A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Molt kivéve az előző napi záróáruk felett végeztek.
Egyre magasabb a saját befizetés aránya a nyugdíjpénztárakba, az összegek kétharmada érkezik magánszemélyektől. Korábban a munkáltatók is jelentős összegeket fizettek be, azonban a cafeteria szabályainak változása miatt ez már kevésbé éri meg a dolgozónak. A tendencia egyébként azt mutatja, hogy a magyarok saját kezükbe veszik a nyugdíjprobléma megoldását.
Az ÖPOSZ adatai szerint a nyugdíjpénztárak összesített taglétszáma ötödik éve folyamatosan csökken, ezzel szemben az OTP Nyugdíjpénztárhoz tavaly csatlakozott ezer új öngondoskodóval együtt mára már több mint 220 ezer tag veszi igénybe a pénztár szolgáltatását. A tagok egy év alatt összesen több mint 11,8 milliárd forintot tettek félre nyugdíjas éveikre. Emellett fontos eredmény, hogy a munkáltatói hozzájárulások összege is emelkedett. Tőlük 6,4 milliárd forint érkezett egy év alatt az OTP Nyugdíjpénztárba, ami 3 százalékkal haladta meg a 2015-ös munkáltatói hozzájárulások összegét.
A tavalyi eredményeiből látszik, hogy a magyar lakosság kezdi egyre komolyabban venni az öngondoskodást, nem akarnak lemondani a nyugdíjas kori álmaikról. A tagok egy kis fegyelemmel könnyedén elérhetik, hogy ne kelljen a nyugdíjas éveikben munkából fedezni a kiadásaikat. A takarékoskodásban a vállalatok is segítettek; tavaly a rendszeres, havi szintű hozzájárulások összege 8 százalékkal emelkedett 2015-höz képest. Ezzel a támogatással nem csak a dolgozók nyugdíjcélú megtakarításait, de a lojalitását is növelhetik a munkáltatók.
Tavaly sikerült 12 százalékos nettó hozamot ért el a pénztár Dinamikus portfóliója, amit főként a fiatalabb, jellemzően magasabb kockázatot vállaló pénztártagok választanak. Szintén a kockázatosabb csomagok közé tartozó Növekedési portfólióval több mint 10 százalékos gyarapodást ért el a pénztár, így a magas hozamoknak és a növekvő befizetéseknek köszönhetően a teljes nyugdíjpénztári vagyon mintegy 19 százalékát - több mint 218 milliárd forintot.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







