2017. november 21. kedd Olivér

Nincs több sztrájk: megvan a megállapodás a Tescónál

Megszületett ma a megállapodás a Tesco és a szakszervezetek között. A tervezet tartalmazza a bérnövelést, valamint a munkaerővel és a toborzással kapcsolatos feladatokat - írta pénteken a cég közleményében.


A Tesco 2017. szeptember elsejétől - visszamenőleg - a havi bérminimumot bruttó 179 000 forintra emeli. Ettől az időponttól kezdve minden teljes munkaidős, áruházi, valamint raktári munkatárs fizetése legalább bruttó 191 000 forint (bruttó munkabér + cafetéria) lesz; ez kiegészülhet pótlékokkal és egyéb bérkiegészítéssel. Például egy budapesti zöldség árufeltöltő bére jellemzően több mint bruttó 220 ezer forint.

A Tesco a most bejelentett, idei negyedik béremeléssel együtt, az elmúlt 2 évben már közel 9 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. Mindemellett pedig az áruházlánc az idei év első félévében több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 kolléga OKJ képzésébe - mondta el a Tesco.

A munkavállalók leterheltségének csökkentése érdekében megállapodtak arról is, hogy egyes területeken több száz fő felvételére kerül sor, más területeken pedig hatékonyabb munkaszervezést ígér a Tesco. Ezzel párhuzamosan a cég növeli a toborzásra szánt marketing büdzsét.

A szakszervezetek ennek fényében megerősítették, hogy a sztrájktárgyalások lezárultak, a sztrájkkövetelések tekintetében megállapodtak, a sztrájkbizottság befejezte működését.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Csak három EU-s országban vannak nagyobb veszélyben a gyerekek, mint nálunk

Az Európai Bizottság statisztikai főigazgatósága (Eurostat) jelentkezett ezúttal kijózanító adatokkal. Magyarországnál csak Romániában, Bulgáriában és Görögországban nagyobb a veszélye a gyerekszegénységnek...
 

Készíts mintás pólókat karácsonyra, szinte ingyen

Idén nem kell, hogy tízezreket költs egy-egy stílusosabb ruhadarabra ajándékként. Mutatjuk, hogyan készíts filléres alapanyagból menő (de legalábbis olcsó és színes) pólókat szeretteidnek. Azért...
NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

11.23-11.29
Országos

Interspar

11.23-11.29
Országos

Interspar

Játékkatalógus
11.22-12.24
Országos

Lidl

11.16-11.22
Országos

Lidl

Játékkatalógus
11.16-12.24
Országos

Interspar

11.16-11.22
Országos

Spar

11.16-11.22
Országos

Auchan

11.16-11.22
Országos