2020. december 1. kedd Elza
HR Centrum

Ez lehet az álláskeresők titkos fegyvere

  • Jobline
  • 2011. augusztus 14. vasárnap 20:02

Kéri a munkáltató vagy sem, mindenképp jól jöhet, ha van egy referencialevél az álláskereső tarsolyában. De hogyan szerezze meg a pályázó? Automatikusan csatolja-e pályázati anyagához? Egyáltalán milyen is pontosan egy jól megfogalmazott ajánlólevél?


Változó szokások

Évekkel ezelőtt inkább csak a magasabb pozíciók betöltésénél merült fel a referencialevél igénye, ma azonban már egyre több cég kér írásos munkahelyi ajánlást az álláskeresőkről. Különösen igaz ez a specialista pozíciókra, amelyeknél rendkívül fontos a korábbi munkahelyi vezető véleménye, ajánlása. Míg egyes HR-esek csak az állásinterjú utolsó körében kérnek a jelölttől referenciát, addig akadnak olyan munkaadók is, akik már a kiválasztási folyamat elején látni szeretnék: honnan jött a jelentkező, kivel dolgozott korábban, illetve hogyan vélekedik róla előző főnöke.

Mit, kitől, hogyan?


Bár manapság bevett szokás referencia csatolása az önéletrajzhoz, talán mégis szerencsésebb megvárni, hogy a leendő munkaadó kérje azt. Persze kinyomtatva magával viheti a pályázó az ajánlólevelét a személyes találkozóra is. Ilyenkor - a megfelelő pillanatban - elég felajánlani az interjúztatónak: ha érdekli, megtekintheti az álláskeresőről szóló jellemzést.

Mivel azonban az ajánlólevél megszerzése nem mindig megy 1-2 nap alatt, érdemes ez ügyben minél hamarabb volt munkaadónkhoz fordulni. Nehézséget jelenthet, ha a volt főnök hosszabb-rövidebb időre külföldre utazik, konferencián vesz részt, éves szabadságát tölti, vagy egyszerűen csak annyira elfoglalt, hogy nem tudja volt kollégája kérését azonnal teljesíteni.

Azt is érdemes megfontolni, kitől kér referenciát a jelölt. Ha botrányok közepette, viharos gyorsasággal, esetleg nem a saját akaratából távozott volt munkahelyéről, nincs sok értelme az adott céghez fordulni. Érdemes egy olyan személyt keresni, aki nem csak a pályázó szakmai jártasságát, hanem pozitív személyes tulajdonságait is jól ismeri.

Akkor jó, ha...


Az ideális referencialevél rövid, tömör, mégis minden benne van, ami a referenciaszemély munkatapasztalatáról, hozzáállásáról, kompetenciáiról és készségeiről elmondható. Különösen fontos, hogy az ajánlás írója megfogalmazza, milyen munkakör betöltésére, feladatok ellátására tartja alkalmasnak a munkavállalót. Szerencsés, ha a referenciát adó személy kitér arra is, milyen kapcsolatban állt korábbi beosztottjával. Szerepelnie kell az ajánlólevélben elérhetőségnek is, hiszen ez támasztja alá a benne foglaltak hitelességét, valamint az esetleg felmerülő kérdésekre is válaszlehetőséget biztosít. Családtagot ugyanakkor nem szerencsés választani, hiszen ez az elfogultság látszatát keltheti.

Nem feltétlenül kell egy referenciának a jelentkező utolsó munkahelyről származnia, hiszen ez munkakörtől és felelősségi szinttől függően változhat. Általában nem szokás egy-két évnél korábbi munkahelyről kérni az ajánlást, azonban ez sem szentírás. Idősebb munkavállalók vagy vezetői munkakörök esetében például egy régebbi referencia egyértelműen a hozzáértésre és a tapasztalatra utal. Szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, nem érdemes és nem is szerencsés "szépíteni" a valóságot. A munkába állás után ugyanis hamar kiderül, ha a dolgozó nem rendelkezik az ajánlásban megfogalmazott készségekkel, képességekkel vagy hozzáállással.

A referencialevél felépítése:


Az illető neve és személyi adatai
Mettől-meddig dolgozott az adott munkáltatónál
Mi volt a beosztása (ha több volt, akkor felsorolva), előléptetések feltüntetésével
Értékelés: milyen munkaerő volt a jelölt, milyen volt a hozzáállása, teljesítménye, stb.

Referencialevél minta:

Tárgy: referencialevél

Tisztelt cégvezető!

Tóth Noémi 2009. szeptember 1-től 2011. június 15-ig állt alkalmazásban vállalatunknál "marketing asszisztensi" pozícióban. Munkájával jelentősen hozzájárult a projektek gördülékeny lebonyolításához, ezáltal cégünk sikeresebb működéséhez.

Asszisztensi munkáját mindig is lelkiismeretesen, rendkívül pontosan, határidőket betartva végezte. Noémi lelkes hozzáállása, munkabírása átlagon felüli. Csapatban való munkavégzésre és önálló feladatok ellátására egyaránt alkalmasnak bizonyult, kollégái és közvetlen főnökei is úgy látják, könnyen és hatékonyan lehetett vele együtt dolgozni.

Tisztelettel:

Nagy József

XY cég, marketing igazgató

                                                                                                                                        Dátum Aláírás, elérhetőség

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
perfekt
2020. 11. 30. 08:13
Összefoglalás az adótörvények változásairól

A Magyar Közlöny 2020. évi 261. számában – 2020. november 26-án – megjelent a „2020. évi...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

legacykft
2020. 11. 27. 08:52
Teremts kapcsolatot kíváncsisággal!

Az emberek közötti kapcsolatteremtés legkézenfekvőbb és legközvetlenebb módja a beszélgetés....

hrbonbon
2020. 11. 09. 18:58
365 üzleti történet közül az egyik a miénk

A napokban jelent meg a 365 üzleti történet című kiadvány, melyben Simonyi Judit ügyvezetőnk...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk