A nemzetközi felmérések adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy ehhez még jelentős előrelépésre lenne szükség.
Immár a magyar társadalom csaknem egyharmada él a létminimum alatt - ezt állapította meg egy friss kutatás. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértő azt mondta, mivel az adatok a 2020-as évig bezárólag vannak meg, azóta a folyamatos drágulással csak romolhatott a helyzet. Az elszegényedés pedig vidéken a legsúlyosabb, és egyre többen kérnek segítséget is.
A magyarok 30 százaléka élt a létminimum alatt 2020-ban – egyebek között ez olvasható ki a Policy Agenda elemzéséből, melyről lapunk is beszámolt. A kutatóintézet a hozzáférhető legfrissebb, két évvel ezelőtti adatok alapján számolta ezt ki, az eredményeket pedig most tették közzé. A létminimum-számítás azt mutatja meg, hogy mennyi bevételre van szüksége egy embernek a minimális életszínvonal fenntartásához. A KSH viszont 2015 óta nem teszi közzé ezeket az adatokat.
A kutatás alaptematikája szerint 2020-ban egy embernek legalább havi 124 ezer forintra volt szüksége a minimális életszínvonal fenntartásához. Eszerint azonban a kisvárosokban és községekben élnek a legtöbben a létminimum alatt. Hogy tisztábban lássunk, megkérdeztük a kutatásról Belyó Pált, a kutatást készítő Policy Agenda kutatási igazgatóját. Arra voltunk kíváncsiak: ki számít szegénynek, valamint a 2020 óta eltelt időszakban nőtt-e a számuk Magyarországon?
Mennyi kell, hogy elég legyen?
Számtalan mérő alapján lehet azt megmondani, hogy valaki a létminuimum alatt él-e, és ezek leginkább a kényelmi szolgáltatásokkal és az ennél fontosabb részekből tevődnek össze - összegzett a Pénzcentrum kérdésére Belyó Pál, a kutatást készítő Policy Agenda kutatási igazgatója. Azt mondta, a havi 140 ezres jövedelem csak a jéghegy csúcs, az EU statisztikai hivatala egy jóval komolyabb merítésből teszi össze, hogy ki számít szegénynek.
A KSH már abbahagyta ezt a mutatót kutatni és közzétenni, de az EU 13 mutató alapján még kutatja a szegénységet. Ezek a mutatók vonatkoznak például arra, van-e pénzük az embereknek egy hét üdülésre, van-e internetelőfizetésük vagy televízió-hozzáférésük, van-e pénzük hiteltörlesztésre, vagy egyáltalán: van-e több, mint két pár cipője egy embernek? Összességében azt tekinthetjük szegénynek, és létminimum alatt élőnek, akinek ha egy hónapig nincs bevétele, akkor kilátástalan anyagi helyzetbe kerül. Ez a mutató egyébként összeszerűen is változik: 2015-ben 88 ezer forint körül volt, most, a 2020-ra vonatkozó kutatásunkban már 124 ezer forintra volt szüksége a minimális életszínvonal fenntartásához egy magyarnak
- mondta lapunknak Belyó Pál. Elmondta azt is: szerinte a 2020 óta eltelt időszakban csak növekedhetett a létminimum alatt élő magyarok száma,
Budapesten jelenleg 19 százalék, vidéken azonban 40 (!!!) százaléknyi magyar él a létminimum alatt.
Valószínű, hogy egy ilyen jelentős inflációs folyamattal azért nehezednek a megélhetési feltételek, minden drágább, ezért pozitív fejleményként kell értékelnünk a lakossági energia árának tartósan alacsony árát, illetve az élelmiszer-árstopokat – persze amellett, hogy utóbbinak a hatékonyságán vagy más aspektusain azért lehet vitatkozni.
- tette hozzá.
Egyre többen kérnek segítséget is
Megkérdeztük az Ökumenikus Segélyszervezetet, hogy a létminimum alatt élő magyarok helyzete hogyan változott meg most, hogy több mint egy éve vágtat az infláció, és sok esetben az energiaköltségek is megnövekedtek. Válaszukból kitűnik: óriási baj van, és lehet, hogy még nem is járunk a végén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Megfigyelhető, hogy ők sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen az amúgy is gondosan, körültekintően beosztott forintok esetében meg kell nézni, hogy mik azok, amiknek a vásárlása már nem engedhető meg. Ebben az esetben nyilván logikusnak tűnik lemondani ezekről, de nekik már nincs miről lemondaniuk, egyéb természetes erőforrás hiányában valamilyen téren nélkülözni kényszerülnek (rezsitartozás felhalmozódása, fűtetlen lakás vagy alkalmankénti, vagy rendszeres éhezés)
- tudtuk meg a segélyszervezettől. Azt is hozzátették: egyre többen kérnek tőlük segítséget, mert a folyamatos drágulás közepette azok is súlyos bajba kerültek, akik legalább szerényen, de valahogy a víz felett tudtak maradni.
A Segélyközponthoz fordulók száma jelentősen, 15%-kal nőtt az elmúlt negyedévben és azt tapasztaljuk, hogy a tőlünk kapott támogatás sokszor valóban életmentő. Olyan egyének és családok is jelentkeznek nálunk, akiknek az eddigi megélhetés nem okozott gondot. Ha nem is bőségesen, de mindenre volt elég „forint”, gondos tervezéssel a család a havi bevételből minden alapvető feltételre jutott.
Ugyanakkor komoly bajt jelez az is, hogy sokan még mindig nem tudják, hogyan és kitől kellene segítséget kérni. Nagy bajt okoz az uzsorakamat, és az is, hogy a bevétel is egyre kevesebb - vagy az infláció miatt a bevétel reálértéke sokkal kevesebb, ami eddig elég volt, talán már hónapok óta nem az.
Szintén nagy probléma, hogy nagyon sok ember nincs tisztában alapvető információkkal. Ki, hogy, hol, honnan kaphatna támogatást? Ki hogy számolhat a rezsivel? Milyen támogatást, milyen formában vehetnek igénybe, hol és kinek mi jár, illetve többek között az adósságkezelési tanácsok lehetősége. A gyermekeket nevelő családok esetében két kiemelkedő időszak van, az iskolakezdés és a fűtési időszak. Azt láttuk eddig, hogy az emberek úgy készülnek fel, hogy az ezt megelőző időszakban próbálják a bevételből kispórolni, de ez a módszer a már tavaly évvégén nagyon sok családnál felborult. Sok esetben hallottunk uzsorakamatról is – adósságspirál kezd kialakulni
- írta lapunknak küldött válaszában az Ökumenikus Segélyszervezet.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








