Vasárnap délelőtt alakulhatnak ki elszórt jelleggel záporok, zivatarok, a csapadék egyre inkább a déli és nyugati területekre korlátozódik
Korábbi álláspontját felülbírálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg és leszbikus párok is jogosultak igénybe venni a családi otthonteremtési kedvezményt (közkedvelt nevén a csokot) jövőben tervezett gyermekeik után - közölte Háttér Társaság az Index-szel.
A társaság közleménye szerint levélben fordultak az EMMI-hez a kérdésben, és igazat adott nekik a minisztérium. Arra hivatkoztak, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény szerint a törvényben szereplő néhány kivételtől eltekintve a bejegyzett élettársakra a házastársakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, márpedig a csok kapcsán a törvény ilyen kivételt nem tartalmaz.
A jogszabályok az azonos nemű pároknak is többféle lehetőséget biztosítanak a gyermekvállalásra (pl. egyéni örökbefogadás vagy társszülőség), így a csokhoz szükséges vállalásukat tudják teljesíteni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök