Mérsékelt emelkedéssel indult a szerdai kereskedés a magyar és a vezető európai tőzsdéken.
Október helyett már csak november-decemberre várja a kormány az egy számjegyű inflációt, melynek az éves mértéke 18,1 százalékos lehet – írja az azenpenzem.hu. A nyugdíjas infláció azonban még ennél is magasabb lehet, így a novemberi nyugdíjkiegészítés mértéke 200 milliárd forint lesz.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Közgazdász-vándorgyűlésen beszélt arról, hogy novemberben a kormány 200 milliárd forintot fog kifizetni a nyugdíjasoknak. A miniszter azt is elárulta, hogy a kormány várakozásai szerint ennek a pénznek a jelentős részét azonnal el is költik majd, így a számításaik szerint bő 50 milliárd forint vissza fog folyni az államkasszába.
Azt azonban továbbra sem tudni, hogy az emelés mértéke mekkora lesz pontosan. A portál számításai szerint attól függően, hogy a 200 milliárd forint alulról vagy felülről kerekített szám, a korrekció mértéke 3,5 vagy 3,7 százalék lehet majd.
Nagy Márton miniszter egyébként arról is beszélt, hogy a kormány októberre 10,5 százalékos inflációt vár, novemberre pedig 9,5 százalékost. Az év utolsó hónapjában még mindig magas, 8 százalékos lehet majd a pénzromlás mértéke.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







