Az Alkotmánybíróság döntése után akár 150 ezer lengyel nyugdíjas kaphat magasabb ellátást, mivel kiderült: a korábbi szabályozás jogsértő módon csökkenthette a nyugdíjak összegét.
Egy nyugdíjjal kapcsolatos kérdésre is válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök kedden, a Blikk Sztárchat c. rovatában, ahol az olvasók élőben üzenhettek a kormányfőnek.
Az egyik chatelő az alábbi kérdést szegezte a miniszterelnöknek:Az ígéretek szerint, ha javul a gazdaság (most pedig azt hangoztatják), a férfiaknak is megadják a lehetőséget a korkedvezményes nyugdíjra. Lesz belőle valami? 45 év munkaviszonyom van, és még másfél évet kell dolgoznom.
Orbán Viktor szerint erre nincs lehetőség. Mint elmondta,
"Magyarországon sem most, sem a belátható jövőben nem lesz lehetőség arra, hogy nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba lehessen menni. Egész egyszerűen ennek hiányoznak a gazdasági előföltételei. Egyetlen kivétel van, ez a nők negyvenéves munkaviszony utáni nyugdíjba menetele. Minden évben komoly küzdelmet kell folytatni, hogy ezt meg tudjuk védeni, elő tudjuk teremteni a pénzügyi alapjait. Most ennyire futja, tisztelettel."
NEKED AJÁNLJUK
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A boldogság világnapja
Március 20.
A verebek világnapja
Március 20.
Tavaszi napéjegyenlőség
Nyugdíj legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 20. 05:29

Pénzcentrum | 2026. március 19. 20:58

Agrárszektor | 2026. március 19. 19:29




