Angelyn és Richard Burk hajóutakra cserélte az otthoni életet, a hiteltörlesztés ugyanis drágább lett volna.
Felbolygatná a kereseti és jövedelmi viszonyokat a minimálbér és a garantált bérminimum egységesítése. A tervezet szerint egységesítenék a minimálbért és a garantált bérminimumot. Mivel az előbbiért nagyjából 250 ezren, az utóbbiért pedig 800 ezren dolgoznak, az ennek megfelelő súlyokat alkalmazva a 160 ezer forintos legkisebb keresetet és a szakképzettséghez kötött, legalább 210 ezer 600 forintos fizetést figyelembe véve 199 ezer forintos új minimálbért állapítanának meg. Ez a mai árfolyamon nagyjából 600 euró, vagyis Magyarország rögvest felzárkózna abba a mezőnybe, amelybe Lengyelország, Csehország és Szlovákia tartozik.
A minimálbér egységesítés címén történő megemelése ugyanakkor tovább torzítaná a kereseti és jövedelmi viszonyokat.- írja a hvg.hu. A bruttó 199 ezer forintos minimálbér nettója 132 ezer forint. Ennél alig valamivel több - 135 ezer forint - volt tavaly az öregségi nyugdíjak átlaga, és aligha az a kívánatos politikai üzenet, hogy az időskorúak átlagosan csak minimálbért kapnak.
A kormányzati teszt hátterében az Európai Bizottság törekvése állhat, hogy minden embernek meg kell tudnia élni a fizetéséből. Ennek jegyében azt szorgalmazza, hogy valamennyi országban szabják meg a minimálbért, és ennek szabályozására hozzanak létre valamiféle uniós keretmegállapodást.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







