-3 °C Budapest
LONDON, UNITED KINGDOM - JANUARY 16:  Water drips from a domestic tap, United Kingdom.

Működik a legális rezsitrükk: kevesen lépik meg, pedig rengeteget visszavesz a fogyasztából

2023. március 22. 16:29

Az elmúlt években megfordult Magyarországon a lakossági ivóvízfogyasztás csökkenő trendje, miközben a mind gyakoribb aszályos időszakok miatt is szükség lenne a takarékoskodásra. A március 22-i Víz Világnapja alkalmából szakértők most összegyűjtötték, mit tehetünk otthonunkban azért, hogy mérsékeljük vízhasználatunkat.

Magyarországon a háztartások ivóvízfogyasztása a rendszerváltást követően - alapvetően az áremelések hatására - gyors tempóban csökkent. Az 1990-ben mért közel 580 millió köbméter után a 2014-es 315,6 millió köbméter jelentette a mélypontot, azóta viszont újra növekedésnek indult a fogyasztás, nem kis részben mind gyakoribbá vált aszályos évek miatt.

Jelenleg közel 100 liter az egy főre eső napi vízfogyasztás, ami nem tűnik kevésnek, de az EU-ban így is az egyik legalacsonyabb értéknek számít. Ugyanakkor épp a tavalyi rendkívüli szárazság is rámutatott arra, hogy továbbra is szükség van a takarékoskodásra. Egyrészt azért, mert hosszan tartó aszály idején akadozhat az ellátás, másrészt pedig azért, mert az ivóvíz előállítása, a háztartásokba történő eljuttatása energiafelhasználással jár. Az LG szakértői most könnyű spórolási tippeket gyűjtöttek össze.

Ha otthon vagyunk, az is növeli a fogyasztást

Persze nem csak a hőség miatt szembesülhetünk magasabb vízszámlával. A brit vízvédelmi szervezet, a Waterwise riportja szerint az Egyesült Királyság 35 százalékos növekedést tapasztalt a napi vízfogyasztásban a Covid-lezárások idején.

A több otthon töltött idő azt is eredményezte, hogy a vízfogyasztás napi csúcsa teljesen eltűnt, hiszen az emberek napirendje sokkal rugalmasabbá vált, másfelől – mivel a bezártság miatt a saját kertek, teraszok fontos szerepet kaptak a lakók mentális egészsége szempontjából - a locsoláshoz is több vizet használtak a polgárok.

Így tudunk hatékonyan spórolni

Legyen szó hőségről vagy a home office hatásairól, a spórolás elkezdéséhez érdemes alaposabban megvizsgálni a legfőbb vízfogyasztó tevékenységeket. Az Environment Magazine elemzése alapján beltéri vízhasználatunk 19 százalékáért a mellékhelyiség, 15 százalékáért a mosógép, 12 százalékáért a fürdés, 11 százalékáért pedig a csapok felelősek.

A vízfogyasztást kétféle módon csökkenthetjük: szokásaink megváltoztatása nem kerül semmibe, a túl sok vizet használó berendezéseink lecserélése pedig megtérülő beruházást jelent. Az elemzés szerint a következő módszerek segíthetnek a leghatékonyabban: víztakarékosabb WC-k és mosógépek, csaptelepek és zuhanyfejek használata, csak teljes adag szennyesek mosása és a WC-öblítések számának csökkentése. A régebbi toalettek például akár 22 liter értékes ivóvizet is elpazarolhatnak egy öblítéshez.

Sokat spórolhatunk azzal, ha fürdés helyett a zuhanyzást választjuk – azzal tesszük a legjobbat, ha ennek idejét is 5 percre korlátozzuk, a szappanozás idejére pedig akár el is zárhatjuk a csapot. Azoknak, akik csapvizet isznak, érdemes odafigyelniük arra, mennyi ideig folyatják a csapot, mielőtt megtöltik a poharukat a már hideg vízzel. Takarékos megoldás lehet, ha a csap alapos kiengedése helyett egy kancsóba, palackba töltve inkább a hűtőbe rakjuk a vizet.

E szabályok betartásával akár felére is csökkenthetjük a vízfogyasztásunkat, ami hosszú távon a környezetünknek és a pénztárcánknak is jót tesz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Bízzuk a mosogatást a gépre

Bár sokak számára még mindig meglepő lehet, sok vizet spórolhatunk azzal is, ha a kézi mosogatás helyett inkább a mosogatógépre bízzuk az edények tisztítását. Ha az egész EU átállna kézi mosogatásról gépire, több mint 6,142 milliárd liter ivóvizet is meg lehetne takarítani – ez a mennyiség 2,5 millió olimpiai úszómedence feltöltéséhez is elegendő lenne.

Egy korszerű mosogatógép alkalmazásakor ráadásul az edényeket nem szükséges előáztatnunk, elegendő az ételmaradékot eltávolítanunk róluk: a rendszeresen és feleslegesen alkalmazott előáztatással évente akár 22 000 liter vizet is elpazarolhatunk. Ha energiatakarékos mosogatógépet vagy gőzmosogatógépet választunk, még több vizet spórolhatunk meg.

Mossunk okosan

Meglepően sokat számít a vízhasználat szempontjából az is, hogy milyen mosógépet használunk.

A mai átlagos, korszerű készülékek 7 kg-os töltet mosásához 220 mosási ciklust számolva évi 10-12 köbméter vizet használnak fel, míg a régebbi, csupán 4-5 kg-os kapacitású gépek kétszer ennyit is fogyaszthatnak. A nagyobb kapacitású gépekkel egyszerre nagyobb adag szennyest tisztíthatunk, azaz kevesebb mosási ciklust kell elindítanunk, de ha nem gyűlik össze a mosnivaló, akkor sem kell aggódnunk. A fejlettebb gépekben súlyautomatika méri le a szennyes ruhát, ami a töltet méretéhez igazítja – kevesebb ruha esetén csökkenti – a vízfelhasználást.  Egy új és nagyobb kapacitású mosógépet választva így — a használat gyakoriságától és a helyi tarifától függően — akár évi 10-12 ezer forintot is megspórolhatunk a víz- és csatornadíjon

– mondta el Kékesi Martin, az LG háztartási elektronikai szakértője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 6. kedd
Boldizsár
2. hét
Január 6.
Vízkereszt
EZT OLVASTAD MÁR?