2021. január 27. szerda Angelika
HR Centrum

Szomorú: sorsjegyekkel menekült volna a rögvalóságból a magyar postás

  • MTI
  • 2018. április 10. kedd 13:00

Eltulajdonította a rábízott sorsjegyeket egy nagykanizsai postai kézbesítő, aki ellen sikkasztás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a férfi alig három hónapig dolgozott tavaly a Magyar Posta Zrt. betanított kézbesítőjeként. A munkakörébe tartozott a küldemények, készpénz, értékcikkek kezelése, illetve egyéb feladatok mellett sorsjegyek értékesítése is.

A kézbesítő tavaly augusztusban egy nap nem jelent meg a munkahelyén, másnap felmondott. Az elszámoláskor kiderült, hogy a rábízott értékek közül eltulajdonított több mint 100 darab sorsjegyet, amelyeknek az értéke 63 800 forint volt. A Nagykanizsai Járási Ügyészség a volt postai kézbesítő ellen sikkasztás miatt emelt vádat.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2021. 01. 25. 07:33
A szankciótörvényről - I.

A vállalkozások és a magánszemélyek szempontjából egyaránt lényeges jogszabályi változásokkal...

hrdoktor
2021. 01. 25. 06:45
Koronavírus: így enyhítsünk a szorongás új formáján

Természetes jelenség, hogy a COVID-19 járvány során aggódunk saját és szeretteink egészségéért....

coachco
2021. 01. 24. 15:10
Kiírni magunkból a családot

Az alcím friss könyvélményemre utal. És arra, amin sokat gondolkodom mostanában. Miért is annyira...

vezetoi-coaching
2021. 01. 24. 09:46
Széljegyzet egy bejegyzéshez... és a “mit lehetne tenni” örök kérdéséhez...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi...

legacykft
2021. 01. 22. 20:00
4 érv a sokszínű csapatok mellett

Az nem kérdés, hogy a diverzitás témaköre mára már nagy népszerűségnek örvend a csapatok...

hrbonbon
2020. 12. 24. 00:05
Adventi ajándék egypercesek - 24. nap

2020-12-21 00:05 "„Ahogy a visszajelzéseknek, úgy az érdemek elismerésének is nagy szerepe van...

ajovomunkahelye
2020. 12. 18. 13:56
Globális Covid felmérés és Legjobb Munkahelyek Program a Liferaynél

2016-ban az egyik kereskedelmi tévé híradójában látta meg először a Liferay cég vezetése...

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked