A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások.
Veszélyes madarakra figyelmeztetnek a szakértők: itt csapnak le a vérvarjak a következő időszakban Magyarországon
Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka. A varjú szülők ebben az időszakban a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes, talajra kerülő fiókáikat védelmezik - írja közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Ennél a rövid ideig tartó, természetes és kiszámítható viselkedésnél jóval ijesztőbb és veszélyesebb eseteket okozhatnak a lakosság által otthon, illegálisan felnevelt, majd elengedett vagy elszabaduló varjúfélék, elsősorban szintén a vetési varjak fiókái.
Európában alig él olyan madár, amely támadásával közvetlen sérülést okozhat, így a varjútámadás is inkább csak közvetve okozhat balesetet. Ilyen, amikor a megijedő ember például leesik a fáról, vagy lelép az úttestről egy felé közeledő ellenséges madár miatt. Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint a támadó kutyáknál: nem szabad elfutni, hanem szembe kell fordulni az állattal, és kitárt karokkal érzékeltetni a méretbeli különbséget, valamint érdemes hangosan rá is kiáltani. Rámenősebb madarak esetén védekezésre lehet használni kézben lévő könnyű táskát vagy szatyrot, kabátot.
Segíthet másokon, ha a rossz helyre, például középület bejárata elé, vagy a járda mellé tévedt varjúfiókákat a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük, hiszen a kicsinyeiket védő szülők ilyenkor akár egy teljes útrészt is megközelíthetetlenné tehetnek. Ha bárki a fiókáknak segít, fel kell rá készülnie, hogy az izgatott szülők biztosan követni fogják, azonban az addig megközelíthetetlen épület és járda újra használhatóvá válik.
Magyarországon leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól érdemes tartani, mert ha csónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelíti valaki a családot, a felnőtt madarak a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmas támadást tudnak mérni az emberre. Ez a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat vagy a fészküket mindenképp érdemes elkerülni.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








