Igencsak szétszabdalt a magyar társadalom: az ország legszegényebb településein tized annyiból kell kijönnie a családoknak, mint a jómódúbb településeken élőknek.
Nyílt levelet küldött a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) az Idősek Tanácsára, melyben együttműködést ajánlanak, és megfogalmazzák javaslataikat az idősek elszegényedésének megakadályozására. Emellett javasolják, hogy a szociális ágazatban dolgozók is kapják meg az egészségügyi dolgozóknak fizetendő 500 ezer forintos egyszeri juttatást. A levelet változtatás nélkül közöljük.
"Tisztelt Idősek Tanácsa!
Mindenekelőtt le szeretnénk szögezni, hogy egy hajóban evezünk.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsát (NYUSZET) működtető 7 nagy nyugdíjas érdekképviselet mintegy 300 ezer tagja nevében több alkalommal tett javaslatokat (az Idősek Tanácsának is) időskorú honfitársaink gazdasági, szociális és egészségügyi gondjainak enyhítése érdekében. Sajnáljuk, hogy mindeddig nem nyílt módjuk ezek érdemi megválaszolására.
Mivel a járványhelyzet tovább rontotta a társadalom számos csoportjának, köztük az időseknek a helyzetét, továbbá látva aktivitásukat az idősek által követelt, majd rövid időn belül felfüggesztett vásárlási idősávok ügyében, a NYUSZET felajánlja együttműködését több, reméljük Önök által is hasonlóan fontosnak ítélt probléma legalább részleges megoldása érdekében.
Javasoljuk annak megvitatását a Tanácsban, hogy:
- egyszeri, 50 ezer forintos juttatást kapjanak a 150 ezer Ft alatti ellátásban részesülő nyugdíjasok. Támogatjuk, ha ezen belül a havi 100 ezer Ft-ot meg nem haladó összegű nyugdíjban részesülők "kiemelt összeget" kapnának. (Létszámuk mintegy 1,5 millió fő!)
- amennyiben az inflációkövető nyugdíjemelés megmarad 2021-ben is, akkor a tervezett átlagos 3%-os emelés helyett 3%-os, de legalább 5.000 Ft-os emelést javasolunk.
- Az állami fenntartású ápoló-gondozó otthonokat sújtó munkaerőhiányról kiadott adatokból kiderül, hogy rendszerszintű szakmai munkaerőhiány sújtja az állami idős, fogyatékos és pszichiátriai otthonokat, ami a lakók ellátását és a biztonságos munkakörülményeket is veszélyezteti. Ezért a szociális ágazatban dolgozók is kapják meg az egészségügyi dolgozóknak fizetendő 500 ezer Ft-os egyszeri juttatást!
Tisztelt Idősek Tanácsa!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bizonyosak vagyunk abban: Önök is tisztában vannak vele, hogy napjainkban az amúgy is nehéz sorsú kisnyugdíjasok, egyedülállóak, betegséggel és ellátatlansággal küszködők a COVID járvány, valamint az elszabaduló élelmiszerárak következtében az eddigieknél is nyomorultabb körülményeket kénytelenek elszenvedni.
Bízunk benne, hogy ha az Idősek Tanácsa elfogadja a fentiekben felsorolt javaslatokat, az utóbbi idők sikeres tevékenységéhez hasonlóan e téren is eredményeket érhet el a Kormánynál.
Az Önökkel való együttműködésre mindig készen,
tisztelettel:
a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa és tagszervezetei"
![Ezt rengetegen elrontják nyugdíjazás előtt: a bank százezreket követelhet tőlük, erre nem lesz keret](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/06/1718781052-o1HrnEF11_sm.jpg)
Ezt rengetegen elrontják nyugdíjazás előtt: a bank százezreket követelhet tőlük, erre nem lesz keret
A nyugdíjazás rengeteg változást hoz a pénzügyek terén, sokan azonban nem is tudják, hol kezdjék a felkészülést az új életszakaszra.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)