2 °C Budapest

Időtöltés változása a veszélyhelyzet alatt

2020. május 21. 05:34
Időtöltés változása a veszélyhelyzet alatt
A Pénzcentrum kutatásában azt mértük fel, hogy a veszélyhelyzet elrendelése után (március 11.), hogyan változtak meg az időtöltési szokások, főként annak hatására, hogy jelentősen több időt kénytelenek az emberek a négy fal között tölteni. A kutatásban arra is kitértünk, hogy az otthon töltött idő növekedésének hatására mennyiben nőttek vagy csökkentek a háztartások költségei.

A kutatásról:

2020. május 5-én indított felmérést a Pénzcentrum azzal kapcsolatban, hogy hogyan teltek a magyarok mindennapjai a veszélyhelyzet alatt a négy fal között, milyen új szokásokat alakítottak ki, milyen szolgáltatásokat vettek igénybe a "karanténidőszak" alatt.

Összesen a feltett kérdésekre 643-an adtak választ. A felméréshez kapcsolódó kérdőívünket 41,5-58,5 százalékban töltötték ki férfiak és nők, a 18-24 éves korosztály 4%-ban, a 25-34 évesek 9,6 %-ban, a 35-49 évesek 27,1%-ban, az 50-64 évesek 25,5%-ban és a 65 év felettiek 24%-ban képviseltették magukat. A válaszadók 39,5 százaléka budapesti, 43,3 százaléka megyeszékhelyen vagy egyéb városban él, és csak 17,2 százalékuk él faluban, községben vagy egyéb településen.

A válaszadóknak nagyjából egyharmada él együtt 18 év alatti gyermekeivel, tehát a veszélyhelyzet alatt elrendelt digitális tanrend minden bizonnyal átalakította a család életvitelét. Ezekben a családokban 30 százalékban él egy gyermek, 23,5 százalékban két gyermek és csaknem 10 százalékban 3 gyermek is, 1 százalékban pedig háromnál is több 18 év alatti gyermek.

A kutatás eredményei:

A válaszadók több mint 87 százaléka úgy nyilatkozott, több időt töltött otthon a veszélyhelyzet elrendelése óta, 10 százalék töltött otthon ugyanannyi időt a kijárási korlátozások ellenére, és azoknak az aránya, akik a járvány alatt kevesebb időt töltöttek otthon, mint korábban mindössze 2 százalék.

Csaknem 74 százalék válaszolta, hogy többet használja a digitális eszközöket, és több mint 70 százalék töltött több időt internetezéssel a négy fal között, mint korábban. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ez a kényszerhelyzet hozott-e olyan változást, hogy emiatt a válaszadók újonnan fizettek-e elő valamilyen szolgáltatásra, vagy például internet- vagy mobilcsomagot váltottak-e emiatt. A legtöbben, a válaszadók 83 százaléka nem kötött új előfizetést a felmérés szerint.

Azt is megkérdeztük olvasóinktól, hogy változtak-e a szolgáltatásokra fordított kiadásaik a karanténidőszak alatt. 60 százaléknak nem változtak a költségei, és 10 százalék nyilatkozta az, hogy csökkentek, míg minden negyedik válaszadónak azonban nőttek a kiadásai kisebb-nagyobb mértékben.

További kutatások
2025. december 15. hétfő 09:13

Hogyan értékelik anyagi helyzetüket a magyarok 2025 végén?

Átfogó felmérést készített a Pénzcentrum. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon arról, miként értékelik...

2025. szeptember 4. csütörtök 09:00

A lakossági megtakarítások mozgása és a kereskedelmi bankok promóciós hatékonysága 2025-ben

2023 és 2024 aranyévek voltak az állampapíros megtakarítóknak – a kockázatmentes, akár 15-19%-os hozamok után...

2025. július 3. csütörtök 09:00

Használt, felújított okostelefonok fogyasztói megítélése Magyarországon 2025-ben

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása 1988 fő válaszai alapján vizsgálta, hogyan vélekednek...

 

Vállalati imázsépítés, szakértői jelenlét, és PR egy csomagban. Rendelje meg saját kutatását!
Ajánlatunk
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja