8 °C Budapest
Beltéri felvétel fiatal férfiakról, akik a poggyászokat pakolják ki a reptéri poggyászkocsiból. Repülőtéri földi személyzet munka közben.

Meglepő dolog derült ki a reptéri rakodók fizetéséről: kőkemény meló, 10-12 órás műszakokkal

2024. december 9. 16:01

A nyári tapasztalatok alapján a karácsony időszak alatt is embert próbáló forgalomra számítanak a Liszt Ferenc repülőtér földi kiszolgálói, így például a rakodók, az utas-biztonsági ellenőrök, a jegykezelők, a logisztikai szakemberek – mondta el a Pénzcentrumnak a LESZ, azaz a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet elnöke. Ha a túlzsúfolt európai légifolyosók, a megnövekedett utazási kedv miatt késések történnek, akkor miként a múltban annyiszor, óriási erőfeszítésekkel, nem egyszer a saját egészségük rovására próbálják tartani a menetrendet. A Budapest Airporttól megtudtuk, kiemelt figyelemmel készülnek az ünnepi utasforgalomra.

A nyáron a Pénzcentrum naponta kapta a híreket az utasokat meggyötrő késésekről, járattörlésekről. A szezon elején az utasszállítók ugyan tudatták utasaikkal, hogy jórészt légi irányítási és kapacitáshiány okokból késések következhetnek majd be, de a gyakorlat azt mutatta, hogy amikor megtörténik a baj, már korántsem kommunikálnak olyan megfelelően. Többnyire magyarázat, érdemi tájékoztatás és ellátás, elszállásolás nélkül hagyták a kétségbeesett ügyfeleiket.

A LESZ elnöke a Pénzcentrum megkeresésére elmondta: az utasok legtöbbször a pilóták precizitását, a légiutas-kísérők figyelmességét és a repülőterek, valamint légitársaságok kényelmi szolgáltatásait értékelik. Azonban akad egy csoport, amely nélkül az égen egyetlen járat sem indulhatna el, ez pedig a földi kiszolgáló személyzet. Csorba Attila szerint a folyamatosan növekvő utas- és áruforgalomhoz képest a földi kiszolgáló személyzet létszáma, munkakörülményei sok kívánni valót hagynak maguk után.

A rakodók emberfeletti erőfeszítéseire elég csak annyit mondani: a nagyméretű repülőgépek, mint a Boeing 787, az Airbus A330 vagy a Boeing 777-300ER, egy-egy járat során elképesztő mennyiségű csomagot és árut szállítanak. Ezek rakodása hatalmas fizikai és logisztikai feladat. A rakodók egyetlen nap alatt akár 100-120 tonna árut és csomagot kezelnek, ami több tucat szabványos raklapot, vagy több ezer különálló bőröndöt jelent. Egy-egy nagy utasszállító gép, például egy Boeing 777-300ER, 20-25 tonna árut és utas-csomagot szállíthat egyetlen járat során. Teljes teherszállító üzemmódban egy Airbus 330-as kapacitása kb. 65-70 tonna áru.

A rakodás azonban korántsem egyszerű fizikai munka. Az áruk elhelyezése a gép rakodóterében gyakran térdelve, hajolva, kicsavarodott testhelyzetben történik, hiszen a szűk térben nagy, 20-30 kilós bőröndöket kell pontosan elhelyezni. Ez messze több mint egy átlagos bevásárlószatyor felemelése: nemcsak az emelés súlya, hanem az egyenetlen testhelyzet és a folyamatos ismétlés is extrém terhelést jelent az ízületek és izmok számára. Ezek a körülmények jelentős egészségügyi kockázatot hordoznak.

A rakodás fizikai ára

  • Ízületi kopások, hát- és derékfájdalmak.
  • Állandó kimerültség, mivel a munkavégzés sokszor túlnyúlik a normál munkaidőn, és évi 300-500 óra túlórával járhat.

Utas-biztonság: folyamatos figyelem, zéró hibatűrés

Az utas-biztonsági ellenőrök a repülés kevésbé látványos, de elengedhetetlen részét képezik. Naponta több mint 35 000-40 000 utas és csomagjaik ellenőrzése zajlik a Ferihegyi repülőtéren. Egy-egy csomag átvilágítása átlagosan 20-30 másodpercet vesz igénybe, de ha gyanús tárgyat találnak, a teljes folyamat azonnal jelentősen lelassul. Rendkívül nagy pszichikai terhelésről beszélhetünk, órákon át tartó állómunka utasok ezreinek átvizsgálásával. A szigorú szabályozások miatt az ellenőröknek maximális koncentrációval kell dolgozniuk. Hibázniuk nem lehet, hiszen a biztonság elsődleges. Mindezt gyakran feszült légkörben, fárasztó 8-10-12 órás műszakokban végzik, hiszen az utas szám folyamatosan növekszik.

A repülőtér földi személyzete nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is hatalmas nyomás alatt dolgozik. A szigorú menetrendek, a folyamatos túlórák és a nem megfelelő munkaerő-ellátottság miatt az európai normáknak megfelelő munka-család egyensúly sok esetben csupán elérhetetlen álom. Egy túlzsúfolt nap során a rakodók nemcsak a gépeket, hanem magukat is „túlterhelik", gyakran 10-12 órát dolgozva, késések miatt akár többet. Az utas-biztonságiak szigorú szabályok szerint dolgoznak, folyamatos megfigyelés mellett, így a minimális hibázási lehetőség további stressz forrás a rendkívüli „mennyiségű” utas mellett.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Miközben egyetlen járat indulásának késése az egész napra kihatással lehet, a háttérben dolgozók a maximumot nyújtják – sokszor saját egészségük rovására is. Míg a legtöbben családjuk körében ünnepelnek, a földi kiszolgáló személyzet az év legmeghittebb időszakában is keményen dolgozik. A járatok indulása és az áruk kezelése nem állhat le, így az ünnepnapok is csak átlagos munkanapnak számítanak. A dolgozók hajnaltól éjszakába nyúló műszakokban végzik a feladataikat, a hideg időjárás pedig még nagyobb kihívást jelent számukra. Ritka, hogy karácsonykor egy-két órával hamarabb távozhatnak, de ez is csak akkor, ha a menetrend és a „főnök” megengedi.

December 25-26-án a járatszám kissé csökkenhet. Az ünnepek előtti és a két ünnep közötti napok viszont komoly forgalmat jelentenek a repülőtér dolgozóinak

– hangsúlyozta végezetül Csorba Attila.

Így készül a Budapest Airport a karácsonyi időszakra

A Budapest Airport a karácsonyi időszak megnövekedett utasforgalmára kiemelt figyelemmel készül, hogy minden utazó számára kényelmes és gördülékeny élményt biztosítson – mondták el a Pénzcentrum megkeresésére. Ennek érdekében a repülőtér a forgalomhoz igazított személyzetszámmal várja az utasokat, így az utas kiszolgálás minden területén megfelelő számú munkatárs áll rendelkezésre a gyors és hatékony ügyintézés érdekében. Az utas biztonsági ellenőrzőpontokat a forgalomhoz igazítva üzemeltetik, hogy a várakozási idő a lehető legrövidebb legyen.

A terminálokon ünnepi dekorációval és karácsonyi programokkal teremtik meg a szezon hangulatát, miközben a tájékozódást fokozott információs szolgáltatások segítik. A Budapest Airport hangsúlyozta: a csillagszóró és a tűzijáték fokozottan tűzveszélyes eszközök, ezért tiltott tárgynak minősülnek – szállításuk kézipoggyászban és feladott bőröndben is szigorúan tilos. Az ünnepi időszak zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a reptér arra kéri az utasokat, hogy a várható nagyobb forgalom miatt időben érkezzenek, és éljenek az online szolgáltatások, például az előzetes check-in lehetőségével.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?