2020. december 5. szombat Vilma
HR Centrum

Hiába emelkednek itthon folyamatosan a bérek: ez még csak a régiós középmezőnyhöz elég

  • MTI
  • 2020. szeptember 3. csütörtök 19:33

A magyar átlagbérek 2018-ban és 2019-ben is a régió középmezőnyébe tartoztak, az Eurostat adatai szerint az elmúlt két évben Magyarországon az átlagbérek magasabbak voltak, mint Szlovákiában és Romániában, de nem érték el a Csehországban és Lengyelországban mért szintet - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Sebestyén Géza a rendezvényen mutatta be az alapítvány Ki előzött le kit? című elemzését, amelyben a régión belül főként a magyar és a román átlagbérek változására koncentráltak.Közölte, a vizsgálatban megállapították, hogy Magyarországon egy átlagos munkaképes korú ember éves jövedelme vásárlóerőparitáson számolva 3176 euróval nőtt 2018-ra 2010-hez képest, Romániában viszont ugyanebben az időszakban csupán 2735 euróval emelkedett.

A tavaly létrejött alapítvány mértékadó, objektív gazdasági elemzésekkel akarja bemutatni Magyarország helyzetét.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
hrbonbon
2020. 12. 05. 10:01
Adventi ajándék egypercesek - 5. nap

Mindig, mindenhol és mindennel kommunikálsz. Azzal is, ha elkésel és azzal is, ha 5 perccel előtte...

perfekt
2020. 12. 05. 06:27
Egy jogorvoslati fórummal kevesebb, avagy mi lesz a próbaidő alatt elbocsátott, várandós könyvelővel…

Az Országgyűlés 2020. december 1. napján a munka világa szempontjából is fontos, éppen 15 éve...

legacykft
2020. 12. 04. 10:03
Makacs, vagy inkább kínos?

Te belátod, bevállalod, ha tévedtél? El tudod engedni egy konfliktusban a saját érveidet, álláspontodat?...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk