A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint jó irányba mutat az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium általános iskoláknak készített javaslatcsomagja.
A kormány a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és más szervezetek javaslatára visszavonta a felsőfokú tanulmányok megkezdését középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötő 2014-es döntését, az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben. A döntés már a 2020-ban érettségizőkre, felvételizőkre is vonatkozik.
Aki már letette vagy hamarosan megszerzi a középfokú nyelvvizsgát, az mindenképpen jól jár, hiszen többletpontokra jogosult - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ezért az innovációs tárca továbbra is arra bíztatja a fiatalokat, hogy lehetőség szerint tegyék le a nyelvvizsgát. A kormány számos intézkedéssel segíti a diákok nyelvtanulását, ingyenessé tette a 35 év alattiak körében az első sikeres nyelvvizsgát, a diákhitel már nyelvtanulásra is fordítható, és további többszázezres terhet vesz le a szülők válláról az, hogy a középiskolások jövő nyártól ingyenes külföldi nyelvi képzésekre utazhatnak.
A most megjelent kormányrendelet a kötelező emelt szintű érettségi vizsgát írja elő bemeneti követelményként azzal, hogy e feltétel teljesítése alól mentesülnek azok a képzések, amelyek esetén a felvételi pontszámot nem az érettségi vizsgák eredményéből, hanem a gyakorlati vizsga eredménye alapján számítják ki. Ide tartoznak többek között a művészet, művészetközvetítés képzési terület szakjai, az edző alapképzési szak, és a művésztanár szakok.
A kormányrendelet szakonként, képzési területenként tartalmazza a 2020. évi felsőoktatási felvételi eljárásokban a jelentkezés feltételeként meghatározott emelt szintű érettségi vizsgák jegyzékét is.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







