Sok álláskereső nem is hallott erről, pedig segíthet

Pénzcentrum
2012. november 10. 08:06

Kevés álláskereső gondol arra, hogy mennyire fontos az, hogy életrajzuk, pályázatuk kitűnjön a tömegből. Pedig egy egyszerű trükk sokat dobhat a helyzeten.

Nyugat-Európában és az Amerikában gyakori, nálunk még viszonylag ritka, hogy egy álláskereső QR-kódot helyezzen el önéletrajzán. Pedig ez az apró technológiai újdonság sokat dobhat a pályázaton, többek között azért, mert kiemeli az önéletrajzot a többi jelentkező közül, sőt, emlékezetessé teheti a pályázót a HR-szakember számára.

De mi is az a QR-kód?

A QR-kód egy kétdimenziós vonalkód (tulajdonképpen pontkód), ami nevét a Quick Response (gyors válasz) rövidítéséből kapta. A kódot a legtöbb okostelefon (egy egyszerű, ingyenesen letölthető programmal, és a készülék fényképezőjével) képes értelmezni.

Ha QR kódot találsz valahol, akkor tartsd a telefonod kameráját kód fölé és amennyiben a telefonnak sikerült beolvasnia a kódot, a képernyőre ki is írja az eredményt, azaz például behívja a kód mögött lévő weboldalt, telefonszámot vagy szöveget.

Mit rendelhet az álláskereső a QR-kódhoz?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A folyamat egyszerű: a jelentkező generál egy kódot, elhelyezi azt az életrajzán (és természetesen leellenőrzi, hogy jól működik-e). A levelet megkapja a HR-szakember, okostelefonját a kód fölé tartva beolvassa azt. A kód tartalma lehet például egy honlapra (például a netre feltöltött önéletrajzunkra) mutató link, egy videó, vagy akár egy névjegy (név, telefonszám, e-mail cím), amit a telefon használója egy mozdulattal el tud menteni telefonkönyvébe.

QR-kód egy önéletrajzon (Fotó: printeresting.org)


Magyarországon még ritka

Ez egyáltalán nem elterjedt módszer Magyarországon, ugyanakkor jó ötlet, hiszen kiemeli a pályázót a többi önéletrajz közül - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Varga Balázs, a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Randstad Hungary marketing és PR vezetője. A szakember szerint ritka, de előfordul, hogy QR-kódos önéletrajzokkal találkoznak, ez sok esetben kiegészítő eleme egy amúgy is kreatív pályázatnak.

Varga Balázs szerint jó ötlet, ha olyan oldalakra irányítjuk a kódot, ahol korábbi munkáink, referenciáink találhatók, de akár az üzleti közösségi oldalon, a LinkedIn-en található profilunkra is mutathat a link.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?