9 °C Budapest

Fel nem rakom azt a napelemes izét a tetőre: tuti, hogy kigyullad!

2017. május 17. 05:30

Rengeteg tévhit, és félrevezető információ terjed Magyarországon a napelemes rendszerekkel kapcsolatban. Gyakran Ismételt Kérdésekből szemezgettünk.

Finoman fogalmazunk, ha kijelentjük, meglepően nagy a sötétség a fejekben a napenergiát, és úgy en bloc a megújulókat illetően Magyarországon. Emlékezetes például L. Simon László néhány évvel ezelőtti kijelentése, amely szerint azért nem lehet nap- és szélenergiára alapozni idehaza, mert "áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél". Nos, a következőkben néhány tévhitet próbálunk eloszlatni a napelemes rendszerekkel kapcsolatban.

Tűzveszélyes a napelem?

Igen, de kizárólag szakszerűtlen kivitelezés esetén! Sokan nem tudják, de nem megfelelő bekötés esetén a napelem bizonyos esetekben, például árnyékban úgy működik, mint egy hagyományos fogyasztó, azaz áramot fogyaszt, és ezt az energiát hővé alakítja. Éppen ezért extrém esetben úgy fel tud melegedni, hogy akár ki is gyulladhat. Másik veszélyforrás pedig a kábelezés, sokan ugyanis hagyományos kábelt alkalmaznak, melyek alulméretezettek, így hajlamosak a túlmelegedésre. Sőt, a folyamatos napsütés, tehát UV-sugárzás miatt fokozott ezen vezetékek állagromlása, azaz esetleges technikai meghibásodása is. Mindezek persze szakszerű telepítéssel, illetve minőségi alapanyagokkal elkerülhetők!

Na és mi történik akkor, ha villám csap a házamba?

Éppen azért fontos a szakszerű kivitelezés, hogy a megfelelő villámvédelem is kiépítésre kerüljön. Az AC-DC (nem a zenekar!) elleni védelem a biztonságunkat szavatolja:

  • AC (villanyóra felőli) oldali védelem nélkül egy esetleges túlfeszültség (például villámcsapás éri az áramszolgáltató távvezetékét) tönkre teheti napelemes rendszerünket.
  • DC (napelem felőli) oldali védelem szintén túlfeszültség ellen véd; azaz egy közvetlen villámcsapás esetén védi rendszerünket a károsodástól.

Egyre többször hallani jégkárról Magyarországon. Be tud törni a napelem?

A táblák többnyire edzett üvegborítást kapnak, amelyek ellenállnak még a szélsőségesebb időjárásnak is. Ugyanakkor minden esetben javasolt az ingatlan biztosításában megjelölt ingóságok körét kiterjeszteni a napelemes rendszerre is.

Beázhat a tetőm a napelemes rendszer telepítése után?

Nem, amennyiben a szerelést szakemberre bízzuk! Ma már meglepően profi technológiák léteznek, amelyek biztosítják, hogy ne sérüljön a héjazat.

Télen is termel energiát a napelem?

Persze! Viszont a nap beesési szöge miatt a napelem kevesebb ideig termel, mint nyáron. Ha viszont hó borítja a rendszert, akkor nem termel energiát.

Nincs pénzed napelemre? Személyi kölcsönből is megérheti!

nem szabad megfeledkezni arról, hogy a megtérülési időszakot követően a napelemes rendszer egyenesen pénzt termel majd a háztartásnak. Tehát hosszabb távon akár hitel felvétele mellett is jó döntésnek bizonyulhat a beruházás, hiszen a megspórolt rezsitételek hosszabb távon refinanszírozzák a hitelt. Előre szólunk, a jelenlegi kamatkörnyezetben ez még inkább valós alternatíva lehet, de azért nézzünk néhány konkrét példát.

A Pénzcentrum kalkulátorával elvégeztünk egy próbaszámítást. A beállításoknál ezúttal 1,2 millió forintos hitelösszeget (ez kisebb önerő mellett is bőven elég egy átlagos családi ház energiaszükségletét biztosítani képes, azaz 3,6 kW-os napelemes rendszerre, tervezéssel, engedélyeztetéssel, szereléssel együtt), és 5 éves futamidőt adtunk meg - ezen kívül az alapértelmezett funkciókkal kalkuláltunk.

A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb korszerűsítésre szánt konstrukciót a K&H Bank "Megújult otthonszépítő személyi kölcsöne"  nyújtja, amely 11,33 százalékos THM, és 1 557 573 forintos visszafizetendő összeggel 25 491 forintos törlesztőrészletet tud. De nem sokkal marad le tőle a CIB Bank "Előrelépő Személyi Kölcsöne" sem, amely 11,73 százalékos THM mellett havi 26 176 forintos törlesztőt ígér.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

További említésre méltó konstrukciók és kondícióik:

Ha van napelem a háztetőmön, akkor áramszünet esetén is lesz majd áram a házban?

Ha hálózatra kapcsolt rendszerünk van, akkor külső hálózati áram kimaradása esetén (értsd: áramszünet) az inverter is lekapcsol (csak ilyen invertert lehet telepíteni), tehát a házon belül sem lesz áram.

Hány kilogrammot nyom egy napelem-tábla; elbírja a tetőszerkezet?

A napelemek súlya többnyire attól függ, mekkora a teljesítményük. Ökölszabályként azzal lehet számolni, hogy egy 250W-os napelem nagyjából 20 kilogramm, plusz a tartószerkezet és a kábelezés. A tetőszerkezetek többsége, megfelelő tervezés és kivitelezés mellett gond nélkül képes fogadni a családi házas rendszereket. Kétséges esetekben persze statikus segítségét kell kérni.

Igaz, hogy állandóan tisztítani kell a napelemeket a megfelelő teljesítmény biztosítása érdekében?

Az állandó erős túlzás! Ugyanakkor tény, hogy a napelemek tisztaságára érdemes odafigyelni, mivel a szálló por és egyéb szennyeződések csökkenthetik a teljesítményt. A forgalmazók szezonális, illetve eseti mosást szoktak javasolni.

Milyen karbantartási igénye van a napelemes rendszereknek, és mennyibe kerül?

Külön karbantartási igénye alap esetben nincs a rendszernek, de néhány évente érdemes szakemberrel átvizsgáltatni a megfelelő működés érdekében. Ez többnyire 5-10 ezer forintos kiszállási díjat jelent. Amennyiben telepítettünk monitoring rendszert, akkor a termelés/fogyasztás alakulása mellett az esetleges meghibásodásokat is nyomon követhetjük.

Mégis mi garantálja, hogy 15-20 év múlva is tudom majd érvényesíteni a garanciális feltételeket?

A napelemes rendszerekre jobb esetben a kivitelező és a gyártó is ad garanciát. Utóbbi esetében egyrészt arra érdemes figyelni, hogy a garancia vonatkozzon a teljesítményre is, másrészt a cég legyen biztosítva arra a helyzetre, ha esetleg csődbe menne. Bátran kérdezzünk rá a forgalmazónál tehát, hogy a gyártónak van-e ilyen biztosítása.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm