15 °C Budapest

Így hatott az energiaválság a magyar lakosságra: ezt lépték az emberek a rezsiemelés ellen

2022. december 21. 13:06
Így hatott az energiaválság a magyar lakosságra: ezt lépték az emberek a rezsiemelés ellen
Egekbe szöktek az energiaárak Európában, ami a rezsiemelés júliusi bejelentését követően minket, magyarokat is elég keményen érint.

Egekbe szöktek az energiaárak Európában, ami a rezsiemelés júliusi bejelentését követően minket, magyarokat is elég keményen érint. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem egy közös felmérést indított, amelyben többek között arról szerettünk volna pontos képet kapni, hogy hogyan hat az energiaválság a magyar lakosságra, és milyen állapotú házakban, lakásokban éri az embereket a tél. Emellett rákérdeztünk arra is, hogy mit léptek a lakosok a rezsiemelés ellen.

A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem közös kutatásához október 27. és november 25. között vettük fel az adatokat, a kérdőívünket 4360 olvasónk töltötte ki. A kitöltők 59,3 százaléka férfi, 40,7 pedig nő. 83,7 százalék 30 és 69 év közötti, a kitöltők majdnem 40 százaléka Budapesten és Pest megyében él, a maradék pedig viszonylag egyenletesen oszlik el a többi megyére. 44,3 százalékuk alkalmazottként dolgozik, 30,1 százalék pedig nyugdíjas.

77,1 százalék átlagos, vagy annál jobb anyagi körülmények között élőnek vallotta magát, 22,9 százalék látta úgy, hogy rosszabbul él az átlagnál. 36,6 százalék él kétfős háztartásban, 22,4 százalék három, 18,5 pedig négyfősben, az egyedül élők pedig 10,8 százaléknyian vannak. A válaszadók majdnem fele 51 és 100 négyzetméter közötti ingatlanban én, a második legnagyobb csoport azoké, akik 101-150 négyzetméteren laknak (29,4%). 72,4 százalék lakik családi házban, 15,3 társasházi lakásban, 6,5 százalék panelban, ikerházban pedig 5,8 százaléknyian.

A válaszadók szerint elsősorban a magyar állam felelőssége az energiaválság miatti problémák kezelése. A vonatkozó kérdésben a válaszadóknak 1-től 10-es skálán kellett pontoznia a válaszlehetőségeket, az állam pedig 8,4-es értéket kapott. A második helyre az „egyén/én” válaszlehetőség futott be, és összességében a kitöltők szerint a harmadik legnagyobb felelőssége az EU-nak van ebben a tekintetben.

Megkértük a kitöltőket, hogy 1-től 10-es skálán értékeljék, hogy szerintük energetikai korszerűség tekintetében milyen állapotban van az otthonuk. A válaszadók több mint fele 7-est, vagy annál jobb osztályzatot adott, kb. 30 százaléknyian pedig 5-ösre, vagy 6-osra értékelt.

Mint kiderült, a legtöbben már a rezsiemelés bejelentése előtt tettek azért, hogy otthonuk kevesebb áramot, gázt használjon fel: a legtöbben a legolcsóbb megoldást választották: a világítást cserélték energiahatékonyabbra.

30,4 százalék mondta azt, hogy idén a saját komfortja kárára takarékoskodik az energiával: alacsonyabbra állítja a fűtés hőmérsékletét, lezárja a lakás egy részét, vagy pedig a világításon spórol.

További részletek a lenti elemzésekben!

További kutatások
2024. március 19. kedd 20:32

A Deposit Return System társadalmi megítélése Magyarországon 2024

Idén januártól hivatalosan is életbe lépett az új DRS (Deposit Return System) hazánkban, azaz a...

2024. március 18. hétfő 11:18

Szakmák, hivatások megbecsültsége Magyarországon 2024

Lapunk korábban 2021-ben és tavaly is felmérte, hogy olvasóink véleménye szerint Magyarországon mely szakmák mennyire...

2024. január 15. hétfő 11:04

A Pénzcentrum nagy Boldogságfelmérése 2023

2021 és 2022 után a Pénzcentrum 2023-ban is elkészítette a Nagy Boldogságtesztjét, hogy kiderüljön, hogy...

 

Vállalati imázsépítés, szakértői jelenlét, és PR egy csomagban. Rendelje meg saját kutatását!
Ajánlatunk
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem