Az ár jelentősen csökkent, az alapterület viszont egy lakás méretével lett nagyobb az egykori miniszter villájánál. De más furcsaságok is vannak.
Az energiatakarékosság nemcsak a saját bankszámlánkat védi, hanem a környezetet is. De a háztartásban lévő nagy energiazabálókat nem mindig könnyű azonosítani. Ha tudjuk, mely készülékek fogyasztanak a legtöbbet otthon, akkor csökkenthetjük a kilowattórákat és a költségeket.
Egyre többen fordítanak nagyobb figyelmet saját, otthoni villamosenergia-fogyasztásukra, és ezzel több ezer forintot spórolnak minden hónapban. Vannak azonban olyan gépek is a háztartásunkban, amelyről talán nem is gondoltunk eddig, hogy túl sok energiát fogyasztana. Például a hűtőszekrény is ezek közé tartozhat, ezt azonban nem lehet kihúzni, hiszen akkor azt kockáztatjuk, hogy tönkremegy a benne tárolt, sok esetben szintén nagyon drágán beszerzett élelmiszer. Mutatunk pár tippet, hogyan spórolhatsz te is a hűtőszekrény fogyasztásán. De más háztartási készülékek lényegesen több energiát fogyasztanak a mindennapi életben, mint azt megadták a gyártók. Ezt az európai környezetvédelmi szövetségek tanulmányok is alátámasztották nemrégiben.
A tanulmány szerint a tényleges energiafogyasztás gyakran 20-30 százalékkal tér el a gyártó vizsgálati eredményeitől, szélsőséges esetekben akár kétszer annyival is. Ez azért van, mert vizsgáik általában nem túl praktikusak.
Mennyit eszik a hűtőd?
Azt is kevesen tudják, hogy egy átlagos, 160 literes hűtőszekrény naponta két kilowattóra energiát fogyaszt el. Ez duplaannyi, mint amennyit más, a háztartásban jelen lévő gépek szoktak: még egy számítógép, három órányi folyamatos használattal is csak ennek a felét eszi meg energiából, más háztartási gépek is ritkán esznek többen 1 kilowattóránál.
Olyan nagy elektromos készülékek esetében, amelyek otthon folyamatosan használatban vannak, vagy praktikus okok miatt nehezen húzhatók ki, érdemes lehet saját fogyasztásmérőt beszerezni, melyek néhány ezer forinttól elérhetők. Azzal is sokat spórolhatunk, ha mondjuk a mosást Eco-módban indítjuk el, ekkor ugyanis takarékosabb a program. Bár hosszabb ideig tart, energiát takarít meg, mert a vizet kevésbé melegíti fel a mosógép. Normál szennyeződés esetén pedig az alacsonyabb hőmérséklet is elegendő a tiszta eredményhez.
Mikor cseréljük le a gépet?
A nagyobb háztartási készülékeket ritkán cseréljük le, hiszen azokat éppen úgy vesszük, hogy hosszú évekre tervezünk velük. De ha a saját fogyasztásmérős eredményeink jelentősen eltérnek az újabb eszközök fogyasztási értékeitől, érdemes lehet ezt is átgondolni.
A szakértők szerint legkésőbb 10-15 év működés után érdemes energetikai szempontból hatékonyabb modelleket vásárolni.
Arról már nem is beszélve, hogy az alacsonyabb villamosenergia-költségek miatt a beruházás viszonylag gyorsan megtérül. Például a klímaberendezés cseréjével is évente több tízezer forintot takaríthatunk meg.
Ha rászántuk magunkat a cserére, vásárláskor érdemes alaposan átnézni az energiacímkén szereplő fogyasztási információkat. Az tény, hogy kicsit többet fizetünk a műszaki boltban a nagyobb energiahatékonyságért, de hosszú távon alacsonyabb villamosenergia-költségekkel számolhatunk. Érdemes már eleve a vásárlás előtt, otthonunk kényelmében több modellt is összehasonlítani, és akkor a boltba akár már kész elképzeléssel is érkezhetünk.
Az energiatakarékosság módjai
Persze a háztartási gépek cseréinél még mindig jóval olcsóbb, ha a saját gondolkodásunkat, szokásainkat változtatjuk meg. Általában tanácsos csak akkor bekapcsolni az elektromos készülékeket, amikor szükség van rájuk, és ha lehetséges, húzza ki a dugót a teljesítményfalókon. Ha új vásárlást tervezel, nem csak a magas energiahatékonysági osztályra kell figyelni, hanem a fajlagos villamosenergia-fogyasztásra is, amit kWh / év egységben adnak meg. Íme további ötletek arról, hogy min változtathatsz a mindennapi életben:
Kerüld a készenléti üzemmódot. Alig van olyan elektromos készülék, amelynek éjjel-nappal készenléti állapotban kell lennie. Ha már rá nincs szükséged, inkább teljesen kapcsold ki, az az igazi energiatakarékosság. Amikor főzöl, tartsd észben, hogy a fedő nélküli főzés akár háromszor annyi energiát igényel, és hosszabb ideig tart. A lábas méretének mindig meg kell egyeznie a főzőlapéval. Ha a végén néhány perccel korábban kikapcsolod a tűzhelyet, befejezheted a főzést a maradék hővel.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vízforralók, tojásfőzők és kávéfőzők sokkal gazdaságosabbak, mint az elektromos tűzhelyek. A kis adagok sütése és újramelegítése általában sokkal energiatakarékosabb mikrohullámú sütővel, mint a sütőben.
Rendszeresen olvaszd le a fagyasztót! Egy centiméteres jégréteg 10-15 százalékkal növelheti a hűtőszekrény vagy fagyasztó energiafogyasztását. Érdemes rendszeresen jégteleníteni, az ideális hőmérséklet pedig mínusz 18 fok. Sok háztartásban ráadásul az is probléma, hogy a hűtőszekrény túl hidegre van állítva. Hét fok elegendő ahhoz, hogy az étel friss maradjon. Az energiatakarékosság érdekében a készüléket csak rövid ideig szabad nyitva tartani.
Bár hosszabb ideig tartanak vele a folyamatok, energiahatékonyabb, ha az ECO-módot használod mosásnál. Ez azért van, mert a vizet kevésbé melegíti fel a mosógép, ami akár 50%-ny villamosenergiát is megtakaríthatsz. Ha már a hőmérsékletről beszélünk: 30 fok elegendő a normál szennyezett, színes ruhaneműhöz. A mosógépnek mindig kellően tele kell lennie, akkor a leghatékonyabb.
A laptopok kevesebb energiát fogyasztanak, mint az asztali számítógépek. A beállítások szintén fontosak: rövidebb szünetek esetén a legjobb, ha néhány perc múlva aktiválja a gép az energiatakarékos módot, hosszabb inaktivitási időszakok esetén helyezd alvó állapotba a laptopot. De az internetet is érdemes lehet leállítani: egyes routerek esetében a WLAN időszakosan kikapcsolható a beállításokban található időzítővel. Ez évente akár több ezer forintot is megtakaríthat.
Mennyit fogyasztanak a háztartási eszközök?
Korábban a Pénzcentrum összeszedte, nagyjából mennyi áramot is fogyaszthatnak egyes háztartásigépek. Például egy átlagos laptop jellemzően 50-100 Wh áramot fogyaszt, azaz napi 8 óra üzemidővel évente 150-300 kWh-t adnak hozzá a villanyszámlához, ez havi szinten 12,5-25 kWh-t jelent. Alvó módban egyébként harmadára esik vissza a fogyasztás, szóval ha nem használod a gépet, akkor érdemes inkább kikapcsolni. Egy átlagos PC (hangszórókkal, nyomtatóval és az internetmodemmel együtt) 200 Wh körül kér, ez napi 8 órával számolva évente 600 kWh-t jelent, havonta 50-et. Itt fontos megjegyezni, hogy nagyjából végtelenszámú konfiguráció létezik, és az sem mindegy, mire használod a gépet - például játék közben nyilván a teljesítmény és a fogyasztás is megnő. Emellett
- egy elektromos tűzhelyen egy heti étel elkészítése egy négytagú családnak 20 kWh energiát emészt fel.
- Egy 1000 W-os hajszárító esetén 6-szor 10 percnyi használat = 1 kWh fogyasztás.
- A mosogatógépben egy teli töltet kb. 2 kWh.
- Egy átlagos hűtőszekrény fogyasztása 2 kWh naponta. Egy átlagos fagyasztószekrény szintén kb. 2 kWh-t eszik meg naponta.
Egy PlayStation 5 vagy egy Xbox Series S/X 160-200 W körül fogyaszt, de ez nagyban függ attól, hogy játszol-e vagy csak böngészel például a játékok között az áruházban. Ha napi három órát játszol, akkor éves szinten kb. 180-200 kWh-ra jön ki a fogyasztás, ami havonta 15-16,6 kWh-t jelent.
A televízióknál is elég nagy a szórás, de annyi elmondható, hogy egy átlagos, 127 centis LED TV 1000 óránként kb. 80-90 kWh-t eszik meg. Ha napi 5 órát tévézel, akkor 200 nap alatt fogsz elfogyasztani ennyit, napokra leosztva pedig 0,4-0,45 kWh jön ki. Nyilván a korszerűtlenebb készülékek többet esznek, ezért érdemes megnézni a címkét.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.