Így dől be egy teljes magyar ágazat: tízezrek állása veszélyben

MTI
2013. május 22. 18:03

A tégla- és cserépgyártás mintegy 60 százalékkal zuhant 2008 óta, de más építőanyag-gyártók sincsenek jobb helyzetben: az ágazat nem áll messze attól, hogy több építőanyag gyártása teljesen megszűnjön Magyarországon - jelentette ki a Magyar Téglás Szövetség elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A lakásépítési tetőfedő anyagok piaca 2008 óta évi 14 ezer négyzetméterről a felére csökkent, eddig 240 munkavállalót bocsátott el az ágazat. A téglaipar teljesítménye 1,1 milliárd téglaegységről 500 millióra esett vissza, és mindössze 3-4 gyártó működik még. A tégla-, cserép- és betonipar létszáma 14 ezer főről 7 ezerre csökkent - ismertette az adatokat Kató Aladár.

Az idei első negyedéves adatokból arra lehet következtetni, hogy 2013-ban 5 ezer lakás épül, holott az 1929-33-as nagy gazdasági válság legrosszabb évében is 17 ezer volt az új lakások száma - ismertette az adatokat Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület elnöke.

Mind az építőanyag-gyártók, mind pedig az egyesület célja az, hogy állami szinten legyen gazdája a lakásügynek - emelte ki az elnök. Ez lehet egy hivatal vagy miniszteri biztos is, aki hosszú távú stratégiát készít. A következő uniós költségvetési időszakban ugyanis jelentős támogatást lehet lehívni a meglévő épületek energetikai felújítására.

A másik közös cél az, hogy az új lakások áfáját kapják meg szocpol támogatásként a vásárlók, építkezők. Jelenleg ennek a fele jár ezen a címen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Maráczi Zsolt elmondta, hogy a kormánytól - a lakásépítés bővítését sürgetve - mindig azt a választ kapják: 480 ezer lakás üresen áll. Rámutatott azonban, hogy ezek 10 százaléka mindig átmenetileg üres, mert eladás alatt áll, felújítják vagy költözés miatt nincs még új lakója. Az üres lakások között szerepel a feketén bérbe adott, az irodaként használt lakás, illetve a lakásként bejelentett nyaraló is - tette hozzá.

 

NEKED AJÁNLJUK
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. október 3. kedd
Helga
40. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM