Manapság szinte minden nap olvashatunk arról a globálisan jellemző jelenségről, hogy az ingatlanárak emelkedése folytán megjelelő befektetők kiszorítják a lakosságot, és főként az első lakásvásárlókat a piacról.
Különböző stratégiák mentén szeretnének véget vetni az ingatlanárak emelkedésének az árszínvonal-emelkedés által sújtott országokban. Míg Ausztráliában az új földterület felparcellázásában látják a megoldást, addig Angliában a hitelfelvevőket kellemetlenül érintő alapkamat-emelés vethet véget az árak szárnyalásának.
Kanadában azonban mindezidáig nem tettek semmilyen lépést a rekordsebességgel emelkedő lakásárak megfékezésére, bár a kínálati árnál 30-40 százalékkal magasabb vételi árakból nyilvánvalóan látszik, a kínálat nem tudja kielégíteni a keresletet.
Toronto egy külvárosi részén nem régiben 60 százalékkal a kikiáltási ár fellett kelt egy 1930-as években épült családi ház, amely ráadásul tatarozásra vált. Az eredetileg meghirdetett 1,3 millió kanadai dolláros (234 millió forintos) ár, helyett közel 2 millió dollárt fizettek az új tulajdonosok.
Az árak emelkedési ütemét gyorsítja, hogy a néhány évvel ezelőtt, a város zajától menekülő lakosok most szeretnének visszatérni a nyugodtabb, kertvárosias területekre, ahol kínálat nagyon szűk, a kereslet pedig óriási.
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!







