Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Bővült a kínálat az elmúlt hónapokban, van miből válogatniuk a vevőknek. És habár a legnagyobb mértékben az árak határozzák meg a keresletet, úgy tűnik, hogy még egy-egy olcsó ingatlan után sem feltétlenül kapkodnak.
A vevők most nagyon válogatnak a felduzzadt kínálatból, mely továbbra sem minőségi ingatlanokból áll - jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője, aki szerint az “impulzusvásárlások” teljesen eltűntek, és míg korábban sokan a lehetőségeikhez képest drága ingatlanoknál a hitelfelvétel eszközéhez nyúltak, most ez nem jellemző.
Leginkább a kisebb, 1-3 szobás tégla- és panellakásokat keresik, valamint az újszerű, korábban épült lakóparkokban található lakásokra is van igény, melyeknek a környezete is némileg magasabb életminőséget ígér. Természetesen ezeknél a vevők meg is fizetik az indokoltan magasabb árat. Az agglomerációt sem kerülik el az érdeklődők, ahol a családi házak piacán jelentős alkukkal lehet találkozni. Kivételt itt az energiahatékony ingatlanok képeznek, melyekből nagyon kevés az eladó, és “horroráron” kínálják őket - fogalmazott a szakértő.
Az V. és XIII. kerületben is leginkább az egy-másfél szobás, erkélyes lakásokat keresik a vevők - mondta Tóth Viktória, a cég V. és XIII. kerületi irodájának vezetője, aki azt is elárulta, hogy ezek ára jelenleg 30-60 millió forint között mozog elhelyezkedéstől és egyéb adottságoktól függően. Amit viszont szinte egyáltalán nem keresnek, azok a felújítandó és a nagy alapterületű lakások, de ide sorolhatók még az újépítésű ingatlanok is, melyek átlagos négyzetméterára 1 millió forint felett jár a két kerületben, sőt elérheti akár a 4 millió forintot is.
Nincs ez másként a többi belső kerületben sem. Garaba Gergely, a cég VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint még mindig a kicsi-közepes méretű, vagyis 1-1,5-2 szobás, jó állapotú, kevés felújítást igénylő lakásokra mutatkozik a legnagyobb kereslet. Ezek elhelyezkedéstől függően mintegy 25-50 millió forint között áron kerülnek általában értékesítésre.
A IV. és XV. kerületben a legkeresettebbek a felújított, korszerű, gazdaságos lakások és házak. Továbbra is favorit a 1,5-2 szobás lakás, és keresettek az energiahatékony családi házak melyek fűtésüket tekintve beleférnek a rezsivédett kategóriába - mondta Balla Frigyes.
Az újépítésű ingatlanok piaca viszont jelentős mértékben szűkült az elmúlt fél évben - már csak azért is, mert ezeket nagyobb arányban vásárolják hitelre, a kamatok pedig magasak -, olyannyira, hogy a beruházók sok esetben felfüggesztették az építkezéseket. Aki mégis kitart tervei mellett, az az észak-pesti kerületekben 1,1-1,3 millió forintos négyzetméteráron kínálja az ingatlanjait
- tette hozzá. A XIV. és XVI. kerületben is a leggyorsabban a kisebb garzon vagy másfél-, kétszobás lakások kelnek el, ugyanakkor az is érzékelhető, hogy a korábbinál szerényebbé vált az érdeklődés a panellakások iránt, mérséklődött az elmúlt éveket jellemző “panelőrület” - hangsúlyozta Sebestyén Tamás, az ingatlanközvetítő XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ugyanígy az újépítésűek iránt sincs most túl nagy kereslet, mely abból a szempontból érthető is, hogy az átlag négyzetméterárak ebben a szegmensben 1,2-1,3 millió forint környékén járnak - tette hozzá.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Balatonnál sincs ez másként. A legkeresettebb ingatlanok most az “olcsó ingatlanok”, melyek azért viszonylag közel találhatók a tóhoz, és többnyire garzonlakások vagy 40-50 négyzetméteres, önálló nyaralók. Ezeket 40-60 millió forintért keresik a vevők - mondta Krausz Gábor, a siófoki iroda szakmai vezetője. Emellett érezhető az igény az újépítésű, energiatakarékos, ugyanakkor panorámával és extrákkal - például napelemmel, szaunával, pezsgőfürdővel, medencével - felszerelt ingatlanok iránt is. Az újépítésű ingatlanok iránt is visszaesett ugyanakkor a kereslet, hiszen eltűntek a hitelre vásárlók, de a jó minőségű, jó helyen épülő ingatlanok azért gazdára találnak.
Kántor Istvánné, a cég X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint azt nem lehet kijelenteni, hogy csak bizonyos típusú vagy méretű ingatlanokat keresnének a vevők, ugyanakkor az kétségtelen, hogy mindig is a kisebb ingatlanok voltak népszerűek a vevők körében. A vevők jelenleg 50 milliós árszintig szeretnének családi házat vásárolni Kelet-Pesten és annak agglomerációjában, illetve 30 millióig kisméretű lakásokat.
Csepelen is maximum 30 millió forintig keresnek ingatlant az érdeklődők, vagy ha ennél drágább családi házat szeretnének, akkor az legyen teljes mértékben felújított, mégse kerüljön 50 millió forintnál többe - mondta Marosvölgyi Gabi, a csepeli és szigetszentmiklósi iroda szakmai vezetője. Ennek következtében az újépítésű ingatlanokra gyakorlatilag “nulla” most a kereslet, de a felújítandó családi házak sem érdeklik a vevőket, még akkor sem, ha az olcsón kínálják őket - fűzte hozzá az ingatlanközvetítő.
Érden is ezt tapasztalják az ingatlanközvetítők. Mint Hártó Regina, a helyi irodája vezetője elmondta: leginkább az olcsó ingatlanok azok, melyekre mutatkozik némi kereslet, de azt nem lehet állítani, hogy ha felbukkan egy alacsony ár, akkor arra egyből lecsapnának a vevők.
Rácz Gyula László, az ingatlanközvetítő XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kereslet nem csak az ártól, hanem az ingatlan olyan paramétereitől is függ, mint egy erkély vagy egy első, második emeleti elhelyezkedés, ami most is keresettnek számít, ahogy az is, ha felújított, újszerű az adott lakás.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


