Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
Bár már sokan tudják, mennyire fontos lenne félretenni a nyugdíjas évekre, a magyaroknak csupán a 44 százaléka rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással. Átlagosan havi 198 600 forintból szeretnénk megélni idősebb korunkban, de a legtöbben csupán 100 ezer forintra számítanak majd az államtól.
A magyarok többsége pihenéssel és utazással szeretné tölteni a nyugdíjas éveit. Persze ezeket az álmokat nem feltétlen tarjuk reálisnak. A fiatalok valamivel bátrabban terveznek, és aktívabb nyugdíjas évekre készülnek- többek között ez derült ki a Groupama megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készítette kutatásból. Geszti Péter, a fiatalokhoz hasonlóan aktív nyugdíjas éveket tervez.
- mondta el Geszti Péter a kutatást ismertető sajtótájékoztatón.
A reklámszakember elmondása szerint jövőjéről az édesanyja gondoskodott, hiszen már 15 éves korában azt tanította neki, hogy takarékoskodjon. Ez a hozzáállás és az előregondolkodás az egész családjára jellemző - tette hozzá Geszti Péter. Aki azt is elárulta, hogy a gyermekeinek is van otthon már perselyük, amibe gyűjtik a pénzt.
Mennyi nyugdíjra lenne szükségünk?
A kutatás szerint a magyarok 71 százaléka véli úgy, hogy nem lesz elég a nyugdíja a megélhetéshez sem, kétharmada pedig egyenesen igazságtalannak érzi, milyen kevés összegre számíthat az állami rendszerből ahhoz képest, amennyit be fog fizetni élete során.
Emiatt is van, hogy egyre kevesebben, a magyarok mindössze negyede (27%) várja a nyugdíjas éveket. Ezen belül az 50-es éveikben járók fele (48%), a 29 év alattiak pedig mindössze 15 százaléka gondol jó érzéssel előre erre az időszakra.
A megkérdezettek többsége 100-200 ezer forint közötti összegből szeretne megélni a nyugdíjas éveiben, de sokan vannak, akik 200 ezer forint feletti ellátásra vágynak így
Ezzel szemben a legtöbbek várakozása szerint csupán 100 500 forintot fognak kapni nyugdíjasként az államtól. A válaszadók átlagosan 218.900 forintos utolsó havi jövedelemmel kalkulálnak,vagyis nyugdíjasként átlagosan 118.400 forint fog hiányozni az utolsó jövedelmükből.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hányan tesznek félre?
Bár a magyarok 60 százaléka már tudja, hogy fontos lenne a takarékoskodás, mégis a 18-59 év közötti korosztálynak mindössze 44 százaléka kezdett el már most félretenni a nyugdíjas éveire, 21 százalék pedig tervezi, hogy megtakarításba kezd majd. Vagyis az emberek 31 százaléka még csak nem is tervezi, hogy takarékoskodni fog.
Áltagosan 36 évesen kezdünk el takarékoskodni és 11 800 forintot teszünk féle havonta a nyugdíjas éveinkre.
Mesélte Geszti Péter, aki korábbi nyilatkozataiban arról is beszámolt, hogy ő maga is számos megtakarítással rendelkezik, a reklámszaember szerint ugyanis kemény idők jönnek majd.
Címlapkép forrása: MTI Fotó: Marjai János
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








