16 °C Budapest

A szülők véleménye a mobilok iskolai betiltásáról 2024

Szopkó Zsófia
2024. július 8. 16:02
A szülők véleménye a mobilok iskolai betiltásáról 2024
A diákok és szülők véleménye megoszlik az új szabályozással kapcsolatban. Egyes diákok úgy érzik, hogy a törvény túlságosan beavatkozik a személyes jogaikba, míg mások elfogadják a szabályozást és inkább biztonságban tudnák telefonjaikat a tanároknál. A szülők között is vannak, akik szerint az okoseszközöket az oktatás részévé kellene tenni, míg mások támogatják a szigorúbb korlátozásokat​. A Pénzcentrum az elmúlt hetekben felmérte az olvasók véleményét a témában. A kutatásunkat közel 7 500 szülő töltötte ki, ebből 2 350 olyan szülő nyilatkozott akinek egy gyermeke van, 3 158 olyan, akinek 2 és 1 719 három vagy annál több gyerekkel rendelkező osztotta meg véleményét a témában.

A kérdésünk tehát az volt, hogy az általunk vizsgált 5 korcsoportban milyen gyakorlatot látnak megfelelőnek a a szülők az okostelefonok iskolában való használatát illetően. A vizsgált 5 korcsoport a 

  • 1-2. osztályos tanulók
  • 3-4. osztályos tanulók
  • 5-6. osztályos tanulók
  • 7-8. osztályos tanulók
  • és a középiskolások.

Az általunk felkínált választási lehetőségek pedig a következőek voltak:

  • A telefonokat egyáltalán nem szedik be az iskolában, hogy a gyermekek szünetben (kizárólag) tudjanak játszani, ne unatkozzanak.
  • A telefonokat egyáltalán nem szedik be az iskolában, hogy a szülők (kizárólag) bármikor tudjanak kommunikálni gyermekeikkel.
  • A telefonokat reggel az iskolában beszedik, és délután hazainduláskor adják vissza.
  • A telefonokat reggel az iskolában beszedik, tanítás után fél órára megkapják a gyerekek, majd ismét visszaszedik, és hazainduláskor adják vissza.
  • Ne vihessen telefont az iskolába!

A kutatás főbb eredményei

Az előzetes feltevésünk szerint a diákok korának növekedésével egyre kevésbé gondolják a szülők problémának, ha a gyereküknél ott van a telefon az iskolában. Ennek több oka lehet, de elsősorban -ahogy a válaszlehetőségekben is benne van- az, hogy az egyedül közlekedő fiatalok életjelet tudnak adni szüleiknek a nap bármely szakaszában. Ezen felül a gyerekek növekedésével és önállósodásával párhuzamosan a szülők többsége úgy gondja, hogy önállóan el tudja dönteni a tinédzser, hogy mit szeretne csinálni, beleértve ebbe azt is, hogy a szünetben mivel tölti az idejét.

A kutatásból kiderül, hogy ténylegesen igaz az előzetesen feltett állításunk. Míg a 'ne vihessenek telefont az iskolába' válaszok aránya a korcsoportok növekedésével szigorúan monoton csökkenő tendenciát mutat, addig a 'vihetnek telefont' válaszok aránya pont, hogy szigorúan monoton nő az osztályok növekedésével, tehát a diákok korának növekedésével egyre kevésbé gondolják a szülők problémának, ha a gyereküknél ott van a telefon az iskolában.

További kutatások
2026. április 23. csütörtök 08:14

A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem hűségkártya-kutatása

A magyar vásárlók 82 százaléka már egyértelműen ráfüggött a hűségkártyákra, de a digitalizáció itt is...

2026. március 25. szerda 08:22

A Pénzcentrum utazási felmérése: hogyan hat az amerikai-iráni konfliktus a 2026-os nyaralási tervekre?

A Pénzcentrum 2026 tavaszán készített, két részletben megjelent kutatása arra kereste a választ, hogyan formálja...

2026. március 23. hétfő 11:23

Szakmák, hivatások megbecsültsége Magyarországon 2026

A Pénzcentrum először 2021-ben mérte fel azt, hogy olvasóink véleménye szerint Magyarországon mely szakmák mennyire...

 

Vállalati imázsépítés, szakértői jelenlét, és PR egy csomagban. Rendelje meg saját kutatását!
Ajánlatunk
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom