Az ombudsmani hivatal azt közölte, az alapvető jogok biztosa vizsgálatot indított, ám a folyamatban lévő eljárás részleteiről nincs módjuk tájékoztatást adni.
Nem teljes állás, mégis rakat pénzt adnak érte: heti 8 óra munkáért 102 ezer forintot is fizetnek itthon
Az őszi félév indulásával ismét beindul a diákmunkák piaca, melyek közül a legjobban fizetőek az IT gyakornoki pozíciók, ahol akár bruttó 3 200 forintos órabért is kaphatnak a diákok, ami a 25 év alattiak számára nettó 102 400 forintot jelent havonta. Az adminisztratív, hosztesz és fizikai munkák is népszerűek, a kereseti lehetőségek 2 000-2 600 Ft között mozognak óránként, valamint az is megtudtuk, hogy a home office már az alap elvárások között szerepel a munkát vállaló diákok esetén. Budapesten és egyre több vidéki városban is nő a diákmunka iránti kereslet, amit az otthoni munkavégzés lehetősége tovább támogat, így a fiatalok távolabbról is dolgozhatnak rugalmas beosztásban.
Szeptember 4-én elindult az oktatás a középiskolákban, és az egyetemeken is legkésőbb szeptember 9-ig elkezdődött az őszi félév. Idén összesen 11 844 hallgatót vettek fel a felsőoktatási intézményekbe, így nagyjából ennyi fiatal kezdte meg egyetemi tanulmányait. Bár a nyári szezon véget ért, a diákmunkák továbbra is elérhetők, de a piac jelentősen átalakult, mivel a tanulók számára kihívást jelent az iskola és a munka összehangolása. Ennek ellenére sok fiatal vállal munkát, ami a nehézségek mellett számos előnnyel járhat, hiszen a diplomaszerzés alatti szakmai tapasztalat komoly előnyt jelenthet később a munkaerőpiacon.
A Pénzcentrum az őszi diákmunkákkal kapcsolatban kereste meg a legnépszerűbb diákszövetkezeteket, hogy megtudja, milyen munkákat preferálnak a fiatalok az őszi időszakban, és milyen kereseti lehetőségek állnak rendelkezésükre.
A legkeresettebb őszi diákmunkák
Az általunk megkérdezett források egyetértettek abban, hogy a Balaton környéki és strandos munkákat leszámítva nincsenek kifejezetten szezonálisnak számító diákmunkák. A fő kihívást inkább az jelenti, hogy tanév közben az órarendekkel nehezebb összehangolni a munkavállalást, ezért a diákok gyakrabban vállalnak hétvégi műszakokat, ami eltérés a nyári időszakhoz képest.
Az őszi időszakban jellemzően az alkalmi jellegű, szezonális diákmunkák esnek vissza, ezzel szemben nő a kereslet az állandó diákmunkák – gyakornoki munkák – iránt, amely biztos pénzkereseti lehetőséget nyújt a diákok számára
- kezdte Göbl Róbert a Mind- Diák szövetkezet vezetője a témát. A leggyakoribb diákmunkák továbbra is az irodai adminisztráció, valamint a fizikai és hosztesz feladatok, utóbbiak különösen népszerűek, mivel a rendezvények gyakran délutánra, estére vagy hétvégére esnek. Ezen kívül a Mind-Diák Szövetkezet kiemelte, hogy az ősz jellemzően a gyakornoki pozíciókról szól, akik hamarosan végeznek az egyetemen és szüksége van szakmai gyakorlatra most keresnek ilyen állást. Kifejtették hogy
az őszi időszakban jellemzően a gyakornoki munkák iránt nő az érdeklődés a diákok körében, míg a szezonális, alkalmi jellegű diákmunkák kissé visszaesnek. A gyakornoki munkák esetében a cégek általában hosszú távra terveznek a diákokkal – sok esetben a főállás előszobájaként tekintenek a gyakornokokra. A Mind-Diák Szövetkezetnél és partnereink körében is azt tapasztaljuk, hogy azok a hallgatók, akik hetente 20 vagy több órát dolgoznak diákként, sokkal inkább magukévá teszik az adott cég kultúráját, jobban átlátják a munkafolyamatokat, és könnyebben is illeszkednek be a közösségbe. A cégek utánpótlásként (és nem erőforrásként!) kezelik a diákokat, a jövő munkatársát látják bennük, ezért az esetek nagy részében – ha egyeznek a felek elképzelései – tanulmányaik befejezése után a gyakornokok lehetőséget is kapnak a teljes állású munkavállalásra
- fejtette ki a Mind- Diák vezetője. Ezt a többi általunk felkeresett szövetkezet is megerősítette, többek között Másody Szabolcs a MŰISZ szakértője is és hozzátette, hogy ilyenkor azért még kell egy kis idő míg igazán beindul a diákmunkapiac a frissen kijövő egyetemi órarendek miatt,
általánosan elmondható, hogy ősszel a gyakornoki munkáké lesz a főszerep ismét. A szeptemberi időszakban általában visszaesést szoktunk tapasztalni, ez betudható annak, hogy az egyetemistáknak még nem körvonalazódott teljesen az órarendjük, de októbertől megint növekszik a jelentkezők száma. Ilyenkor a középiskolás jelentkezők szinte teljesen eltűnnek, érthető okok miatt.
– mondta az üzletágvezető. Valamint azt is hangsúlyozta, hogy a az elmúlt időszakban a diákoknak kiemelten fontos lett a home office lehetősége. A COVID óta a legtöbb egyetemen több tárgyat is van lehetőség online elvégezni, ezzel pedig a fiatalok teljesen új munkarendre álltak át, így a legtöbbeknek, ha nincs home office lehetőség, akkor az már kizáró ok (úgy, ahogy egyébként a legtöbb már nem diák munkavállaló is előnyben részesíti a hibrid vagy teljes home office lehetőségét.
A Covid óta a diákoknál is elsődleges szempont lett a home office-ban végezhető munka, ezek nálunk általában az informatikai állásoknál merülnek fel lehetőségként
- húzta alá Másody Szabolcs.
A fizetések, órabérek szektoronként
A bérezés terén a legnagyobb különbséget az jelenti, hogy az adott munka igényel-e valamilyen előzetes szaktudást vagy sem. Általánosságban elmondható, hogy a gyakornoki pozíciók magasabb fizetést kínálnak, bár ezek között is jelentős eltérések lehetnek. A legjobban fizető terület egyértelműen az IT szektor, ahol a gyakornokok akár bruttó 3 000 forintos órabérre is számíthatnak, ami 25 év alatti diákok esetén nettó összeget jelent. Ugyanis a gyakornoki órabérek a garantál bérminimum szintjéhez vannak igazítva, főként, ahol kötelező a középfokú végzettség.
Abban pedig most már évek óta nincsen változás, hogy a legjobban, még mindig az IT szektor fizet, viszont ott elvárnak már előzetes tudást (legalább magabiztos programozói képességeket).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legmagasabb órabérek jellemzően a pénzügyi, IT, mérnöki, és műszaki területeken tapasztalhatóak
- kezdte kérdésünkre adott válaszában Göbl Róbert, majd részletesen kifejtette, hogy
a pénzügyi területen átlagosan bruttó 2 000 forintos órabérre számíthatnak a diákok, az IT, mérnöki, műszaki diákmunkák esetében ez bruttó 2 300-3 200 Ft között mozoghat. Ezen kívül a reggeli vagy éjszakai beosztású logisztikai munkák is magas diák fizetéssel kecsegtetnek: ezek átlagosan bruttó 2 200-2 600 Ft közötti órabérrel, míg az idegen nyelvet napi szinten használók (például az SSC szektorban, különböző kommunikációs, ügyfélszolgálati vagy egyéb irodai, adminisztrátori munkák esetében) szintén könnyen megkereshetnek óránként bruttó 2 200-2 500 Ft-ot. Fontos megjegyezni, hogy a 25 év alattiaknak járó szja-mentesség következtében a diákok bruttó bére megegyezik a kézhez kapott nettó fizetésükkel, tehát az ő esetükben a fenti órabérek nettóban értendőek
- hangsúlyozta. Ha kizárólag a végzettséget nem igénylő munkákat nézzük, akkor egy nehezebb fizikai munkával, vagy egy egy műszakban vállalt hosztesz munkával is lehet annyit keresni, mint egy átlag céges gyakornoki pozícióban, tehát megközelítőleg bruttó 2 000- 2 500 forintot óránként. A legjobban fizető szektorban ha,
egy diák egy héten 2 napot tud vállalni 4-4 órát, az egy héten 25 600 forint is lehet, ami már egy hónapban 102 400 forint.
Ha ráadásul az illető 25 év alatti, ez ténylegesen 102 400 forintot jelent a számláján. De a közoktatásban tanuló fiatalok is könnyebb munkákkal kereshetnek némi kiegészítést. Egy nagyjából 5 órás rendezvényen vállalható hoszteszkedéssel ők is megkereshetnek 12 500 forintot, egyetlen egy eseményen, amiből ha egy hónap 2-3 is van, az akár már 37 500 forint tiszta jövedelem is lehet. Erre az összegre még jöhet némi pótlék is, ha a rendezvény estig tart.
Mennyien vállalnak ősszel munkát suli mellett?
Elmondható, hogy az utóbbi pár évben folyamatosan növekszik a kereslet a munkák iránt, debreceni munkáinknál főleg látszik
- válaszolta a MŰISZ Iskolaszövetkezet vezetője, Másody Szabolcs. A szövetkezet adatai szerint havonta közel 3-4 ezer diákra számítanak az őszi időszakban. Az a tapasztalat, hogy szeptember közepéig általában lassabban indulnak be a toborzási folyamatok, kevesebb a jelentkező, mert a diákok még nem tudják, milyen beosztásban vállalhatnak diákmunkát. Szeptember végén, amint kialakul az órarendjük, már nagyobb számban pályáznak az állásokra. "Ez rövid távú, alkalmi munkáknál nem probléma, mert általában egy-két napra vagy hétre könnyedén előre tudnak tervezni a diákok, ezért az ilyen pozíciók sok esetben gyorsabban is kerülnek betöltésre"- mondta el Göbl Róbert és hozzátette, hogy
Az őszi jelentkezésdömping kapcsán azt is fontos megemlíteni, hogy a diákok ilyenkor jobban érzékelik a diákélettel járó költségeket: az egyetemi évek finanszírozásához – köztük az utazási (bérlet, ingázás), a megélhetési, valamint a lakhatási (albérlet vagy kollégium) költségek fedezése alapvető motiváció számukra a diákmunkavállalásra
- magyarázta, majd azt is részletesen vázolta, hogy "ezen felül a fiatalok tudatosak: a szakmai gyakorlatukhoz kapcsolódó, tanulási és fejlődési lehetőséget kínáló munkát keresnek, ahol értékes szakmai kapcsolatokat, tapasztalatot szerezhetnek, nem beszélve a közben elsajátított készségekről. A bennük rejlő potenciált a munkáltatók is felismerték, ezért egyre inkább építenek a diákokra és a pályakezdő junior munkavállalókra egyaránt – az elavult „kávéfőzős, fénymásolós” tévhitet hátrahagyva, a gyakornokok felelősségteljes feladatokat kapnak, amelyeken keresztül átláthatják a komplexebb munkafolyamatokat is".
Ha a területi adatokat nézzük, akkor a diákmunkák legnagyobb arányban továbbra is Budapesten érhetők el, de a vidéki városokban is egyre népszerűbbé válik, hogy a fiatalok szövetkezeteken keresztül munkát vállalnak tanulás mellett. A iskolaszövetkezetek szerint a főváros mellett számos vidéki városban is jelentős növekedés tapasztalható, amit részben az otthoni munkavégzés lehetősége is támogat, így a fiatalok akár távolabbról is végezhetik az irodai és gyakornoki feladatokat. Különösen az egyetemi városokban, mint Debrecen, Pécs és Szeged, van egyre több lehetőség, de a rugalmas munkavégzés miatt ma már nem ritka, hogy a diákok távoli cégeknél is dolgoznak.
Erről ennyit: a magyar dolgozók fele keresztet vethet a béremelésre 2025-ben is, ez már most látszik
Az év vége közeledtével a vállalatok már javában készülnek 2025-re, tervezésüket pedig ismét az óvatosság jellemzi.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.