13 °C Budapest

Kereset és munkaszeretet: így választja ki a többség, merre tanuljon tovább

2020. december 15. 21:05

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) idén is megvizsgálta a pályaválasztás előtt álló általános iskolások továbbtanulással és szakmaválasztással kapcsolatos terveit, céljait. A szülők véleménye még mindig a legfontosabb szempont a diákok döntésében, de egyre nagyobb a barátok ráhatása is a választás folyamatára. A későbbi szakma mellett eddig a jó kereset volt a legfontosabb érv, most a választott munka szeretetét helyezték előtérbe a nyolcadikasok. 

A pályaorientációs vizsgálat adatfelvételének keretében 10 163 nyolcadik osztályos tanuló töltötte ki a kérdőívet. A járványhelyzetből adódóan, a korábbi évektől eltérően az MKIK GVI pályaorientációs felmérésének 2020. évi adatfelvételre nem a tavaszi, hanem az őszi félévben, és nem a hetedik, hanem a nyolcadik évfolyamos általános iskolai tanulók körében került sor. 

Erős a szülői befolyás

A nyolcadik osztályos tanulók túlnyomó többsége, 92 százaléka foglalkozott már a továbbtanulás kérdéseivel. Tízből kilenc gyermek a szülőkkel való beszélgetést választotta a tájékozódásra, a kitöltők 56 százaléka osztályfőnöki órán, 55 százaléka barátokkal, ismerősökkel beszélgetett a továbbtanulásról, míg tízből három diák használja az internetet, mint pályaválasztással kapcsolatos információforrást. A koronavírus-járvány a pályaválasztási rendezvényekre is rányomta bélyegét, a korábbi évekhez képest visszaesés tapasztalható. Az általános iskolai pályaválasztási rendezvényen a diákok 15 százaléka, középiskolai tájékoztatón, nyílt napon nyolc százalékuk, kamarai rendezvényeken a tanulók négy százaléka beszélgetett a pályaválasztás kérdéséről.

A felmérésben résztvevők 42 százaléka az általános iskola után gimnáziumban szeretne továbbtanulni. Százból közel ötvenen szeretnének szakmát szerezni: harmincan szakképző iskolában, tizenheten pedig technikumban/szakgimnáziumban tanulnának tovább.

Ugyanakkor a nyolcadik évfolyamos tanulók 12 százaléka még nem gondolkozott a továbbtanuláson. A diákok 34 százaléka felsőfokú végzettséget, diplomát, 6 százalékuk doktori végzettséget szeretne szerezni. 31 százalékuk szakmát és érettségit, 12 százalékuknak a szakmaszerzés, 8% százalékuknak pedig az érettségi megszerzése a célja. A tanulók 1 százaléka gondolja úgy, hogy legfeljebb a 8 általánost szeretné befejezni, 10 százalékuk pedig azt válaszolta, hogy még nem tudja, hogy mi az a legmagasabb végzettség, amit szeretne elérni. A tanulók iskolai végzettségre vonatkozó tervei nem változtak jelentősen az elmúlt évek során: 2014 óta nő a felsőfokú végzettség elérését megcélzó tanulók aránya. 

Szeressük a munkánkat

A fiatalokat idén is megkérdezték arról, milyen tevékenységben a legjobbak. A legtöbb diák csapatsportban, rajzolásban és festésben, informatikában, sütésben és főzésben, valamint az emberi kapcsolatok kialakításában, kommunikációban találta magát a legtehetségesebbnek. A jövőbeli foglalkozások tekintetében a sportolás, a művészeti ágak, az informatika és a vendéglátás a legnépszerűbb a diákok körében, továbbá az állatokkal való foglalkozást is sokan megjelölték. Az elmúlt évek felmérései szerint nem változott jelentős mértékben ez a sorrend, míg idén is a bútorkészítés, a fémekkel való foglalkozás és a növénytermesztés a legkevésbé népszerű.

Az előző évek felméréseiben is tapasztalható tendenciákhoz hasonlóan a munkával, hivatással kapcsolatos tervek jelentős - megyék, településtípus és nemek szerinti - eltéréseket mutatnak, továbbá a szülők iskolai végzettsége is fontos befolyásoló tényező. Az elmúlt évekhez hasonlóan az látható, hogy a tanulók általában olyan foglalkozásokat szeretnének űzni, amelyhez olyan szintű iskolai végzettség szükséges, ami igazodik a családjukban tapasztalható legmagasabb szülői végzettséghez. A szellemi foglalkozásokat általában a magasabb iskolai végzettségűek gyermekei tartják vonzónak, a fizikai foglalkozásokat az alacsonyabb végzettségűeké. Kiemelkedő azon diákok aránya, akik a jövőbeli munkájukkal kapcsolatban fontosnak tartják, hogy szeressék azt a munkát, amit végeznek: 55 százalékuk ezt választotta a három legfontosabb szempont egyikeként. Ez jelentős változás a tavalyi évhez képest, amikor a most ezüstérmes tényező, a magas kereset tízből hét diáknál első helyen állt. A harmadik idén 33 százalékkal a munkatársakkal való jó kapcsolat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tanulók többségének, 68 százalékának azt a tanácsot adták a szülei, hogy szerezzen olyan szakmát, amivel szívesen foglalkozna.

A tanulók több mint kétötödének, 43 százalékának pedig azt javasolták szülei, hogy olyan szakmát szerezzen, amivel jól tud majd keresni. Az adatok arra is rámutatnak, hogy minél magasabb a családban tapasztalt legmagasabb szülői iskolai végzettség, annál valószínűbb, hogy a szülők a gyerekre bízzák a szakmaválasztással kapcsolatos döntés meghozatalát.

A humánszolgáltatás, a fehérgalléros munkakörök, illetve a művészet és szórakoztatás területét a stabil családi háttérrel rendelkező, az iskolában jobban teljesítő tanulók választják nagyobb arányban. A gép- és fémipar, illetve a szolgáltatás foglalkozási terület a kevésbé szerencsés körülmények közül érkező, az iskolában rosszabb eredményeket elérő tanulók számára vonzóbbak. Az építészet, tervezés, faipar foglalkozásterületre többféle szempontból tekintenek a tanulók és szüleik, ezzel összefüggésben elsősorban a legkevésbé, illetve a leginkább jó kulturális családi háttérrel rendelkezők látnak benne nagyobb perspektívát. A mezőgazdasági területet választók csoportja mind a családi háttér, mind az iskolai teljesítmény tekintetében közepesen jó helyzetűnek tekinthető. Az adatok alapján összességében kijelenthető, hogy a szülők kulturális tőkéje, tapasztalatai és tanácsai jelentősen befolyásolhatják a fiatalok továbbtanulásra, szakmaválasztásra vonatkozó döntéseit.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm