak Magyarországon c. zsebkönyvét. Ebben a nők és férfiak itthoni helyzetét mutatják be, diagramok segítségével elemezve a munkaerőpiacot, az oktatást vagy éppen a bűnözés, turizmus adatait a nemi arányok szempontjából.
A nők és férfiak helyzetének, lehetőségeinek számos területen mérhető egyenlőtlensége jelentős mértékben függ az adott ország gazdasági szerkezetétől, a foglalkoztatottság mértékétől és a keresetek színvonalától - írja bevezetésében a KSH.
A kiadványban rengeteg érdekes adattal, összefüggéssel lehet találkozni, mely rávilágít a különféle, jelenleg zajló társadalmi folyamatokra, és rövid, de akár hosszú távú következtetéseket is le lehet vonni belőlük. Közlik például azoknak a házasságok és válások számai mellett az újraházasodási arányszámokat korcsoportok szerint lebontva.
Házasság, válás, házasság
A KSH legfrissebb statisztikái szerint 2020 decemberében 2,9 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, 3314 pár lépett frigyre, 94-gyel több, mint 2019 decemberében.
Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy nem mindegyik házasság tartós, ahogy az Európai Unió országaiban, úgy nálunk is magas a válások aránya. 2017-ben például átlagosan ezer uniós lakosra 2 darab válás jutott, ami több mint kétszerannyi, mint 1965-ben, amikor csupán 0,8 - írta meg a Pénzcentrum korábban. Ahogy az a statisztikán látszik a válások élbolyában leginkább a balti, illetve északi országok vannak. Ehhez képest Magyarország abszolút a lista alsó fertályában helyezkedik el. Hazánkban ugyanis 2018-ban 1 000 lakosra 1,7 válás jutott.
Válás után köpönyeg
De még érdekesebb, hogy mi történik a válás után: vajon hányan döntenek úgy, hogy újraházasodnak. (Újraházasodási arányszám az ismételten házasságra lépő özvegy, elvált családi állapotú férfiak, illetve nők és a megfelelő korú, nemű, családi állapotú évközepi népesség aránya, ezer főre.)
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Annak, hogy valaki újraházadodik, számtalan oka lehet, melyről a statisztikai hivatal természetesen nem tudhat, ám gyönyörűen kirajzolódik az infografikán, hogy ennek a különböző életszakaszokban mennyi a valószínűsége, ha az illető nő, illetve akkor, ha férfi. A 19 évnél fiatalabb újraházasodó férfiakról nincs adat, feltehetően mert olyan alacsony a számuk, hogy mérni sem lehet. Nőknél viszont egy iszonyatosan magas oszlopot láthatunk: ez azt jelenti, hogy 2019-ben ezer főre 137,9 újrházasodó 19 évnél fiatalabb nő jutott. Egészen 30-as éveikig meg is őrzik ezt az előnyüket, ezen a ponton azonban megfordul az arány, és már több férfi újabb házasságot, mint nő. A 60 éven felüliek esetében pedig eljutunk oda, hogy
A grafikonon a további fülekre kattintva láthatóak a 2010-es, illetve a 2000-es év adatai is. Ezekből az derül ki, hogy 10 éve az újraházasodások száma sokkal kissebb volt, az nemek arányai azonban nagyon hasonló képet mutattak, 2000-ben azonban minden korosztályban (a 19 évnél fiatalabb férfiakról nincs adat) a férfiak házasodási kedv volt nagyobb.
A 2019-re megnövekedett újraházasodásoknak lehet egyik oka a családtámogatások igénybevételének szándéka, a babavárónak kölcsönnek például feltétele, hogy a leendő szülők házasok legyenek.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








