22 °C Budapest
Nem érdekli Jocó bácsit, mennyit keresnek a tanárok: szerinte erre kutya kötelességük figyelni

Nem érdekli Jocó bácsit, mennyit keresnek a tanárok: szerinte erre kutya kötelességük figyelni

2024. június 11. 05:34

Az ország történelemtanárával Balatoni Józseffel, azaz Jocó bácsival beszélgettünk. A közösségi médiában 'Jocó bácsi világa' néven befutott pedagógussal az interjú során többek között kitértünk a magyar oktatás helyzetére, a kamasz élet nehézségeire. Illetve arról is mesélt, hogy most készül egyik legnépszerűbb könyvéből a "Kamaszharc"-ból színdarab, amelynek célja elsősorban a felnőttek saját kamaszkorukra való reflektáltatása, de bárkinek ajánlja, aki elakadt az életben vagy szerette a könyvet. 

Péncentrum: Hogyan éled meg ezt a váltást, hogy otthagytad a tanári pályát, és nagyon ismert lettél?

Jocó: 9 éve indítottam el a Jocó bácsi világa oldalt, április 1-jén, teljesen poénból, és most már 100 ezer követőm van. Rá két hónapra jött az RTL-en az Egy perc, és nyersz, ami után egy hatalmas médiafelhajtás lett körülöttem, két hét alatt több mint 40 interjút adtam. Nagyon hirtelen robbantam be ebbe és ez nagyon nehéz volt. Adott egy tanár, aki elkezd írni, akinek vannak gondolatai, van véleménye, és egyszer csak 83 reflektor rád világít. Valójában azt volt nehéz megélni, hogy ne szálljak el magamtól és ne gondoljam azt, hogy ha mindenhol én vagyok, attól hasra kell esni. Volt ilyen pillanat, amikor ezt gondoltam, de akkor a barátaim visszahúztak a földre. Aztán 8 év alatt ezt megszokja az ember, hogy benne van a tévében, a rádióban, az újságokban. A legnehezebb azt megszokni, amikor az emberek megismernek az utcán.

Szép lassan építkeztem, jött az WMN, ahol már 8 éve írok, a ’Felelős Szülők Iskolája’, ahol 8 éve vagyok szakértő, jöttek a különböző tévéműsorok, aztán két éve jött a podcastgyártás Tapasztó Orsival. Ezt mind a tanítás mellett csináltam, és mellette jártam nagyon sokat előadni, konferenciákat, képzéseket tartani. Egyszer csak eljött az a pont a státusztörvény miatt, hogy döntenem kellett arról, hogy tudok-e még létezni abban a rendszerben vagy meghasonlok önmagammal. Végül úgy döntöttem, hogy nem tudnék tükörbe nézni, ha maradnék. A pénz csak egy dolog, nem ez volt ebben a legfontosabb, merthogy előtte sem ebből éltem, hanem az előadásaimból, a könyveimből. De az a rengeteg minden, ami a státusztörvényben van, elfogadhatatlan és vállalhatatlan volt számomra. Azt éreztem, hogy megfojt ez a dolog. Lassan egy éve, 2023. szeptember 15-től nem vagyok a pályán, de rengeteget dolgozom azóta is gyerekekkel. Iskolákban dolgozom szakértőként, tanácsadóként, így használhatom a kreativitásomat. Gyakorlatokat fejlesztek, óraterveket találok ki, pedagógusokat képzek.

Teljesen új életet kaptam a pedagógia után, amiben óriási szerepe van a pedagógiának, csak már olyan formában, olyan keretek között, amiket én szabok meg.

A régi, poroszos iskolarendszerrel szemben ma már a pedagógusok is tanulnak alternatív képzéseket. De azért még mindig sok helyen jellemző a frontális oktatás, jellemzően az idősebb pedagósusok körében. 

Olyan iskolát nem nagyon tudok, ahol minden elemében poroszos lenne az oktatás. A diák nem beszélhet, a pedagógus az egekben van tisztelve, szigor van stb. de rengeteg olyan pedagógus van, aki még ezt képviseli: nincs játék, nincs gyakorlat, nincs csoportmunka, tehát jellemzően frontális oktatás van. Magyarországon ez az egyik leggyakoribb, mert azt gondoljuk pedagógusként, hogy mi vagyunk minden tudás forrása és átadója. Nagyon nehéz kilépni ebből a szerepből és átadni a gyerekeknek a tudásösszerakást, a tudásfelfedezést. Erre van rengeteg módszer az élménypedagógiától a kooperatív pedagógián át a kalandpedagógiáig, amikor nem a tanár van a főszerepben. Ha valaki 20 évig úgy dolgozott, hogy bemegy a terembe, ő a főszereplő, az egyszemélyes előadó, azt nagyon nehezen adja át. Egy tanórán belül is szükség van arra pár percben, amikor csak állsz és beszélsz a gyerekekhez. Elmondasz dolgokat.

Egyik módszert sem tartom kizárólagosnak. Nem mondom azt, hogy ha valaki csak az egyik módszerrel dolgozik, ott minden fantasztikus lesz. Én abban hiszek, hogy a pedagógus legyen egyrészt önazonos, ő maga is benne legyen ebben a történetben, másrészt a lehető legváltozatosabban dolgozzunk.

Ez jelentheti azt, hogy az óra elején tartok egy 5-10 perces gyakorlatot, játékot, párba osztást, aztán van 5 perc frontális rész, amikor elmondok öt fontos információt, aztán kiadom a feladatot, amit meg kell oldaniuk, és a végén is tartunk egy játékot vagy egy összegzést. Az a lényeg, hogy ez legyen jól felépítve. Nem szabad azt mondani, hogy mindent el kell vetni. Sokszor mondják, hogy a poroszos módszereket ki kell dobni az ablakon. Nem. A tekintélyelvűséget, a szigort és a gyerek lenézését kell kidobni. Lehet úgy beszélni frontálisan akár 45 percig is, hogy le tudod kötni a gyerekeket. Mert olyan a habitusod, a személyiséged, a humorod, az előadásmódod. De valójában a módszerek egyvelege az, ami működik, és ez az, amiből nehezen lépnek ki a tanárok. Mert azt szokták meg, hogy egyszer megcsinálták ezt az óravázlatot, benne van a fejükben a tananyag, és azt évről évre elmondják. De ez nagyon unalmas. Amikor úgy tanítottam, hogy voltak párhuzamos osztályok, és egy héten 2-3-szor kellett megtanítanom ugyanazt az anyagot, már én magam untam. Éppen ezért megpróbáltam mindegyik osztályban máshogy megtanítani.

Szerinted most mi a legnagyobb baj az oktatással?

A mai helyzet az elmúlt 40 év eredménye, ez pártoktól független. De természetesen azt is fontos látni, hogy az elmúlt 14 évben sem tettek sok mindent azért, hogy ez javuljon. Szerintem a legnagyobb probléma a szabadság hiánya. Mind diák-, mind pedagógusoldalról, mind iskolaoldalról. Nem te döntesz a pénzek elosztásáról, a fizetésekről, a tankönyvekről, az órastruktúráról, az óraszámokról, szinte semmiről. Most már az iskolai programokat is a tankerület hagyja jóvá, és betettek egy rakat kötelező programot, ami nem feltétlenül a legjobb.

A diákoknak sincs szabadságuk, olyan mennyiségű a tananyag, hogy nem tudsz szabadon választani a tantárgyak közül. Mindenkinek mindent tudni kell. Szerintem ez borzasztó. Ha ezt a fajta intézményi, pedagógiai és diákszabadságot visszakapnánk, óriási lépést lehetne tenni előre. És ez nem kerül pénzbe.

Ezt egy pillanat alatt meg lehetne oldani. Mert vannak baromi jó tankönyvek az államiakon kívül, ezeket csak be kell tenni a választható kategóriába. Persze a szabadság mellett ez sokkal nagyobb felelősség a pedagógus részéről. Dolgozni kell vele, hogy kiválaszd. Módszereket kell megismerni, képezni magadat. Nem véletlen, hogy tőlünk nyugatra vagy északra hétévente van egy szabad évük a pedagógusoknak, amikor kapják a fizetésüket, de nem kell dolgozniuk. Ez tök jól megvéd a kiégéstől. Az elmúlt 15 évben mindig a finn oktatási módszert emeljük ki, de abban is vannak hibák, ott is vannak pl. pedagógussztrájkok, amik innen tök mókásnak néznek ki, de onnan teljesen érthetőek. Ők folyamatosan dolgoznak a hibák javításán, és a diákok vannak a fókuszban. Vagy ami most nagyon szárnyal, az észt módszertan. Ott is a legelső lépés az volt, hogy a pedagógusok megkapták a teljes szabadságot módszertanilag, tankönyvileg, a költségvetés beosztására, de most a portugál oktatás megy keresztül hasonló váltáson, és a mérések azt mutatják, hogy iszonyatosan jön föl. A legutóbbi mérések szerint már nem a finn lenne a vezető, hanem az észt oktatási rendszer. Ezt folyamatosan figyelni kéne és tanulni egymástól.

 A finn oktatási csoda onnan indult a 80-as években, hogy eljöttek Magyarországra, és megnézték, hogy a magyar rendszerben mi működik jól. Miért vagyunk világelsők tudósokban. Csak hozzátettek egy tök más metodikát.

Amikor finnekkel beszélgettem, nem értették azt a mondatomat, hogy mi alapján választanak iskolát a szülők. Ők azt mondják, hogy a legközelebbit. Az teljesen ingyen van. Választhatsz másikat, de az már pénzbe kerül.

De mindenütt ugyanolyan minőségű bútorok vannak, ugyanannyi laptop létszámarányosan, ugyanolyan jól képzett pedagógusok. Minden feltétel adott. Nem úgy van, mint nálunk, hogy listákat böngészünk, hogy melyik a top 10 iskola, ahol mindenki zseni, és Nobel-díjas lesz, ezt gondolják a szülők, és a 252.-be meg csak az idióták járnak. Ez viszont, hogy azonos feltételeket biztosítsunk mindenhol, már pénzbe kerül, nem is kevésbe. De ez rendelkezésre áll, hiszen ha körbenézünk, látjuk, hogy rengeteg minden épül, fejlődik, mert van pénz, csak lehet, hogy kicsit át kellene csoportosítani.

De a pedagógusok között is van különbség tudásban…

Felhígult a szakma, bárkit felvesznek egyetemre, utána meg az iskolába. A törvényi változtatás miatt most nagyon sok nyugdíjas jött vissza, nem ritka a 70-80 év feletti pedagógus. Így már 60-70 év korkülönbség van a gyerekekhez képest, ami 3-4 generáció. Teljes őrület. Amikor elkezdtem a pályámat, értelemszerűen én voltam a legfiatalabb. De, amikor abbahagytam, akkor is én voltam az egyik legfiatalabb. 10 évvel később. 36 évesen. Ez elgondolkodtató.

Az idősebbeknek más a felfogásuk is, nem is tudják vagy nem igazán tartják fontosnak, hogy pl. a kamaszok átmennek identitásválságon.

Ez így van. A kamaszkor pontosan erről szól, hogy keresi az útját. Ebben rengeteg elbizonytalanodási faktor van.

A mostani "hibás" vagy legalábbis nem túl jó rendszer nem nagyítja fel ezeket a problémákat a kamaszokban?

A mai kamaszoknak borzasztóan nehéz. Ha csak az elmúlt négy évet nézzük, jött egy világjárvány, bezárások, a romló gazdasági helyzet, aztán háború, gazdasági recesszió, aztán még egy háború. És akkor még nem beszéltünk az éghajlatváltozásról vagy a viharokról. Teljes bizonytalanságban van mindenki, nincs jövőképük, és mi sem tudunk nekik jövőképet adni, mert nem tudom neki megmondani, hogy az a szakma, amit ma választ, lesz-e 5-10 év múlva. Azoknak a szakmáknak, amik az ő felnőttkorukban lesznek, a 20-30 százaléka ma még nem is létezik.

Egy csomó bizonytalansági faktor van ebben, és az oktatási rendszer válsága még mélyíti bennük ezt a válságot. Megdöbbentő, hogy a legfrissebb felmérések szerint a diákok majdnem fele gondolkodik azon, hogy nem marad Magyarországon. És nem alapvetően a pénz miatt, hanem a legtöbb érv a szabadság és a demokrácia csorbulása. Itt nem élhetnek, nem szerethetnek szabadon, ha a barátja úgyis el fog menni, akkor ő miért maradna itt. Nem gondolják azt, hogy Nyugaton vagy Keleten kolbászból van a kerítés, hanem azt mondják, hogy ott van szabadság. Aki kijut Németországba, Franciaországba, Svájcba, ott látja a különbséget. A problémákat is látja, a kivándorlást, ami ott bevándorlási probléma, mert ezekben az országokban rengeteg bevándorló van, és nagyon sok afrikai és arab. De nagyon sok magyar is, meg kelet-közép-európai. De közben meg azt érzik, hogy wow, itt azért kicsit könnyebb levegőt venni, és nem azon kell gondolkodni, hogy tudok-e venni még egy kenyeret a hónap végén.

Milyen intézkedésekre gondolsz konkrétan? 

Ha csak az elmúlt éveimet nézzük, pedagógusként kaptam a nyakamba egy státusztörvényt, vállalkozóként egy katatörvényt, színházzal foglalkozó emberként egy olyan kulturális helyzetet, amiben teljesen ellehetetlenülnek a független társulatok vagy az ún. ellenzéki színházak, amit nem is lehet értelmezni mit jelent, hiszen a színháznak mindig is volt egy lázadó funkciója. Én csak olyan szektorokban vagyok, ahol nem a legrózsásabb a helyzet. Mindig arra váltok, amihez értek. Íróként – a papír ára brutálisan megemelkedett, a könyv előállítási ára, ezáltal a könyvek ára is. Egyre kevesebb ember tud könyvet venni. Én is ott állok, hogy mit kaphatok még? Vagy mit tudnék csinálni? Persze ez megtanít alkalmazkodni, a rezilienciám az egekben van, de miért nem lehet ezek nélkül csinálni?

Miért nem lehet az, hogy ne legyen gyomorgörcsöm amiatt, hogy készül egy vállalkozói törvény, vagy egy kulturális törvény, az hogyan fog engem érinteni? Ha most elkezdek egy projektet, megvan az alap és minden, fél év múlva egy törvényváltozás keresztülhúzza az egészet. Ez a bizonytalanság nyomja őket is. Ahhoz nagyon erősnek kell lenni lelkileg, hogy ez ne viseljen meg. Szerintem nincs olyan ember, aki ezt végig tudja tolni úgy, hogy egy picit se viseli meg.

Nekem is vannak olyan napok, amikor otthon ülök, és azt érzem, hogy bármit csinálok, vagy az adókkal nyomnak agyon, vagy a törvényekkel. Olyan dolgokkal kell foglalkozom, ami nonszensz, például a „Kamaszharc” regényemben van maszturbáció, az öncélú szexualitás? Miért kell nekem ilyenekkel foglalkozni? Hiába vagyok törvénytisztelő állampolgár, most már nem tudom betartani az összes törvényt. A közönségben ül-e 12, 14, 16, 18 éves, mert ezt a mondatot ez a kettő hallhatja, de az a kettő nem. Vagy elengeded az egészet, és teszed, amit teszel, és ha lesz belőle valami, akkor majd kezeled, vagy azt mondod, hogy akkor nem csinálok semmit. Én az előbbi utat választottam.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Rátérve kicsit a szülő-gyerek kapcsolatokra. Fontos a szülői példamutatás is, hogy pl. nem ciki elmenni pszichológushoz.

Nagyon jó, hogy már a pszichológusokon kívül is rengeteg mentálhigiénés szakember van, vannak coachok, tanácsadók, de nagyon meg kell válogatni, hogy kihez megy az ember. Az alapvető aktuális problémákat ők is nagyon jól tudják kezelni. Aztán ha később felmerül egy gyerekkori probléma, akkor azt mondják, hogy azzal kell elmenni pszichológushoz.

Egy szülő mennyire kommunikálhatj a gyerek felé, hogy nincs elég pénzük?

Ahogy a szexualitás, úgy a pénz is tabu. „A gyerek még véletlenül se tudja, hogy mennyit keresek.” Természetesen nem mindegy, hogy egy 6 vagy egy 16 éves gyerekről van szó. Én azt gondolom, hogy igenis meg lehet mondani a gyereknek, hogy erre most nem telik, mert ebben a hónapban nem úgy jöttek össze a dolgok, tudod, volt egy kiadásunk, elromlott a mosógép stb. Próbálunk mindent megtenni azért, hogy neked mindent megadjunk, amire szükséged van, de van az a pont, ami már nem megy. A pénzügyi tudatosságot lehet ezzel növelni a gyerekben. Azt is lehet neki mondani, hogy tök jó, hogy el akarsz menni az Azahriah-koncertre, de te mit tudsz tenni ezért? Be tudsz vállalni egy szórólapozást? Vagy el tudsz menni hetente kétszer egy gyorsétterembe dolgozni?

Én nem hiszek abban, hogy a gyereknek mindig mindent meg kell adni, amit kitalál. Van az az életkor, amikor igenis tud magáról gondoskodni. Persze ne fizessen lakbért, legyen kajája, egy középiskolásnak ez alap, de ha egy márkás sneakert akar megvenni, akkor igenis dolgozzon meg érte. Ma Magyarországon nagyon foghíjasan állunk pénzügyi tudatosság szempontjából. Pláne a felnőttek, mert a gyerekek kezdik érteni ezeket a dolgokat. Rengeteg bank foglalkozik azzal, hogy programokat, vetélkedőket indít gyerekeknek. Meg lehet tanítani az alapfogalmakat, hogyan működik egy bank, egy hitel, hogyan lehet spórolni, milyen befektetések vannak stb. Az valóban rossz érzés amikor azt mondják neki, hogy nincs rá pénzünk, de ha meg tudod magyarázni az ő szintjén, hogy ez egy komplexebb probléma annál, mintha csak annyit mondok, hogy nincs pénzünk. Illetve abban is különbséget kell tenni, hogy egy Túró Rudira nincs pénzünk, vagy egy koncertre. Ha a Túró Rudira nincs, az egy sokkal mélyebb probléma, akkor valószínűleg a ruhái sem lesznek olyanok.

Ez szintén egy társadalmi probléma ma Magyarországon, hogy nő az olló a tehetős és a szegény emberek között. Aki szegény, az még szegényebb lesz, aki meg gazdag, az még gazdagabb. Megdöbbentő, hogy 500-600 ezer forintra jön ki az átlagfizetés. Én nem panaszkodom, mert tök jól élek, bár baromi sokat dolgozom ezért. Kb. havi két nap, amikor nem dolgozom, amit dedikáltan kiveszek magamnak, amikor elutazom különböző országokba.

De, amit érzékelek, hogy 1,5-2-szer annyit kell dolgozni, hogy ugyanott tarts, mint 2-3 évvel ezelőtt. De egy idő után eléred a határaidat mind fizikailag, mind mentálisan. Ezt megérzi az ember.

Sokan mondják, hogy a z generációt nem lehet integrálni a munkaerőpiacra, de az a helyzet, hogy elkeserítő a fiataloknak belegondolni abba, hogy 8-tól 5-ig dolgozzanak egy munkahelyen, esetleg másodállás is, hogy megéljenek valahogy. 

Abszolút. Amikor változásra van igény, mindig megjelenik a végletes gondolkodás. A 40 évig egy helyen dolgozom és a félévente új munkahelyre megyek, mert itt ez nem jó, az nem jó. A kettő között azért vannak árnyalatok. Régen átlag 14-15 évente váltottak az emberek munkahelyet, most 6,5-7. De minél fiatalabb generációról beszélünk, annál könnyebben váltanak. Ez sem feltétlenül jó, mert ugyanez a mentalitás a háztartási eszközeinkkel, picit karcos, már vesszük az új telefont, vagy kicsit összevesztem a barátnőmmel, akkor dobom, majd lesz másik. A kettő között van az arany középút.

Sokszor hibáztatják a tanárokat, ha történik valamilyen tragikus eset, te mit gondolsz egy tanár mennyi kapacitást szánhat arra, hogy egyénileg figyeljen a diákjaira?

Régen az osztályfőnöknek kötelezően menni kellett családlátogatásra. Minden gyerekhez ki kellett menni, megnézni, hol él. Találkozni kellett a szülőkkel. Ma már ez nincs. Az nem új keletű dolog, hogy a pedagógusnak figyelni és követni kell a gyerek életének a változásait. Az borzasztó, hogy ma Magyarországon kb. egy osztálynyi gyerek lesz öngyilkos. Minden másnap valaki leugrik a ház tetejéről, vonat elé ugrik, felköti magát, megöli a társát, aztán magát, mert kilátástalan a helyzetük, olyan adósságuk van, hogy nem látnak más kiutat. Magyarország többször állt az élen az öngyilkossági statisztikákban, nálunk ez egy megoldási stratégia, a lehető legrosszabb.

Kinek a felelőssége, ha egy gyerek öngyilkos lesz? A szülőé, a barátaié, az iskoláé, az államé?

Ebben mindenkinek felelőssége van. Most kettő ilyen is volt, az egyik a társát szúrta szíven, a másik a tanárát akarta. És az egyik másodikos volt. Ebben felelőssége van az iskolának, hogy nem jelzi, ha változást lát, felelőssége van a szülőnek, olyan nincs, hogy ennek nincs nyoma. Nem úgy van, hogy a gyerek egy reggel felkel, hogy bemegyek, és megszurkálom az osztálytársamat. Ez egy sokkal hosszabb folyamat. Felelőssége van a rendszernek – nincs az iskolákban pszichológus. Nincs mentális támogatás. Hajtás van és nyomás. Felelőssége van a kormánynak abban, hogy itt tart a magyarok mentális egészsége, nem fektetnek pénzt ennek a fejlesztésébe. Nem tanítanak stresszkezelést az iskolában. Konfliktuskezelést. Asszertív kommunikációt. Problémafeldolgozást. Problémamegoldást. Megnyomjuk őket jól, aki bírja, bírja, aki meg nem, az elhullik. Sajnos ez a mentalitás. Aztán jön felülről, hogy mit hisztizik mindenki, mi is felnőttünk valahogy. Nem, nem ezt kell képviselni, hanem ezeket a lehetőségeket meg kell teremteni.

Aki a pedagóguspályán van, nem érdekel, hogy mennyit keres, neki kutya kötelessége figyelni a rábízott gyerekekre. És tudnia kell, hogy mi van. Nem arról van szó, hogy mindig minden apró problémát tudni kell, és arról kell beszélgetni mindennap, hogy kinek tört le a körme. De lássa azt, ha a gyereknek változás állt be az életében. Ez lehet egy pozitív irányú viselkedésváltozás is, mind a kettő intő jel.

Ahhoz, hogy egy ügy eljusson a gyermekvédelemhez, hónapok, évek kellenek. Olyan rossz az egész rendszer, hogy nem kezdesz bele egy gyermekvédelmi ügybe, mert úgysem fog történni semmi, csak két évig rágod a kefét. Dönthetek úgy, hogy nem foglalkozom vele, csak, amikor megtörténik a baj, akkor ne mondjuk már azt, hogy láttuk, hogy valami baj van vele. Akkor miért nem tettünk valamit? Értem, hogy a pedagógus egymaga eszköztelen, esélytelen, és a szülővel szemben sem tud mit kezdeni, ha otthoni problémák vannak, de ezért kéne a jól felépített gyermekvédelmi rendszer, a mentális egészséget megőrző mentálhigiénés rendszer. Ezek ma Magyarországon látszatban léteznek, de a gyermekvédelmi szakemberek belerokkannak a munkába, annyira kevesen vannak.

Mit gondolsz a média felelősségéről a témában? Jól kezeli a média ezeket a híreket?

Tavaly lett öngyilkos egy srác, akit bántottak az iskolában. Nagyon sok ismert ember kiállt, és azt mondta, hogy engem is bántanak a kommentelők. De ez a gyerek nem tehetett arról, hogy bántották, te meg igen. Jelzem: nem jogos a kommentelők bántása, de egy gyerek halálakor ne kezdjünk el arról beszélni, hogy engem is bántottak. Az undorító. A felnőttek viselkedése volt a legborzasztóbb, hogy akkor megkeressük a többieket, kinyírjuk. Ezzel mit mutatunk a többieknek? Hogy ez az egy megoldási stratégia van. Legközelebb én bántok előbb, hogy ne engem bántsanak. A magyar társadalom agresszív, mindenkinek mindenről véleménye van, és meg is mondhatja ezt, és ellentmondást nem tűrően kezeli ezt. A gyűlöletkeltés ide jutott.

Kamaszharc címmel jelent meg a könyved, amelyben a tinédzser korban felmerülő nehézségekrre részletesen kitérsz. Hogyan jött az ötlet, hogy egy színdarabot írj?

2017-ben az első regényem volt a Kamaszharc. Már akkor éreztem, hogy nekem ezzel még dolgom lesz. Nem tudtam, hogy mi, film vagy hangoskönyv. Két éve kezdett el nagyon formálódni bennem a gondolat, akkor volt ötéves a könyv, és még mindig nagyon ment, rengeteg visszajelzést kaptam, hogy elolvasta, mennyit adott neki, megváltoztatta a gondolatait egy-egy kérdésről. Én alapvetően művész is vagyok, sokat dolgoztam és dolgozok színházakkal, játszom is több darabban a Momentán társulattal, és azt mondtam, hogy csináljunk színházat. Ehhez találtam magam mellé Gerlits Rékát, akivel producerként társulva elkezdtük ennek a darabnak a kidolgozását. Elkezdtük keresni az alkotótársakat, akkor lett meg Ivanics Tamás, az egyik főszereplő, aztán Grisnik Petra, aztán Márfi Márk. Megtaláltuk Mikó Csabit, aki színpadra írja és Bereczki Csillát, aki megrendezi.

Ez egy kétéves folyamat volt, mire összeállt a csapat, mert mindenből a legjobbat akartam. Ha ez az álmom, és ebbe energiát fektetek és pénzt, akkor olyan társakkal akarok dolgozni, akik tényleg szívből csinálják. Nagyon sokat pályáztunk, volt, amit megnyertünk, de minimális pénzünk volt erre, hogy ez színpadra legyen állítva felolvasóestként. Aztán megtaláltuk a Brancs közösségi gyűjtés lehetőségét, ami arról szól, hogy nem pénzt kunyerálunk, hanem jegyeket vagy hirdetési lehetőségeket értékesítünk előre magánszemélyeknek és cégeknek. Most 31 százalékon van a gyűjtés (szerk.: az interjú 05.29-én készült), és kitaláltam olyan extra lehetőségeket, ami Magyarországon még nem nagyon van, például, hogy a premierjegyet megvásárolva részt lehet venni a premierpartin. Ez egy színházkedvelő embernek nagyon exkluzív lehetőség. Látja, hogy mi történik a függöny lemenetele után. Közben megkeresett minket Sztarenki Pál, és a Pinceszínház befogadta az előadást. Ott lesz a premier novemberben, és kb. tíz előadás lesz összesen. Ebből négy alakalommal a Felelős Szülők Iskolája-val lesz feldolgozó beszélgetés is az előadás után. Körbejárjuk az élet közepi válságot, a kamaszkort, miért fontos visszanézni a saját kamaszkorunkra, mit ad nekünk felnőttként, ha szembesülünk az akkori vágyainkkal, álmainkkal, az elcseszett életünkkel.

Januártól pedig elvisszük vidékre is az előadást, több művelődési házzal kapcsolatban vagyunk, és ha lesz rá igény, ott is lesz feldolgozó beszélgetés. Producerként nagyon sok szerepem van a kommunikációban, hogy minél előbb meglegyen ez a 2,5 millió forint, hogy a színészek megkapják a bérüket, mindenki ki legyen fizetve, és mindenki boldog legyen. Már egy 6 000 forintos jegyvásárlással lehet segíteni a munkánkat. Ha 300 ember vesz jegyet, már megvan az összeg, amire szükségünk van. Tudom, hogy most mindenki rossz helyzetben van, nagyon sok helyre kell a pénz, de mi ezért kínálunk is valamit. A produceri munka másik nagy feladata, letárgyalni a vidéki előadásokat. Megmondom őszintén nem tudtam, mibe vágom a fejszémet. Ez egy nagyon szórakoztató, humoros, de nagyon arcba vágó regény. Természetesen nem egy az egyben ez lesz színpadra állítva, Mikó Csabi teker rajta kettőt-hármat, de az alap a Kamaszharc.

Kinek ajánlod igazán a darabot?

Ezt nem tudom megmondani. Alapvetően bárkinek jó, kamaszoknak is, meg felnőtteknek is. Most az van a fókuszban, hogy a felnőtteket visszük vissza a kamaszkorukba, és szembesítjük vele. De egy kamasznak is rengeteget adhat. Ami a nagy kérdés, hogy nem tudjuk pontosan, mit jelent az öncélú szexualitás, és kit lehet beengedni. A könyv 14+-os, de ez még 2017-es törvényi szabályozás. Nem lehet tudni, hogy ma ez még megállja-e a helyét. De persze nem úgy kell elképzelni, hogy szexelni fognak a színpadon. Természetesen, ha a szülő úgy dönt, hogy elhozza a gyerekét az az ő döntése. Nem zavarhatjuk el. De volt olyan 13 éves, akinek a szülei először elolvasták a könyvet, és oda merték adni neki, és volt egy hölgy, aki azt írta, hogy élete egyik legjobb olvasmányélménye volt a kamaszokról, pedig 78 éves. Egy regény akkor jó, ha ad. Ha elgondolkodtat. Ha úgy állsz fel a székből, hogy azta, az a mondat engem megérintett.

Címlapkép és fotók: Kaiser Ákos 

NEKED AJÁNLJUK
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 23. vasárnap
Zoltán
25. hét
Június 23.
Szentivánéj
Június 23.
Olimpiai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. június 22. 19:20
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem