Young business couple signing a contract mortage loan bank

Nagyon sokan hoppon maradnak: ezt kell tudni az öröklésről, csúnya meglepetések érhetnek

2022. szeptember 26. 19:29

A korábbinál némileg többen vannak tisztában az élettársak vagyonjogi viszonyaival, de még mindig nagyon sok a tévhit – derült ki egy reprezentatív közvélemény-kutatásból. Miközben csaknem egymillióan élnek élettársi kapcsolatban, az embereknek csak körülbelül fele tudja, hogy az élettársakra a házastársaktól eltérő vagyonjogi szabályok vonatkoznak. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara megbízásából készült felmérésből az is kiderült, csak minden harmadik megkérdezett tudja, hogy az élettársak automatikusan nem örökölnek egymás után. Sokan csak párjuk halála után szembesülnek azzal, hogy végrendelet híján semmire sem jogosultak a hagyatékból.

A magyarok mintegy fele van tisztában azzal, hogy az élettársakra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a házastársakra. Ez derült ki a Kantar Hoffmann közvéleménykutató nyáron készült országos reprezentatív felméréséből, amely a MOKK felkérésére készült. A vizsgálat kimutatta azonban, hogy a lakosság másik fele tévhitben él, ráadásul az élettársi kapcsolatban élők között az átlagosnál nagyobb a rosszul válaszolók aránya. Pedig fontos lenne tisztában lenni a vagyonjogi viszonyokkal, hiszen az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az élettársi kapcsolatok száma. A legutóbbi, 2016-os KSH-felmérés szerint minden tizedik magyar választotta ezt az együttélési formát a házasság helyett. Friss arányokat az idén októberi népszámlálás után lehet majd tudni.

Az életben társ, a vagyonban nem?

A házaspárokkal ellentétben a törvény szerint az élettársak együttélésük ideje alatt is önálló vagyonszerzők maradnak, ezért ettől eltérő megegyezés, például élettársi vagyonjogi szerződés hiányában jogilag, a törvény alapján nem keletkezik közös vagyonuk. Hogyha szétválnak, nem fele-fele alapon osztozkodnak, mint a házaspárok, hanem annyit követelhetnek a másiktól, amennyivel a vagyonszaporulat szerzéséhez hozzájárultak.

Ha egy pár hosszabb távon együtt marad, érdemes tisztázniuk a vagyoni viszonyaikat. Az élettársi vagyonjogi szerződéssel hasonlóképp gondoskodhatnak a közös életük alatt keletkezett vagyonuk sorsáról, mint a házastársak. Egy ilyen szerződésben részletesen szabályozhatják, ki mivel járul hozzá a közös költségekhez, és mire tarthat igényt

– mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. A szerződés azonban csak akkor érvényes, ha közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. Az otthon, egymás között írt megállapodás akkor is érvénytelen, ha azt tanúk is aláírták.

A házastárs automatikusan örököl, az élettárs nem

Az öröklésben is jelentős a különbség a házaspárok és az élettársak között. A törvényes öröklési rend szerint a házastársat a közösen lakott ingatlanon és a felszerelési, berendezési tárgyakon haszonélvezeti jog illeti meg, míg a tulajdonjog az elhunyt leszármazóira száll. Az özvegynek a hagyaték többi részéből pedig egy gyermekrész jár. Az élettársak azonban nem törvényes örökösei egymásnak, ezért végrendelet nélkül semmit nem kapnak a párjuk után, és ha nincs tulajdonrészük a közösen lakott lakásban, ki is költöztethetik őket az örökösök. Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy hiába éltek együtt évtizedekig, és hiába született közös gyermekük is, ettől még nem lesznek örökösei egymásnak.

Ezért ha az élettársak gondoskodni szeretnének a társukról haláluk esetére, érdemes végrendeletet készíteniük. A közjegyző által készített végrendelet előnye, hogy biztosan megfelel a formai és tartalmi követelményeknek, ezért nem lehet sikeresen megtámadni. Emellett biztosan előkerül a hagyatéki eljárásban, a közjegyző ugyanis az általa készített végrendelet tényét minden esetben bejegyzi a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Sokan nincsenek tisztában a szabályokkal

A MOKK megbízásából nyáron készült közvélemény-kutatás adatai azt mutatják, hogy kismértékben javult a magyar lakosság tudásszintje az élettársak vagyonjogi kérdéseivel kapcsolatban az egy évvel korábbihoz képest. Míg idén a megkérdezettek 35 százaléka volt biztos abban, hogy végintézkedés nélkül nem örökölhetnek egymás után az élettársak, és 40 százalék tudta rosszul, addig 2021-ben még csak az emberek negyede válaszolt jól, fele pedig rosszul. A megkérdezettek 25 százaléka pedig nem tudott válaszolni.

Szintén sokan, a megkérdezettek harmada él abban a tévhitben, hogy az élettársak pont ugyanazokra a családi kedvezményekre és támogatásokra jogosultak, mint a házaspárok, és csak tízből négy válaszoló tudta, hogy nem jogosultak az összes kedvezményre. Azt is kevesen, csak a felmérésben résztvevők harmada tudta helyesen, hogy az élettársi kapcsolatban nem válik közössé a felvett hitel vagy bármilyen tartozás.

Ugyanakkor a megkérdezettek mintegy kétharmada tisztában volt azzal, hogy az élettársak is köthetnek vagyonjogi szerződést, amelyben tisztázhatják vagyoni viszonyaikat. Majdnem nyolcvan százalékuk pedig azt is tudta, hogy ha az élettársak közjegyző előtt nyilatkoznak kapcsolatuk fennállásáról, ami több családtámogatás előfeltétele, akkor a nyilatkozat tényét a közjegyző – erre irányuló kérelmük esetén – bejegyzi az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. október 15. 20:18
Tegnap nyitáskor vettem a Macy-ból egy keveset kereskedni 17,74-en. A portfólió fórumból jött az ötl...
MEDIA1  |  2024. október 15. 15:53
A cég technikai okokkal magyarázza a fejleményt.
Kiszámoló  |  2024. október 15. 10:05
A Defacto oldalán jelent meg egy érdekes cikk a magyar államadósság alakulásáról, illetve arról, hog...
Holdblog  |  2024. október 15. 09:15
Szakmai meggyőződésem, hogy bárki tud száz évig élni, feltéve, hogy nincs eredendően valami krónikus...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 16. szerda
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?