A jól bejáratott étterem nemcsak a magyaros ízek miatt kedvelt: innen a Jánkahegyről mesés kilátás nyílik Zalaegerszegre és a környező dombokra is.
A leggazdagabb magyaroknak kínált luxusingatlanokról készült összeállítások gyakran bejárják a médiát. Szintén sokakat foglalkoztathat azonban az a kérdés, hogy milyen lakásokhoz is lehet hozzájutni a lehető legkevesebb pénzből. Ezúttal az Otthontérkép blog készített összeállítást arról, hány darab és milyen 4 millió forint alatti lakás található jelenleg a közel 15 ezer budapesti ajánlatuk között. Érdemes böngészni, hiszen igazi gyöngyszemekre is bukkantak.
A keresés egyértelmű eredményt hozott - írja az Otthontérkép blog: Budán jelenleg egyetlen 4 millió forint alatti lakást sem találtak, míg Pesten közel 30-at is, amiből azonban jópár nem öröklakás, hanem értékesítésre szánt önkormányzati lakás bérleti joga. A legolcsóbb lakások jellemzően 10 és 30 négyzetméter közötti mérettel rendelkeznek, és legsűrűbb előfordulási helyük a belső kerületek, mint Józsefváros, Ferencváros; de találhatunk ilyen hajlékokat Pesterzsébeten, Zuglóban, Újpesten, vagy Csepelen is. Meggyőző alkudozás után pedig szinte minden kerületben le lehet szorítani egy-egy lakás árát a 4 milliós szint alá.
Lássunk néhány példát!
(Még több képért és a lakások egyéb adataiért kattints a fotókra)
3,4 milliós irányáron kínálják ezt a Népszínház utcai, 18 négyzetméteres lakást a Józsefvárosban. Ha ügyesen tárgyalunk, akkor talán az első ránézésre eredetinek tűnő, vélhetően a viszonylag híresnek mondható Utolsó vacsorát ábrázoló Leonardo da Vinci festmény is a miénk lehet. További érdekesség, hogy a Népszínház utcától alig 2 kilométerre található a polihisztorról elnevezett közterület, szintén a VIII. kerületben.

Terézvárosban 3,99 millió forintról mehet az egyezkedés erre a 12 négyzetméteres garzonra, ami a leírás szerint ráadásul teljesen felújított és 35 ezer forintért állandó bérlővel is rendelkezik.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Zuglóban 3,8 millióért ennek az önkormányzati lakásnak a bérleti jogát szerezhetjük meg, ám nem nagy összeg ez a Pest Rózsadombjának nevezett kerületben egy olyan 28 négyzetméteres ingatlanért, ami közel van a Tescohoz, és az épületben lévő vezetékek 2003-ban lettek kicserélve. A szekrénysor közepéről visszakacsintó hölgyek ledér portréit pedig csak a részletekre érzékeny olvasóink figyelmébe ajánljuk.

Végül egy klasszikus szobakonyhás lakás helyett, konyhafürdő plusz szoba kombinációjú, Kőris utcai lakást mutatunk be, amely azontúl, hogy jó állapotú, és a 25 négyzetmétere 3,9 milliót kóstál, az udvarán még közös bográcsozó, grillező is található.

-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








