Hétfőn 13 órától ismerteti Magyarország 2027-es költségvetésének alapjait Magyar Péter.
Számos oktatási intézményben találtak fertőzötteket hétfőn. Van, ahol szünetet rendeltek el, majd áttérnek a digitális oktatásra. Másutt csak az érintett osztályokat, tanárokat emelték ki.
A hétfői hírek szerint több oktatási intézményben is találtak koronavírusos diákokat, tanárokat. Van, ahol oktatási szünetet rendeletek el, másutt digitális oktatásra tértek át, de egyes intézményekben csak az érintett osztályokat, pedagógusokat emelték ki.
A Pénzcentrum alább összeszedte, hogy mely intézményekben jelent meg a koronavírus a hétfőn megjelent hírek alapján:
90 diák és 13 pedagógus került karanténba a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban. Biró Péter igazgató szerint három diáknak lett pozitív a tesztje, ők 3 különböző osztályba járnak, egyikük alsós, másikuk felsős, illetve van köztük egy gimnazista is. Az igazgató szerint a fenntartó Emberi Erőforrásuk Minisztériuma, és az Operatív Törzs is azt javasolta, hogy ne rendeljenek el szünetet, inkább emeljék ki azokat, akik a kontaktkutatás során érintettek lehetnek. A Páli Szent Vince Iskolaközpontot több mint 100 óvodás, 730 általános iskolás és gimnazista látogatja, a tanári kart 74 pedagógus alkotja.
Online oktatásra álltak át a Szolnoki Szakképzési Centrum Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégiumban, miután az egyik oktatónál koronavírus-fertőzést mutattak ki. Az érintett oktató augusztus 31-én vett részt egy értekezleten, azért végeztek rajta koronavírustesztet, mert nem érezte jól magát - írja a Szoljon.hu Kalmár Andrea főigazgató és Hicsó György kancellár hétfői közleményére hivatkozva. A pedagógus nem találkozott diákokkal, így őket nem kellett karanténba helyezni. Az intézményben szeptember 14-től, hétfőtől személyes jelenléttel folytatódik a tanítás.
Karanténba került egy berettyóújfalui szakiskola összes dolgozója - derül ki Polgár város közösségi oldaláról. Tóth József polgármester közölte, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúböszörményi Járási Hivatala a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum József Attila Szakképző Iskolájának minden dolgozóját - oktatókat és egyéb technikai dolgozókat is - hatósági karantén alá vonta. Az intézményben hétfőtől digitális oktatásra tértek át.
Hajdúszoboszlón a Gönczy Pál Általános Iskola egyik tanulója fertőződött meg. Czeglédi Gyula polgármester tájékoztatása szerint a hétvégén derült ki, hogy az iskola egyik 5 osztályos tanulójának pozitív lett a tesztje. Az igazgatónő intézkedett, az érintett diák soztályát, elsős testvérének és a barátnőinek osztályait megelőző karanténba helyezték - így összesen négy iskolai osztály került karanténba. Szeptember 8-tól a felső tagozatos osztályok két hétig online oktatásban vesznek részt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Diósdi Eötvös József Általános Iskola egyik osztálya járványügyi megfigyelés alá került - közölte Spéth Géza polgármester a Facebookon. A karantént az illetékes hatóságokkal egyeztetve rendelték el. Leszák Ferenc iskolaigazgató közölte, az óvintézkedés az egész iskolai közösség védelmét szolgálja. Az iskolában a tanítás folytatódik, de arra kérik a felnőtteket, szülőket, kerüljék a nem kötelező közösségeket, rendezvényeket, összejöveteleket.
Rendkívüli szünetet rendelt el hétfőre a budaörsi az 1. Számú Általános Iskolában az igazgató. Simsik Zsuzsanna tájékoztatása szerint keddtől digitális oktatásra állnak át. Egy helyi hírportál szerint egy pedagógus tesztje lett pozitív.
Három szegedi iskolában már biztosan találtak koronavírus-fertőzötteket. A Délmagyar szerint összesen 91 gyerek és 15 pedagógus érintett. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban, a Tömörkény István Gimnáziumban és a szőregi Kossuth Lajos Általános iskolában is megjelent a koronavírus. Az említett intézményekben egy-egy osztályban áttértek a tantermen kívüli, digitális munkarendre. Rendkívüli szünetet egyik intézményben sem kellett elrendelni. A lap arról értesült, hogy az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolából is haza kellett küldeni fertőzésgyanú miatt egy osztályt.
Tótkomlóson már korábban bezárták a Tótkomlósi Ligeti Óvodát, mert az egyik dolgozó koronavírustesztje pozitív lett. A hatóságok szerdán elrendelték az alkalmazottak, illetve hét, a nyári időszakban az intézményben tartózkodó gyermek tesztelését. Zsura Zoltán, a település polgármestere később elmondta, hogy vasárnap újabb öt fertőzöttet találtak, így hétfőtől tanítási szünetet rendeltek el a Jankó János Általános Iskola és Gimnáziumban, valamint a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, mert a pedagógusok járványügyi megfigyelés alá kerültek - keddtől digitális oktatásra állnak át az intézmények.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







