A MÁV–Volán csoport 750 ezer forintos belépési bónusszal próbál új buszvezetőket toborozni.
Vajon kell-e félnünk a küszöbön álló változásoktól, a technológia hihetetlen ütemű fejlődésétől, vagy léteznek olyan mindenki számára elérhető módszerek, melyek segítségével az előnyünkre fordíthatjuk ezeket a folyamatokat és személy szerint is profitálhatunk belőlük. A jövő HR kérdéseire is keresi a választ az SAP The Future of Work Now konferenciája, melyre a Pénzcentrum is meghívást kapott. Betekinthettünk az átalakulás folyamatába és jövőjébe egyaránt.
Sokkal emberibbé lehet és is kell tenni a cégeket a technológia segítségéve, hiszen ma már jellemzően nem vállalatokat építünk, hanem szervezet - kezdődött el az SAP The Future of Work Now konferenciája Dr. Steve Hunt előadásával, aki a globális HR szakma Mérő Lászlója, és arra tette fel az életét, hogy kikutassa, mitől válnak elkötelezetté a dolgozók, hogyan lehet növelni a produktivitást.

A mesterséges intelligencia, melyről mostanában annyi szó esik a HR kapcsán, talán nem feltétlenül a legtalálóbb elnevezés, hiszen a gépek nem gondolkodnak, nem is intelligensek - bonyolult matematikai képletekkel számolnak, de hiányzik belőlük az emberi: a kreativitás, az érzékenység és a szociális képességek. Valakinek be kell programoznia őket, és az csakis ember lehet. Éppen ezért senkinek nem kell félnie, hogy a technológia egyszer majd elveszi a munkáját, mivel az soha nem lehet emberibb, mint az ember.
Ahhoz azonban, hogy tényleg biztonságban érezhessük magunkat a munkahelyünkön és a saját életünkben egyaránt, egy dolgot meg kell értenünk: az élethosszig tartó tanulás ma már nem csak egy lehetőség, hanem létszükség.
Talán erősnek hat ma még a megfogalmazás, de 2019-ben azért dolgozunk, hogy minél többet tanulhassunk, és így megfelelően tudjunk alkalmazkodni az éppen zajló hihetetlen gyorsan végbemenő és visszafordíthatatlan változásokhoz.
Egy vállalat sikere mostantól kezdve azon áll, vagy bukik, hogy képesek-e olyan környezetet kialakítani, amelyben végbe mehet változás, képes-e tanuló szervezetté válni. Ezen kívül a jelen és a jövő menedzsereinek, vezetőinek alapvetően három dologra kell összpontosítaniuk annak érdekében, hogy vállalatuk minél tovább sikeresen fennmaradhasson:
- Legfontosabb feladata, hogy értelmes célokat tűzzön a munkavállalói elé: meg kell érteniük , mi az, amiért nap mint nap küzdenek.
- Fontos az érzés, hogy csoporthoz tartoznak ( mivel alapvetően az ember szociális lény), akikkel közösek ezek a célok és együtt küzdenek értük.
- De elengedhetetlen az is, hogy biztonságban érezzék magukat és családjukat. Érezze a munkavállaló, hogy nem csak támogatják, de gondoskodnak is róla.
Kreativitás, játékosság nyitottság
A tanuláson kívül azonban más képességekre is szüksége lesz még a jövő munkavállalójának, melyeket azonban nem lehet megtanulni, pontosabban nem úgy, mint azt elsőre gondolnánk - tudtuk meg Dirk Dobiey előadásából, aki az Age of Artists egyik alapítója.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a műalkotások természete, a művészi gondolkodás hogyan segítheti a vállalatokat a jövőben?
Nem művészként kell gondolkodni a jövő menedzsereinek, csupán csak ki kell tágítani a határokat, és kölcsön kell venni a szemléletet. A jövőben nem lesznek már jól bevált metódusok, csak minták, melyeket lehet követni, de még jobb ha keverik, kritizálják, összehasonlítják őket. Ezen kívül még a kreatív megoldások, amiket a művészektől kölcsön vehetünk, valamint az örök kíváncsiságot, a szenvedélyt, a magabiztosságot és a rugalmasságot.
(A borítóképet Adrián Zoltán/SAP készítette)
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







