2019. július 19. péntek Emília

Ingyenpénz jár rengeteg vidéki településen: csak kérni kell


Habár a nagyvárosok eleve vonzóbbak a letelepedni vágyóknak, mint az esetleg szerényebb lehetőségeket kínáló kisvárosok, falvak, a nagyobb lélekszámú települések is igyekeznek enyhíteni a lakosaik terhein, és próbálják ösztönözni a gyermekvállalást - számol be a Magyar Nemzet

Több nagyvárosban biztosítanak kedvezményesen vagy ingyenesen utazási bérletet a szülőnek, akár a várandós anyának is, illetve adnak beiskolázási segélyt, tanszercsomagot, tanévkezdési támogatást a rászorulóknak. Több helyen adnak a szülőknek babacsomagot a gyermekük születésekor, és segítik életkezdési támogatással a családokat.

Egyes nagyvárosokban pedig egyedi kezdeményezésekkel állnak a családok mellé. Pécsett telkeket jelölnek ki olyan családoknak, amelyek gyermeket szeretnének vállalni. A Szolnok hazavár programban részt vevő fiatalokat ötszázezer forinttal támogatják a jász-nagykun-szolnoki megyeszékhelyen.

Ha a letelepült család gyarapszik, babaszületéskor sok helyen egyszeri támogatást kapnak az önkormányzattól, ennek összege jellemzően 10-50 ezer forint. Amikor a gyermekek óvodába mennek, a családoknak több településen szintén juttatnak pénzbeli segítséget. Több helyen létezik iskolakezdési támogatás is, amely az alapfokú intézményekben 7-25 ezer, a középiskolások esetében 15-25 ezer forint; máshol a főiskolások és egyetemisták is kapnak ilyen támogatást.

KIHÚZNA A BAJBÓL 400 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 400 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 11 130 forintos törlesztőrészlettel az Erste nyújtja (THM 16,70%), de nem sokkal marad el ettől az OTP 11 958 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a MKB és a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A javuló számok sem mentenek meg minket: sosem lesz már 10 millió magyar
A régióban még viszonylag jól állunk, de Szlovénia az abszolút első.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS