2020. július 13. hétfő Jenő
HR Centrum

Össze-vissza rohangál a magyar: mutatjuk, hova mennek ennyien


Csaknem másfél millió magyar, összesen 1 340 831 fő dolgozott a lakóhelyétől eltérő településen a legfrissebb népszámlálási adatok szerint. Településeink közül Budapest, Érd és Dunakeszi bocsátotta ki a legtöbb elingázót, s a legnépszerűbb célpont szintén Budapest volt, ahová 2 087 településről jártunk dolgozni - olvasható ki a Lechner Tudásközpont most élesített legújabb Tér-Figyelő térképéből. Látványos térkép és grafika a magyar munkásosztály mindennapjaiból.

A legtöbben (78 681 fő) Budapestről indultak reggelente másik településre, fővárosunkat Érd és Dunakeszi követte 17 321, illetve 12 226 elingázóval.

Az ország ingázóinak közel 17%-át fogadó főváros után a 174 járásközpontunk közül Székesfehérvárra jártak a legtöbben dolgozni, összesen 30 829 fő. Fejér megye székhelyét Győr követi 30 281 odaingázóval, majd Miskolc következik, amely 25 704 más településről érkezőnek biztosított munkahelyet.

A Lechner Tudásközpont legújabb írásában az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerben (TeIR) elérhető, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2011-es népszámlálási eredményeire alapozva az ország összes, 1 340 831 ingázójának adatait vizsgálta meg. Ezen belül pedig annak a 837 186 főnek a munkába járási jellemzőit is figyelték, akik akkori lakóhelyükről valamely jelenlegi járásközpontba ingáztak. Utóbbi halmaz lakóhely-munkahely kapcsolatai összesen 29 427 db útviszonyt eredményeztek, s az átlagos távolság 91 km hosszú és 74 perc időtartamú volt két település között.

Mindenkinek ajánljuk böngészésre ezt a látványos interaktív térképet. Egy adott településre kattintva részletesen kibontja a térkép, hogy innen hová és hányan járnak rendszeresen munkába a lakosok. Az adott település színe annak arányában változik, hogy a foglalkoztatottak hány százaléka ingázott másik településre (minél sötétebb a terület, annál magasabb ez az arány). Emellett a vonalak színe is a létszámot ábrázolja. A térképről olyan hasznos információkat is leolvashatunk, hogy a kibocsátó és a céltelepülés személygépkocsival közlekedve hány kilométerre és hány percre fekszik egymástól a leggyorsabb utat figyelembe véve.

A legnagyobb arányban a Nyugat-Dunántúli régió településeiről ingáztak, így azok nagy része a 75,1-100% közötti kategóriába sorolható. Szélsőséges példaként említhető Lendvadedes, ahonnan mind a 7 foglalkoztatott más településre járt dolgozni.

Az 50,1-75% közötti kategóriába tartozik a legtöbb település, összesen 1 603 db. A 25,1-50%-os értékek leginkább Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településein tapasztalhatók. A 0-25%-os csoportba csupán 155 település tartozik, s ez esetben is az előzőleg említett két megye dominál. Három olyan településünk volt, ahonnan egy fő sem ingázott: Csenyéte, Gagyapáti és Litka. Érdekesség, hogy mindhárom község az Encsi járásban található. (A KSH adatvédelmi szabályai miatt 17 község esetén nem ismertek a pontos adatok, ezeket a településeket szürkével jelölték a térékpen.)

A fenti adatok alapján a "Honnan ingáztak a legtöbb járásközpontba?" kérdésre elsőként Budapest nevezhető meg, a fővárosiak összesen 156 különböző járásközpontba jártak dolgozni 2011-ben. Budapestet követi Debrecen (94), Miskolc (90) és Szeged (82), s elmondható, hogy az első 15 helyen kizárólag megyei jogú városokat találunk. Egy településről átlagosan 9 járásközpontba történt ingázás.

Ha megfordítjuk a kérdést és azt szeretnénk tudni, hogy hova ingáztak a legtöbb helyről, akkor szintén Budapest büszkélkedhet a legnagyobb értékkel. 2 087 településről jártak a fővárosba dolgozni, amely a 2011-es településállomány 66%-át jelentette. A járásközpontokon belül a sorban következő Győr (761), Zalaegerszeg (680), illetve Pécs (588) volt, ami részben abból adódhat, hogy mindhárman egy-egy aprófalvas térség központjai. A járásközpontok közül Sarkad fogad a legkevesebb helyről, 25 településről munkavállalókat.

Ide kattintva lehet böngészni a térképet!

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2020. 07. 10. 09:00
6 dolog, ami jól jön a nehéz beszélgetésekhez a csapatban

Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni...

perfekt
2020. 07. 10. 08:42
MILYEN OKJ SZÁMÍT A FELVÉTELIN? – VÁLASSZON A KÉPZÉSI KÍNÁLATUNKBÓL!

A ponthatárok kihirdetése után nem minden jelentkező feltétlenül boldog. Ha idén nem jött össze...

ajovomunkahelye
2020. 07. 07. 09:42
Alkalmazkodás a változásokhoz

A koronavírus-járvány iparágtól függetlenül egy dologra biztosan megtanított minden vállalatot:...

vezetoi-coaching
2020. 07. 06. 16:54
Olvasónapló - Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház...

Csak ízelítőül, hogy mire számítsunk... 1935. július 3-án késő este a Budapest Nagykávéházban...

hrdoktor
2020. 07. 06. 08:50
Betegségek, amiket a légkondi terjeszthet

A nem megfelelően működtetett klíma többet árt, mint használ: betegségek okozója lehet. De milyen...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS