2019. május 27. hétfő Hella

Ébredezik a vidék: csökken a főváros népszerűsége?


A KSH legfrissebb, 2018 lakáspiacának egészét áttekintő elemzése rámutatott, hogy Győr még a legnépszerűbb budapesti kerületeket is lekörözte a tavaly átadott, értékesítési céllal épített lakások számát tekintve. A lista élén egészen meglepő települések is találhatóak, az előkelő ötödik helyet Balatonlelle, míg a hatodikat Biatorbágy szerezte meg. Az igazán nagy átadási hullám azonban idén várható: becslések szerint összesen 25 ezer új lakóingatlant vehetnek át tulajdonosaik év végéig.

Az újépítésű lakás a - panellakás mellett - az ingatlanpiac slágere, annak ellenére, hogy az ára Budapesten átlagosan 20-40 százalékkal meghaladja a környéken lévő használt lakások négyzetméterárait, míg országosan, településtípustól és régiótól függően ennél nagyobb is lehet a különbség. Győrben tavaly a KSH adatai szerint 653 értékesítési céllal épült lakást adtak át, éppen megelőzve ezzel Budapest IX. kerületét. Az utóbbi évek éllovasai, a XI. és XIII. kerület a rangsor alsóbb fokaira csúsztak vissza - derül ki az OTP Ingatlanpont közleményéből.

Minden bizonnyal rengeteg még a kiaknázatlan lehetőség az ingatlanfejlesztések számára, hiszen az újépítésű lakások rendkívül koncentráltan épülnek. A tavaly értékesítési céllal épített 9500 ingatlan fele hat budapesti kerületben és tíz vidéki városban valósult meg. 

Számos olyan terület van még az országban, ahol az adottságok kedvezőek a nagyobb szabású ingatlanfejlesztésekhez, ugyanakkor ezek végig viteléhez a 27 százalékos áfa visszaállítása jelentheti a fő akadályt. Az újépítésű projektek átadása idén és jövőre tetőzhet, amely akár 10-15 százalékos áremelkedéssel is párosulhat. Ez pedig a használt lakások árát is magával húzza

- véli Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. 2015-höz képest a használt lakások árai 30 százalékkal nőttek, míg a legnagyobb épületállománnyal bíró főváros részesedése a használtlakás forgalomból évről évre csökkent: tavaly már csak az adásvételek 22 százaléka történt Budapesten, pedig három évvel ezelőtt még 30 százalékuk. Ennek számos oka lehet, kezdve a budapestiek agglomerációba költözésétől egészen a megyeszékhelyek vagy kisebb települések piacának élénküléséig. Legutóbb tíz éve volt olyan magas a községek piaci részesedése, mint tavaly, mivel 2018-ban minden negyedik lakóingatlan kistelepülésen cserélt gazdát. Sőt, a különböző állami támogatások további, területi egységekhez igazított kibővítése tovább is növelheti ezt az arányt az elkövetkezendő években.

JÓL JÖNNE 800 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 800 ezres forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 17 775 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen nyújtja (THM 13,41%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 18 198 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, az OTP, valamint a CIB konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A legtöbb magyar szülő elrontja: apróság, de a gyerek jövője múlik rajta
Vajon mi befolyásolja, hogy tudsz-e megtakarítani, vagy hónapról hónapra élsz?


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS