Az év vége közeledtével a vállalatok már javában készülnek 2025-re, tervezésüket pedig ismét az óvatosság jellemzi.
Magyarországon évente több mint 400 ezer fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeznek elsősorban követeléskezelők és közműcégek; ha a címzettek 15 napon belül nem reagálnak a megkeresésre, az végrehajthatóvá válik - ismertette a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). Fizetési meghagyás segítségével az esetek túlnyomó többségében 10 ezer és 3 millió forint közötti tartozást akartak beszedni - fűzték hozzá.
A kamara felhívta a figyelmet, hogy ha valaki fizetési meghagyást kap, akkor 15 napja van arra, hogy reagáljon: mondjon ellent, ha vitatja a követelést, illetve kérjen részlet- vagy halasztott fizetést. A kamara azt javasolja, hogy amennyiben valaki fizetési meghagyást kap - akár lakossági, akár céges ügyfél -, "ne dugja a fejét a homokba, vegye komolyan" az ügyet, elsőként is vegye át a postán vagy az online tárhelyre érkezett dokumentumot.
Ugyanis ha valaki nem reagál, nem mond ellent, illetve nem kér részlet- vagy halasztott fizetést, akkor jogerőre emelkedik a meghagyás és végrehajthatóvá válik - emeli ki a MOKK. Ez még nem jelenti azt, hogy az illető számlájáról azonnal levonják a követelés összegét, mivel ebben az esetben a jogosultnak (például a követeléskezelőnek) kell kezdeményeznie a végrehajtást, amiről végrehajtási lap megküldésével tájékoztatják az érintetett.
Fontos tudni, hogy ha valaki igazolt okból nem tudta átvenni a fizetési meghagyást (például kórházi kezelés alatt állt, rossz lakcímre küldték vagy épp elutazott), akkor úgynevezett kézbesítési kifogást nyújthat be a közjegyzőnek. Ezt az érintett az ellene fizetési meghagyás alapján indított végrehajtás kezdeményezésétől számítva 15 napon belül teheti meg. A kézbesítési kifogással együtt részletfizetést illetve a teljesítés halasztását is lehet kérni, és ellentmondással is lehet élni, de minden ilyen esetben közjegyzőhöz kell fordulni. Ha valaki nem ért egyet a követeléssel vagy az összeggel, vagy ha az már elévült, akkor is lehet a fizetési meghagyásnak ellentmondani - tájékoztat a kamara. Ezután az ügy a bíróságon folytatódhat, ahol döntenek a követelés jogosságáról.
A MOKK adatai szerint a tavaly kezdeményezett 409 304 fizetési meghagyásos eljárás 0,5 százalékánál nyújtottak be kézbesítési kifogást, és 6 százalékánál éltek az ellentmondással a kötelezettek. Az esetek 94 százalékában nem volt vita a felek között, így a követelés jogosnak volt tekinthető. A kamara tapasztalatai szerint a fizetési meghagyásokat elsősorban követeléskezelők, közműcégek, parkolási és mobilszolgáltatók kezdeményezik lejárt számlatartozások miatt.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Viszont ha bárkinek olyan tartalmú fizetési meghagyást kézbesítenek, amelyben egyértelműen és szándékosan valótlan adatok szerepelnek abból a célból, hogy neki kárt okozzanak, az a rendőrséghez is fordulhat. Ezzel párhuzamosan viszont mindenképpen mondjanak ellent a meghagyásnak, mert a feljelentés még nem állítja meg azonnal a fizetési meghagyást - hívta fel a lakosság és a vállalkozások figyelmét a MOKK.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.