2019. szeptember 23. hétfő Tekla
HR Centrum

Életbevágó döntés az Angliában tanuló magyarokról: ez lesz velük a brexit után


Enyhítenek a britek azon a szabályozáson, hogy meddig maradhatnak az országban a külföldi fiatalok a diplomájuk megszerzése után. Eddig a kinti egyetem elvégzése után négy hónapig maradhattak még az országban, ezt tolják ki majd két évre.

2012-ben vezették be azt a szabályozást, mely szerint a brit felsőoktatásban tanuló külföldi fiatalok a diplomájuk megszerzése után még négy hónapot maradhatnak az országban. Most viszont a Telegraph számolt be arról, hogy Boris Johnson kormánya ezt az időszakot két évre bővíti ki, ettől remélve, hogy az ország népszerű továbbtanulási célpontja marad a külföldi, elsősorban tengerentúli diákoknak a brexit után is.

Aszabályozás 2021-től lép életbe, és az alapképzés mellett a doktori, illetve posztdoktori képzésben résztvevőkre is vonatkozik majd. A jelenleg még Nagy-Britanniában is hatályos EU-s szabályok miatt meg van kötve a brit egyetemek keze, hogy mekkora tandíjat kérhetnek a brit, illetve az EU-s országokból érkező diákoktól - éretelemszerűen a brexit után már másképpen lesz, hacsak nem születik erről valamilyen megállapodás.

Hasonló szabályozás volt érvényben 2012-ig, a kormány akkor szűkítette a tanulásutáni vízum időtartamát négy hónapra két évről.

KIHÚZNA A BAJBÓL 300 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 6 544 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 11,73 %), de nem sokkal marad el ettől az OTP 7 781 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és a Provident konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Ez már a válság szele: az autóipar után újabb szektorokra terjedhet át a létszámstop
"Nem lehet azt prognosztizálni most, hogy ez a válság hasonló lesz, mint a 2008-as volt, de lesz." Interjú


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2019. 09. 23. 08:47
EVA-ból történő kilépés, átállás egy másik adónemre!

Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a 2020-tól életbe lépő adóváltozásokkal. Ennek egyik fontos...

laskainelli
2019. 09. 22. 20:16
Mi történik a kapcsolattal a hűtlenség után?

Napjainkban szinte alig ismerünk olyan párkapcsolatot, amelyik valamilyen szinten nem érintett a hűtlenség...

y2ycoaching
2019. 09. 20. 13:18
Amit a kiégésről tudnod kell

Úton-útfélen halljuk ügyfelektől, barátoktól, coaching beszélgetésben vagy azon kívül, a “kicsit...

legacykft
2019. 09. 20. 09:00
Szervezeti kommunikáció: ez nem kabaré!

A kabaréjelenetek alapfelállása, hogy van valami, amit többféleképpen lehet érteni vagy amiről...

ajovomunkahelye
2019. 09. 20. 07:44
Elkötelezettség mérés és fejlesztés a veszprémi Balluff Elektronika Kft-nél

Szável Krisztián a cég HR vezetője korábbi munkahelyén is dolgozott már a Kincentric csapattal....

hrdoktor
2019. 09. 16. 15:16
Mindfulness: a stresszoldás hatékony eszköze lehet

Már-már elnyeli az állandó munka, stresszben él, úgyhogy a folyamatos hajtás a magánéletre és...

jobangel
2019. 09. 16. 06:00
Gyászol a csapat

Folytatva a HR-esek dilemmáit, az előző posztomban írtak szinte eltörpülnek emellett. A gyászhelyzetekben...

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.19-09.25
Országos

Spar

09.19-09.25
Országos

Lidl

09.19-09.25
Országos

Aldi

09.19-09.25
Országos

Tesco

09.19-09.25
Országos

Auchan

09.19-09.25
Országos

Kika

09.18-10.01
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos