18 °C Budapest
Businesswoman explaining coworker over computer at desk. Female business professionals are discussing in office. They are in smart casuals.

Fontos határidő közeleg: így még simán megúszhatod az új megtakarítási adót

2023. június 22. 10:02

Azok a megtakarítással kombinált életbiztosítások, amelyeket egy héten belül elindítanak, még biztosan mentesülnek a kamatjövedelemre kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól. A változás előtti hetekben megélénkülő ügyfélérdeklődés hatására a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által megkérdezett közvetítők a júniusban szokásosnál csaknem 40 százalékkal több új életbiztosítási szerződés megkötéséről számoltak be.

Az új adóteher elsősorban azokat a szerződéseket érinti, amelyeket a szerződő a jövőben valamilyen ok miatt néhány éven belül megszüntet. A hosszú távú öngondoskodás a továbbiakban is kedvező feltételekkel biztosítható: egyszeri díjas megtakarítások esetében az 5 évig, rendszeres díjas megtakarításoknál a legalábbi 10 évig fennálló szerződések esetén a biztosítói kifizetés teljesen adómentes, a július 1. után kötött szerződések esetében is. Tehát nem csak a most 13 százalékos szociális hozzájárulási adó takarítható meg így, de a 15 százalékos kamatadó is.

A gyakorlatban azonban számos ok miatt válhat szükségessé a biztosítás tervezetnél korábbi megszüntetése, így aki minden eshetőségre gondolva meg szeretné spórolni a szochofizetést, annak célszerű a tervezett biztosítói megtakarítását még júniusban elindítania, hiszen a gyorsaság most akár több százezer forint adómegtakarítást is jelenthet - hívta fel a figyelmet Sebestyén András, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnökségi tagja.

Már egy kisebb összegű egyszeri díjas megtakarítás esetében is jól érzékelhető a különbség: Egy 3 millió forintos egyösszegű díjbefizetéssel induló megtakarítás három év után történő megszüntetése egy június 30 után megkötött szerződés esetében mintegy 44 ezer forinttal nagyobb adóterhet eredményezhet a kifizetés során.

A biztosítói megtakarítási termékek hosszú távon mutatják meg igazi előnyeiket, ezért a legtöbb biztosító és minden felelősségteljes pénzügyi közvetítő legalább 15 éves tartási időtávra ajánlja ügyfeleinek ezeket az életbiztosításokat, de nem ritka a 20-30 éves megtakarítási idő sem. A legtöbb szerződést ma Magyarországon eddig is ilyen magas tartási idővel kötik meg az ügyfelek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A megtakarításos életbiztosítások a június 30-át követő időszakban más megtakarítási lehetőségekhez képest még versenyképesebb megoldást jelentenek majd azoknak, akik hosszú távon tennének félre nyugdíj vagy általános céljaik megvalósításához rendszeresen, akár kisebb összeget is, de nem akarnak, vagy nem tudnak napi szinten foglalkozni megtakarításukkal

– tette hozzá a FBAMSZ elnökségi tagja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20